Elsütött Remény

16

Martina Morelli
01.21

Összeestem a földön. Pont Lando előtt. Egyre csak szaporábbá vált a légzésem. Kapkodtam a levegőt a földön ülve. Lando kétségbe esetten guggolt le velem szemben.

-Hé, Tina!-próbálta magára hívni a figyelmemet.-Lélegezz velem együtt.-tette a mellkasomra az egyik kezét.-Beszív, és kifúj. Beszív, és ki.-próbálta lelassítani a légzésem. És sikerült neki.

-Ne érj hozzám!-vettem le kezét magamról, miután olyan állapotba kerültem hogy képes legyek vele újra beszélni.

-Csak nyugodj meg. Pánikrohamod volt. Ne idegesítsd fel magad újra. Kérlek.-fogta két keze közé az arcom, s ezzel kényszerített hogy a szemeibe nézzek. Levettem a kezeit az arcomról.

-Mondtam, hogy ne érj hozzám!

-Tina, kérlek...-kérlelt tovább. A folyosó végéből léptekre lettem figyelmes.

-Jobb, ha most elviszem, Lando.-jött oda hozzánk Carlo. Ő volt a megmentőm. A nap hőse.

-Igen, persze.-állt fel, és két lépést hátrált.

Carlo nem szólt semmit, csak merő egyszerűséggel a karjaiba vett. Mint ahogy a menyasszonyokat szokták. Mielőtt elhagytuk volna a folyosót, még a megmentőm visszafordult Lando felé, aki ugyan ott állt akár csak egy szobor.

-Lando, ne keress minket.-mondta ki nyugodt hangon, és végleg otthagytuk.

Az asztalunkhoz vitt, ahol ott ült mindenki. Apa, a másik férfi, akinek még mindig nem tudom a nevét, és Raffaele. És Carlo helye is ott volt. És az enyém is. Raffaele és Carlo között.

-Nem cserélünk helyet?-súgtam oda, miután lerakott és le akartunk ülni.

-De igen. Viszont később mindent elmondasz!-súgta vissza. Néha tényleg olyan, mintha a bátyám lenne. És ez sokat jelent számomra.

Megtörtént a helycsere szó nélkül. De csak szavak nélkül. Raffaele annyira szánakozóan nézett rám, mintha életem legnagyobb árulását követtem volna el. Nem is tudom, hogy azért haragudott mert Charles közbeavatkozott amikor megpróbált rám erőszakolni olyat amit én nem akartam, vagy azért, mert nem felé mentem az előbb. De igazából nem érdekel. Nem fogok hozzá menni. Ez biztos. Csendben üldögéltem az egész ebéd alatt. Hiába voltam farkas éhes amikor ideértünk, a történtek után teljesen elment az étvágyam. Már csak a gondolattól is, hogy Lando itt van, teljesen kifordult a gyomrom. Elöntött az undor és a csalódottság.

Miután elvitték a rendelt ételeket, apa már fizetett is. Ilyenkor még szokásosan beszélgetnek, tehát még marad nagyjából fél óránk. Elgondolkodtam hogy Charles miért mondta el Lando-nak. Direkt megkértem hogy tényleg senkinek sem mondja el.

-Még el kell intéznem valamit.-súgtam oda a barátomnak.

-Jöjjek?-mondta ő is ugyan olyan halk hangnemben akár csak én.

-Nem, köszönöm. Megoldom.-mosolyogtam, és felálltam.

Csak néhány lépést tettem az asztaltól, de már hallottam egy szék hangját ahogy kitolják. Visszafordultam, és mi meglepően Raffaele magasodott fel. Egyből ránéztem, és egy szúrós tekintetet vetettem rá.

-Te sem kellesz!-szóltam rá ellentmondást nem tűrő hangon. Semmi szükségem nincs rá!

Az asztalt otthagyva a bárpulthoz sétáltam egyre mérgesebben. Ott ült egy másik pasival, aki már akkor is ott volt amikor ebbe az épületbe egyáltalán beraktam a lábam.

-Azt mondtad tartod a szavad!-viharoztam oda, és a csuklójánál fogva félre húztam.

-Martina, miről beszélsz?

-Mondtam neked, hogy senkinek se mondd el, mert nem tudják sokan. Erre elmondod Lando-nak!-emeltem fel a hangom.

-Miről beszélsz?-értetlenkedett tovább.

-Miért mondtad el Lando-nak a hegeket?! Mire volt jó?!

