Elsütött Remény

1

Martina Morelli

Mellény fel, pisztoly töltve, és mehetünk is ki a rakományhoz. Így szokták, nem? Legalábbis a mi családunkkal évek óta így csináljuk. Apukám példáját követve én is a családi bizniszbe keveredtem így, 19 évesen. Sok mindent tanultam azóta, amióta anya elhagyott minket. -11 éves voltam akkor.- Többek közt azt, hogyan kell betölteni a pisztolyt, vagy hogy mindig hordjak golyóálló mellényt. Apu tényleg sok mindent belém nevelt, de mégsem olyan mint egy anya. Sokszor lett volna rá szükségem...

-Martina! Gyere!-kiabált le apám a földszintről. Sosem jön fel, csak kiabál. Bár ebben a hatalmas házban aligha hallom mit kiabál. Szinte egy várról van szó.

-Jövök!-ordítottam vissza. Felálltam a hatalmas ágyamról, kivettem a fiókomból a kis pisztolyom, és a speciális mellényem is magamre húztam. Leszaladtam a lépcsőn, és már mindenki a kandalló előtt várt feketében díszelegve. Én is a többieket utánozva ezt a sötét színt viseltem. Körülnéztem, mind bólintottak, ezzel jelezve, hogy mehetünk. Megtöltötték fegyverjeik tárát, ahogy én is.

-Fiam, olyan büszke vagyok rád!-karolt át apa.

Nem, nincsen testvérem, csak valamilyen okból kifolyólag ez tetszik neki. De az igazat megvallva nincs vele bajom. Válaszul csak elmosolyodtam, és én is átkaroltam.

-Te maradj itt, nehogy valami történjen. Figyelj, és ha mégis rosszra fordulnak a dolgok tudod mit kell csinálnod.-fordult a nagy kamion felé, ahol már várták szintúgy feketébe öltözött, fegyveres pasik. Nem sokan szeretik ezt az életvitelt, de engem nagyon megfogott.

Szerencsére hamar lezavarták az egészet, és vissza is mehettünk a házba. Felvonultam a szobámba, és olvasni kezdtem. Épp, hogy elolvastam néhány oldalt, Carlo nyitott be. Ő az én "testőröm", alias legjobb barátom. Igen, ezt hozta nekem a sors. Ez jut nekem. Egy legjobb fiú barát, aki 9 évvel idősebb nálad. De vele sikerült megtalálni a közös hangot, és kárpótolja a nem létező barátaimat.

-Giorgio üzeni, hogy pakolj össze, mert holnap utazunk.-húzta pimasz mosolyra a száját.-Ja, és hozz valami jót is, mert bulikázni megyünk ketten!-ült le az ágyra.

-Hova megyünk?-ráncoltam össze a szemöldökömet.

-Szi-cí-li-a!-válaszolt izgatottan.

-Szicília?! Mi lelte apát?-lepődtem meg. Nem szokott ilyet felajánlani magától csak úgy.

-Csak üzleti ügy miatt megyünk oda. Viszont ettől még ugyan úgy fogunk bulizni! Had lássam mid van.-állt fel, és a gardrób szekrényemhez sétált.

-Hé! Nem vagyok ovis! Ki tudom választani magamnak a ruhámat! És hány napra pakoljak?-csuktam be a gardróbot, és az ágyam alól kihúztam a bőröndöm.

-Úgy 3 napra. Nem maradunk sokáig. Szép álmokat, kedves!-lépett az ajtóhoz, és becsukta maga mögött.

-Délután 5 óra van, Carlo!-kiáltottam el magam. Szeretem, de van amikor meg tudnám fojtani.

A bőröndömbe kezdtem el pakolászni, és keresgélni. Találtam is egy földig érő, fekete ruhát. Nem vagyok meglepődve, mert a ruhatáram három negyede sötét színekből áll. Beraktam a neszesszerem, és még néhány alapvető dolgot. Akarattal, vagy akaratlanul, de egy fehér ruhán is megakadt a szemem. Valami azt sugallta, hogy be KELL raknom. Megtaláltam a jól ismert harisnyakötőm is, amit segít elrejteni a combomnál a pisztolyt.

Fél 7 körül lementem vacsorázni, ahol az volt a téma hogy a mostani szállítmánnyal mennyit fogunk szakítani. Csendben helyet foglaltam, és szó nélkül megvacsoráztam. Most mindenki nagyon benne volt a dologban, szóval inkább nem szakítom őket félbe. Befejeztem a vacsorámat, elköszöntem mindenkitől, és indultam is vissza az emeletre. Imádom apát. Mindig elalvás előtt, és felkeléskor egy puszit nyom a homlokomra szeretete jeléül. 8 éve, minden egyes reggel, és este.

Ha tetszett, hagyj magad után egy csillagot és egy kommentet!❤️