Elsütött Remény

42

Martina Morelli
03.12

Tanácstalanságomban apukámhoz indultam, vagyis az előző otthonomba. Nagy hülyeség volt, még csak a kaput sem nyitják ki. Vagyis éppen erre várok, de a jól ismert őr fiúcska valamiért bekattant, és nem akar beengedni.

-Több mint tizenkilenc évet éltem itt, ne szivass!-szállok ki az autóból, mert már elegem van mindenből.

-Sajnos nem engedhetlek be.-válaszolja ugyan olyan fapofával.

-Nagyon nem jó napom van. Az egyetlen fénypont az volt eddig, hogy combon lőttem a férjem.-mosolygok rá, de még véletlenül sem jókedvből.

-Akkor ez egy másik ok amiért nem engedhetlek be.-húzza ki magát.

-Ne szórakozz már Luca! Mi az hogy másik ok? Eredetileg miért nem engedhetsz be?

-Apukád mondta, hogyha bejön ide egy sötétkék McLaren, akkor nem teheted be a lábad ide.-hadarja el gyorsan.

-A kurva! Be kell hogy engedj!-ragadom meg a két vállánál. Lando van bent a házban, és ezért nem jöhetek haza sem. Csodálatos.

-Sajnálom Martina, de nem tehetem.

-Akkor halálosan megfenyegettelek, és nem volt más választásod mintsem hogy beengedj. Deal?-tartom a kezem.

-Jó, legyen.-forgatja meg a szemét, majd kezet fog velem.

-Szupi.-ülök be a kocsiba, a kapu kinyitódik, és a ház elé parkolok. Sötétkék McLaren. Hát persze.

Besétálok a házba, és ugyan az a látvány fogad mint pár napja. Lando és apukám beszélgetnek.

-Nem tetszik hogy ennyire ki akarsz közösíteni a dumcsidélutánjaitokból. Nem cuki.-vetek kettőjükre egy hamiskás mosolyt.

-Mi? Te meg hogy...?-kerekednek el apám szemei amint meglát engem. Lando is így tesz, csak nem ilyen látványosan. Mind a ketten össze vannak zavarodva.

-És csodálatos híreim vannak. Egy, elváltam Raffaeletől miután újra megvert, kettő, combon lőttem, és három, enyhén szólva lenyúltam egy kis pénzt és az egyik kocsiját. De a házasságban úgy van hogy ami az enyém az a tiéd is, nem?

-Normális vagy kislányom?! Mégis hogy tudtál elválni tőle?-kezd el kiabálni velem apa.

-Igazából ezt a mondást boldog kapcsolatokban szokták alkalmazni. Szóval a ti esetetekben nem.-szól közbe Lando, de hamar felfogja hogy most nem alkalmas az idő arra hogy ő közbeszóljon.

-Öhm, helló? Most mondtam hogy megvert? Ez nem zavar?

-De zavar, viszont ő nem lőtt meg!

-A francba már vele! Itt akartam maradni, de akkor inkább elmegyek valaki máshoz aki szívesen lát.-fordulok meg.

-Carlo nincs itthon.

-Nem rá gondoltam.-sétálok vissza az előszobába. Magamra kapom a cipőm, és mielőtt még bevágom az ajtót, Lando idegesítésére elkiabálom magam.-Irány Monaco!-csapom be magam mögött az ajtót. Mire odaérek az autómhoz újra kinyitódik. És ki gondolta volna hogy ki jön ki rajta.

-Mégis hogy értetted hogy irány Monaco?-kérdezi, és majdnem hogy kiabál a motor hangjától amit már beindítottam. Túl kellett hogy kiabálja, ha azt akarta hogy értsek is valamit a mondandójából.

-Tessék?-kiabálok én is, viszont nem nagyon érdekel amit mond.

-Hova mész?-kiabál.

-Monaco!

-Állítsd le a motort!-kiabál rám, és bevallom egy kicsit megrémít amilyen haragosan néz rám. Mintha még egy kicsit féltékeny is lenne. Teszem amit kér.

-Igen?-nézek rá, és minden figyelmemet neki szentelem.

-Kihez mész Monacoba? Tudod nagyon jól hogy én is ott lakok.-rakja fel a két kezét a kocsi tetejére, kinyújtja, és onnan néz rám le.

-Lando, figyelj. Oda megyek ahova akarok, akihez akarok. De egyébként meg ha akarnám sem mondanám el.-állok fel, hogy szemtől szembe legyek veled.

-Kihez mész?