-Teljesen ki volt rád akadva igazából a semmiért. Azt mondta hogy még csak meg se próbáljak kikezdeni veled mert csak bántani fogsz engem. Meg azt mondta hogy az érzelmek embere vagy. A rossz értelemben. Mármint hogy nem hiszem hogy komolyan gondolta. És miután elmondtam neki azt amit-nézett le az alkaromra-, akkor teljesen megkomolyodott. És úgy láttam a legjobbnak ha elmondom. Ne haragudj, kérlek!-nézett rám reménykedve. Így persze minden értelmet nyert...

-Pazar.-húztam egyvonalba a számat.

-Amúgy az a pasi neked kicsodád?

-Apukám azt akarja hogy feleségül menjek hozzá. De én meg nem. És ez a baj.-mondtam el mindent. Miért érzem úgy hogy neki elmondhatom ezeket?

-Hogy-hogy? Miért kell kényszerből házasodnod?-húzta fel a szemöldökét. Na ez az, amit nem szeretnék elmondani neki.

-Üzlet...-suttogtam reménykedve hogy nem hallja.

-Üzlet?

-Az apám egy igazi maffia vezér úgymond. Ezért volt nálam pisztoly. Ezért voltak a fekete autók. Ezért van Carlo. Ezért van a kényszerházasság. Emiatt nincs Lando.-mondtam ki mindent. Csak lesokkolódva állt előttem. Az utolsót tényleg kimondtam?

-Igen. Valami ilyesmit tudtam elképzelni veled kapcsolatban.-bólintott, és a földet kezdte el bámulni.

-Nagyon jó. Még szeretnél megtudni esetleg valamit a csodálatos életemmel kapcsolatban? Vagy esetleg feljelenteni minket a rendőrségen hogy egy életre lecsukjanak?-mondtam ki, mire felnézett.

-Azt hiszem nem. Fogunk még találkozni?-nézett a hátam mögé, ahol apa, Raffaele apja, Raffaele és Carlo sétált.

-Hidd el, ha megakarlak találni, úgy is megfoglak.-mosolyogtam rá, és ott hagytam. Mást nem tudtam neki mondani.

***

Beszálltunk a magángépünkbe, és hazaindultunk. Én és Carlo a gép hátsó részében foglaltunk helyet hogy nyugodtan tudjunk beszélgetni, míg apáék az első részben. Carlonak mindent elmeséltem a mai nap eseményeiről. A lehető legrészletesebben.

-És te komolyan inkább beszéltél vele, minthogy elmenj Raffaele előtt?-húzta fel a szemöldökét meglepetten.

-Csak képzeld magad az én helyzetembe. Válaszd az exed, vagy azt a pasit akiről semmit sem tudsz, de már meg akart fektetni. Mi mást tehettem volna?!

-Igazad van. Még valami.-dörzsölte meg az állát.

-Igen?

-Hozzá fogsz menni?-nézett a szemembe. Nagyon komoly volt, érdekelhette a téma.

-Nem. Semmiképpen sem.-feleltem. Eszem ágában sincs egy párt alkotni vele!-Tudod mit nem értek?

-Na mit?

-Amikor megölelt, akkor azt súgta a fülembe hogy nem fog elvenni. Akkor meg miért viselkedett így velem? Úgy nézett rám mintha elárultam volna egy minimum öt éves kapcsolatot.-fújtam ki egy nagy adag levegőt.

-Ez tényleg nem fér bele a képbe. Kivéve akkor, ha azt gondolta hogy kapható vagy mindenféle kalandokra.

-Még mit nem!-akadtam ki. Felálltam, és odasétáltam apukámhoz, hogy közöljem vele a szándékaim. Vagyis hogy a nem szándékaim. Hihetetlenül mérges voltam rá, hogy képes volt ilyen szituációkba keverni csupán az üzlet kedvéért. Szívesen segítek, de nem vagyok hajlandó összeházasodni.

-Kislányom! Miről beszélgettetek?-fordult felém apa, miután észrevette hogy vele szemben állok.

-Apa, ugye nem gondoltad komolyan ezt a házasság dolgot?-kérdeztem reménykedve.

-De, a legkomolyabban! Ez lehet életünk üzlete!

-Nem fogok hozzámenni! Agresszív, és megpróbált olyat is tenni, amit én soha sem akartam tőle! Hidd el, tönkre fogsz tenni!-könyörögtem már majdnem hogy sírva.

-Az nem lehet.-döbbent le.-Biztos vagy ebben, Martina?

-Sajnos igen. Nem akarok a felesége lenni apa. Soha.

Ha tetszett, hagyj magad után egy csillagot és egy kommentet!❤️