Elsütött Remény

32

Martina Morelli
03.05

Nem értem hogy miért vannak itt. Az ajtóban Charles és Lando áll. Le lehet olvasni róluk hogy hulla fáradtak. De mégis itt vannak. Az ajtóm előtt állnak.

-Mégis mit kerestek itt?-vonom kérdőre mind a kettőt. Megpróbálok kiegyenesedni, és nem a hasamnál tartani a kezem. Halkan beszélek. Már csak az kéne, hogy Raffaele is rájöjjön hogy milyen vendégeket találtam. Pontosabban ők találtak engem.

-Terhes vagy?-néz le Lando a kezemre. Ezek szerint nem tartottam magam a kigondoltakhoz.

-Nem! De miért vagytok itt? Semmi keresnivalótok nincs itt!

-Végig kopogtattuk az egész emeletet. Csak hallottunk valami koppanást is itt, és azt mindenképpen meg akartuk várni hogy ki nyit ajtót. Jól vagy?-kezd bele Lando. Charles még meg sem szólalt. Egészen mostanáig.

-Lando ne...

-Mindegy! Mit akartok?!-kérdezem tőlük újra. Nincsen túl sok időm amíg Raffaele el nem kezd gyanakodni.

-Igazából Charles szeretne veled beszélni.-mutat Lando az említett személyre. Ő csak ekkor néz fel rám. Meg merem kockáztatni hogy még én is jobban nézek ki nála.

-Te most velem jössz!-ragadja meg a csuklómat. Nagyon furcsa, nem ismerem, de nem hinném hogy az ilyesmi jellemző rá.

-Charles, ittál?-kérdezem. Lando-ra nézek, ő pedig hevesen bólogat. Csodás. El is felejtettem hogy a mi szobánk a tetőszinten van. Ki gondolta volna, a tetőtérre vezet. Lando szorgosan lépdel utánunk. Nem túl messze a tető peremétől Charles szembe áll velem. Nagyon haragosnak tűnik. De miért rám mérges?!

-Te, te vagy mindenért a hibás! Ha te nem vagy, most minden tökéletes lenne!-kezd el kiabálni velem.

-Miről beszélsz?

-Ha te nem mondod el aznap amit mondtál, akkor most biztosan gyűrűt vásárolnék. Gyűlöllek!-kezd el ő is lökdösni. De épp hogy csak hátra lépek egy-kettőt. Szerintem még valahol figyel is, mert nem akar ártani nekem. Senkinek.

-Mi történt, Charles?

-Ha az nap nem találkozunk, akkor boldog lennék! Akkor lenne egy gyönyörű barátnőm, sőt, tudod mit? Lenne egy menyasszonyom. De te... Nem érsz semmit!-kiabál, és tovább lökdös.-Tiszta közhely vagy, a vágásokkal az alkarodon és a szánalmas férjeddel együtt. Gyenge vagy!-kiabál rám. Az utolsó mondatatot különösen artikulálva mondja. Így még fájdalmasabb. És ilyenkor elszáll az agyam, és hamarabb cselekszem mint gondolkodom. Pofon vágom. Erre csak abba hagyja a szidalmazásomat. Nagyon haragosan néz rám.

-Te most komolyan azt pofázod nekem, hogy inkább éltél volna egy olyan barátnővel, aki mással fekszik össze, minthogy sem egyedül? Te komolyan ezt gondolod?! Ha igen, akkor nyugodtan menj vissza hozzá, biztosan tárt karokkal fog üdvözölni a pénzeddel együtt. Sok sikert, Charles!-paskolom vállon. Nem teljesen tud ezzel mit kezdeni. Utoljára a szemembe néz, majd ott hagy.

Vissza nézek az ajtók felé, és Lando ott áll. Tehát még ő is szeretne valamit mondani nekem.  Tényleg kíváncsi vagyok, hogy vajon miről akar velem beszélgetni. Hiszen nekünk sincsen túl sok mindenről beszélnünk. Nagyon remélem hogy nem azt akarja áttárgyalni hogy hogyan szúrta el a dolgokat. Vissza sétálok hozzá, és leülök a falnak támaszkodva. Ő is mellém ül.

-Megfoghatom a hasad?-kérdezi nagyon halkan.

-Lando, nem vagyok terhes!-szólók rá újra.

-Akkor mégis miért fájlaltad a hasad? Csak nem megvertek?-nevet rajtam. Én viszont a tőlem telhető legkomolyabb arccal nézek vissza rá. Azt hiszem hogy lejön neki hogy ez nem vicc.-Oh, basszus! Én csak vicceltem! De ki volt az?

-Hosszú történet.

-Rohadt sok időm van. Kérlek, mondj el mindent. Szeretnék többet tudni rólad, mert nagyon sok ideig nem találkoztunk. És annyi kérdésem van. És mondani valóm.

-A férjem.-szólalok meg csöndesen.

