Elsütött Remény

37

Martina Morelli
03.09

A hazafele úton megfordul a fejemben hogy hol akarok én bulizni. És megfogalmazódik bennem a tökéletes válasz. Monaco. Hallottam is hogy lesz itt valami APM party vagy mi, de oda gondolom csak olyan emberek mehetnek be, akiknek instán kék pipájuk van, vagy ilyesmik. Viszont eszembe jut, hogy a drága férjemnek vannak ismeretségei. Mindenhol. Vezetés közben tárcsázom is. Jó sok csörrenés után fel is veszi.

-Igen?-szól bele a telefonba.

-Végre hogy felvetted! El kéne intézni valamit.

-Megöltél valakit?-sóhajt egy nagyot.

-Nem. Csak hogy te mindent és mindenkit ismersz, ezért kéne a segítséged. Be kéne juttatnod az APM Monaco party-ra. Mivel nem vagyok influenszer, se modell ezért azt sem tudják hogy létezem. Csak van valami ismerősöd.

-Igen, persze. Majd felhívlak ha lesz időm körbe kérdezni.-rakja rám a telefont.

-Faszfej.-mormolom el magamban. Ki kell találnom valamit amivel elüthetem az időmet.

Haza is nézhetnék. Úgy sem vár senki haza. Mármint a mostani lakhelyemhez haza. Viszont semmi kedvem nincs négy órát vezetni. Viszont megérné. Végül arra jutok, hogy mindenképpen hazamegyek. Apáékhoz.

***

Az autóval már a házunkhoz vezető úton haladok. A kapunál elsőnek megállítanak, de utána felismernek. Csörögni kezd a telefonom. És láss csodát, Raffaele az.

-Igen?-köszöntöm.

-Be vagy juttatva. Este kilenctől lehet menni. Szállást is intéztem neked. Nehogy valaki másnál aludj.

-Jó, persze. Köszi. Van még valami?-veszem a kezembe, és készülök lerakni a telefonom.

-Jaj, igen. Majd el felejtettem. Nem kell vinned pénzt, ingyen piálhatsz. De azért mértékkel. És ne feküdj össze senkivel.

-Fasza. Nem szándékozom meghalni, de azért jó hogy szoltál. Szia!-rakom rá a telefont mielőtt még elköszönhetett volna tőlem. Idő közben a házunk elé érek, és leparkolok a többi autó mellé. Szinte egyből szemet szúr egy sötétkék McLaren. Nem is tudtam hogy új autóra ruháztak be. De az az igazság hogy elég szép kis járgány. Befelé sétálok a házba. Kinyitom az ajtót, viszont nem hallok senkit. Az teraszról duruzsolást hallok, tehát arra fele veszem az irányt. Nem szóltam nekik hogy jövök, meglepetésnek szántam. Viszont a látvány megdöbbent. Pontosabban az, akiket látok.

-Te meg mit keresel itt?!-vonom kérdőre mérgesen. Majd le esik az állam.

-Te mit keresel itt?-kérdez apukám.

-Én kérdeztem előbb! Nem úgy volt hogy Lando ne keressen minket? Hol van Carlo?

-Lando a futam után eljött hozzánk, és elmesélte hogy miket csinál a férjed. Carlo pedig itthon van. Biztosan meghallotta a hangodat, nemsokára jön. De te mit csinálsz itt?-válaszol és kérdez az apukám. Hát én ezt nem hiszem el.

-Raffaele valami úton van. Nekem meg nem volt kedvem otthon lenni. Tehát gondoltam benézek hozzátok. De rossz döntés volt, inkább nem is zavarok.-hátrálok meg, és az emelet felé veszem az irányt.

Annyit hallok hogy tovább beszélgetnek. Nem is értem. Még Carlo mondta hogy ne keressen minket. De ezt nem tartotta be. Mondjuk volt is rá oka, de ez lényegtelen. Carlo szobája felől hallom a hangját nem is halkan. Biztosan beszélget a nővérével. Egyet koppintok az ajtón, majd be is nyitok. Ahogyan rám néz, teljesen meg van lepve. Az álla majdnem hogy a földet súrolja. A telefont is majdnem hogy kiejti a kezéből. A szeme ragyogni kezd az örömtől. Le sem tagadhatná hogy hiányoztam neki. Hozzám szalad, és szorosan megölel. De tényleg nagyon szorosan, már majdnem hogy levegőt sem tudok venni. De jól esik. Tudom, hogy ez egy igazi ölelés.

-Hát te mit csinálsz itt?-távolodik el tőlem, hogy jobban szemügyre vegyen.