-Nem. Mondom. El.-válaszolok neki artikulálva.

-Ismerem?-erősködik tovább. De még mennyire!

-Igen. Ennyi elég?-akarnék vissza ülni, viszont a vállamnál fogva vissza ránt. Szemtől szembe nézünk egymásra. Alig van köztünk tíz centi. Erőből meglököm, ezért hátra is tántorodik. Beülök az autóba, és végig nézem hogy elesik-e vagy nem. Nem esik el.

-Tisztában vagy vele, hogy ennyi nem elég.-sétál vissza, közel hajol hozzám és... a szemembe néz. Még közelebb hajol hozzám, és megcsókol. Ahogy az ajkaink egymáshoz érnek, én úgy borzadok össze. Nem tudom eldönteni hogy hogyan értette az "Ennyi nem elég" mondatát, mert hát valljuk be, több féle képpen is lehet értelmezni. A szívem gyorsabban kezd el verni. Valami ismerős érzés támad fel a hasamban amit régen is éreztem, csak hogy akkor tetszett a dolog. Most pedig egyáltalán nem tetszik. Amíg még eszemnél vagyok, gyorsan elhajolok.

-Lando! Mi van veled?-hajolok még hátrébb, szinte már eltűnök az ülésben. Amit az arcáról tudok kivenni az az, hogy... Igazából semmi.

-Igen, persze, minden rendben. Ne haragudj. Nem tudom hogy honnan jött. Én tényleg nem...-kezd el egyből magyarázkodni.

-Jó, semmi baj Lando. De ez most így nem jó.-nézek felé, és próbálok a legmegértőbb módon beszélni hozzá. Isten sem tudja hogy mi baja van, de valami biztos nyomja a lelkét.

-Most?-csillan fel a szeme.-Akkor ez azt jelenti, hogy máskor...?

-Nem! Nem Lando! Már egyszer szakítottunk, nem fogok magamból bolondot csinálni. Ahogy te sem. Menjél el bulizni, vagy csinálj az amit szeretnél, csak lépj tovább. Már sok idő eltelt, lassan kettő év. Érted mire akarok kilyukadni?-mutogatok a kezemmel is, hogy hatásosabb legyen a mondandóm.

-Tudod, már akkor is voltak olyan pillanatok amikor egy hatalmas fasz voltál. Úgy látom hogy ez átváltozott mindennapossá.-csapja be a kocsi ajtót, és visszasétál a házba. A régi otthonomba. Vajon mondtam valamit?

Nincs hova mennem. Vagyis kettő választási lehetőségem van. Elmehetnék Carloék házához, ahol az anyja droglabort üzemeltet. Nem biztonságos. Vagy van az egyetlen másik megoldásom. Monaco, Charles. Muszáj az autópályán mennem, hiszen nem szeretném hogy Lando valamilyen formában lásson engem Charles körül, vagy a házánál. Viszont nem mehetek oda váratlanul. Tárcsázom Charlest. Még jó, hogy a szerződés megírásánál muszáj volt megadnunk egymás telefonszámát. Csörren egyet, kettőt, hármat, négyet... Már készülném lerakni, amikor végre beleszól.

-Igen, ki az?

-Charles, én vagyok az. Martina.-szólok bele.

-Jézus. Honnan van meg a számom? Miért hívtál fel csak úgy?

-Kellene segítened.

-Nem, kizárt! Nem segítek eltemetni semmilyen hullát, vagy éppen pisztolyokat szerezni.-szögez le mindent előre.

-Tetszik hogy rólam egyből az emberölés és a fegyverek jutnak eszedbe.-mosolygok magamba.

-Tényleg?-kérdez vissza. El tudom képzelni a meglepődöttséget az arcán.

-Nem. Nagyon pesszimista gondolkodás. Szóval, azért hívtalak, mert nálad szeretnék lakni amíg nem rendeződik minden.-hadarom el gyorsan.

-Tehát hozzám akarsz költözni ha jól értem? És miért?

-Igen. Majd elmesélek mindent ha odaértem hozzád, telefonban inkább nem mondom.

-Rendben?-mondja furcsa hangleejtéssel.-Akkor gondolom találkozunk néhány óra múlva. Újra. Ciao!

-Ciao ciao!-nyomom ki a telefont és az útra fókuszálok. Minél hamarabb odaérek hozzá, annál kevesebbet kell izgulnom azon hogy Lando is meglát engem valahol.

Ha tetszett, hagyj magad után egy csillagot és egy kommentet! ❤️