-Várj, összeházasodtál?! Mégis kivel?

-Egy másik maffiás család faszfej gyerekéhez adtak. És én hülye pedig azt hittem hogy milyen jó lesz.

-Álljunk meg egy szóra. Ő bántott téged?-fogja a két keze közé az arcom, így kényszerít hogy a szemébe nézzek. Nem mondok semmit. Csak bólintok. Végül is így nem válaszoltam, de mégis.

-Lando...-szólalok meg, hogy végre elengedjen.-Hagyjuk.

-Tudod, nagyon sokat agyaltam az aznapról. Hogy mi történhetett volna másképp. És csak hogy tudd, én bármit megtennék hogy vissza csináljam azt az egy estét. És Tina hidd el, hogy nagyon sajnálom.-mondja, de a könnyeivel küszködik.

-Szerintem ennek így kellett lennie. És elhiszem hogy sajnálod, de olyanért inkább ne is kérj bocsánatot amit nem tudsz helyrehozni. Ha mást nem, legalább ezt fogadd meg, jó?-állok fel, és még csak az ajtóig sem jutok anélkül hogy Lando nem szól bele.

-És ha helyre lehet hozni?-áll fel ő is.

-Még is hogyan akarod helyre hozni?-nevetek rajta.-Lando, meg kell értened, hogy nem illünk össze. Ha valóban passzolnánk egymáshoz, akkor már valószínű hogy egy eljegyzési gyűrű pihenne az ujjamon. De helyette véraláfutások és zúzódások vannak a férjem miatt. Egyszerűen nem passzolunk.-indulok meg a szobánkhoz. De Lando levakarhatatlanul követ engem.

-Szerinted tényleg elvettelek volna?

-Lehetséges. És most kérlek, menj el. Nem akarok még nagyobb bajba kerülni.

-Vigyázz magadra, kérlek. Bármikor kereshetsz, ha gondolod.-mondja, és otthagy.

Remegő kézzel markolom meg a kilincset. De utána rá is jövök hogy gyakorlatilag kizártam magam. Kopogtatok, de nem nyitódik ki az ajtó. Nem sokkal később lépteket hallok az ajtó felé.

-Martina, te vagy az?-szólal meg a férjem a másik oldalról. Nyugodt hangja egy kicsit engem is megnyugtat. Nem csendül benne semmi düh vagy harag.

-Igen. Légyszíves engedj be.-válaszolok halkan. Legnagyobb meglepetésemre kattan a zár, és az ajtó kinyílik. Mögötte Raffaele-t látom, és teljesen nyugodt. Ez új.

-Minden rendben?-kérdezi. Mintha semmi sem történt volna, komolyan.

-Ami azt illeti, nem. Ez még mindig nem normális, hogy úgy belém rúgsz, hogy alig kapok levegőt. Az sincsen rendben, hogy utána úgy teszel mintha mi sem történt volna.

-Tudom. Merre voltál?-ül le az ágyra, de még mindig ugyan olyan higgadtsággal beszél mint amikor ajtót nyitott. Ezek után biztosan nem lesz nyugodt.

-Két fiatal srác szórakozott. És az az igazság hogy nem volt kedvem vissza jönni. Kimentem a tetőre hogy egy kicsit kiürítsem az agyam.-sétálok én is az ágyhoz, és leülök mellé.

-Hiszek neked. Hol fáj?-érdeklődik, és én pedig a hátamra fekszem hogy meg tudjam mutatni a fájó pontot.

-Itt.-kezdem el a gyomorszájam környékét tapogatni. Elhüppög egy 'ühüm'-öt, és ő is lefekszik mellém.

-Sokat gondolkodtam amíg kimentél. Szeretnék mindenért bocsánatot kérni. Tényleg mindenért.-fúj ki egy nagy adag levegőt a mondandója után. Egy kicsit gyanús hogy ilyeneket mond a semmiből.

-Oké, ez szép és jó, de te tényleg most elvárod hogy meg is bocsássak?-nevetek rajta.-Örülök hogy gondolkoztál, de a veled töltött idő volt az életem eddigi legborzalmasabb egy hónapja. Nagyon sok fájdalmat okoztál, remélem tudod. Szóval remélem hogy megérted, hogy ez nem így működik. De értékelem a hozzáállást és a gondolatot.

-Nem, persze hogy nem várom el hogy megbocsáss. De azért remélem hogy egyszer majd megbocsátod ezeket nekem. De én álmos vagyok, szerintem aludjunk.-ásít egy nagyot.

-Jó, én is.-takarózok be, és megpróbálok elaludni Raffaele mellett. Tényleg furcsa ez a semmiből jött megjavulás. Nem tudom, lehet ez valami másra megy ki, de addig nekem teljesen jó amíg nem ver meg. A párnámra hajtom a fejem, és lassan el is alszom.

Ha tetszett, hagyj magad után egy csillagot és egy kommentet!❤️