-Gondoltam hazanézek. Hiányoztál.-ölelem meg újra.

-Te is.-mormolja.

-Mióta járogat ide Lando?-ülök le az ágyára.

-Hétfőn volt itt először, utána szerdán, és most is itt van. Nem is gondoltam volna hogy egy nap után visszajön. De az apukád azt mondja hogy néha nem tudja követni amit mond. Olyan mintha a mondandójának nem lenne se eleje se vége. Meg néha összefüggéstelen dolgokat mond. Hébe-hóba szokott mondani érdekes dolgokat is, de igazából olyan mintha csak a magány miatt jönne ide pletykálni. Olyat is mondott hogy szerinte terhes vagy, de te tagadod, meg hogy a férjed megfenyegetett téged hogy karolj belé amikor kimentetek a szállodából hogy úgy tűnjön hogy minden rendben. Még nagyon sok mindent mondott, de csak ezt a kettőt tudtam megjegyezni. Magyarázatokat követelek!-ragadta meg a vállam, és rángatni kezdte. Annyira izgatott.

-Először is, nem vagyok terhes. Le sem feküdtem Raffaele-lel. Másodszor pedig a hotelos hadművelet nem miatta volt, és én kértem hogy karoljon belém.-kezdek el magyarázni, és a számmal együtt a kezem is folyamatosan mozog.

-Az anyát! Milyen gyűrűd van te neked?-fogja meg a kézfejem, és jó alaposan szemügyre veszi a ma reggel kapott gyűrűm.-Kitől kaptad?

-A férjemtől. Reggel már nem volt otthon amikor felkeltem, és ezt hagyta a gardróbomba. És a kocsikulcsát. Luxus az egész.-mosolygok rá kedvesen.

-Ha már róla van szó...Igaz hogy ver téged?-teszi fel kissé félve a kérdést.

-Csak vert. Már nem. Abbahagyta.

-Nekem lett igazam. És ne feledd, ha egyszer megtette, többször is megfogja. Ezt tartsd észben.-mutat az ujjával a fejembe.

-Nem fog, hidd el. De azért a fejembe vésem.-mosolygok rá újra.

-Szerintem Lando-val is nyugodtan beszélhetsz.

-Jó, persze, majd fogok.-állok fel az ágyról.-Sűrűbben fogok látogatni, ígérem.-tárom ki a karjaimat újra felé, és megölelem. A hátam kezdi el simogatni.

-Majd azért még lemegyek, de még vár valaki a vonal túlsó végén. Szóval majd még fogsz látni.

-Rendicsek.-fogom meg a kilincset, és távozok a szobából. A teraszra veszem az irányt, hogy beszéljek vagy Lando-val, vagy apával. Hihetetlen, még mind a kettőjüket ott találom ahol voltak, és ugyan úgy ülnek. És nagyon elmélyülten beszélgetnek. Elvileg apának tudnia kéne hogy Lando tönkre tett még anno. De valószínűleg mindezt megbocsátotta neki, mert most Lando a mindenható hogy elmondta hogy engem ver a férjem.

-Szia!-köszön nekem Lando barátságosan.

-Lando.-biccentek felé, és a fejem megdöntésével arrébb invitálom, hogy apukám ne halljon minket.

-Jól vagy? Minden rendben?-kezd el egyből aggodalmaskodni.

-Igen, minden jó. Azóta egyszer sem emelte rám a kezét.-mosolygok rá.

-Ezt jó hallani. Egyébként most pénteken lesz egy buli Monaco-ban. Nincs kedved jönni?-teszi fel a kérdést szinte a semmiből. Ha most azt mondom hogy szívesen megyek vele, akkor kilencvenkilenc százalék az esély arra hogy újra elindítson ez a buli valamit köztünk. És ez nekem nagyon nem ez a célom. Ezért úgy döntök, hogy egy kicsit füllentek.

-Nem, nem érek rá. Mert te fogsz menni?-kérdezek rá a biztonság kedvéért.

-Nem, akkor nem. Reméltem hogy te fogsz menni, így tudok veled menni. De így nem, semmi értelme nem lenne.-szomorodik el. Ez közel volt.

-Hát, sajnálom. Van még valami amiről szeretnél beszélni?

-Nem. Igazából semmi mondandóm nincs számodra. De amit mondanék, azt te már úgy is tudod. Tehát mindegy.-sétál el. Egy kicsit aggasztó, hogy még mindig a megbocsátásomért esedezik. Meg hogy ő nagyon sajnálja azt az estét, és hogy ha tudná vissza csinálná.

Nos, az a helyzet hogy én is nagyon sok mindent vissza csinálnék az életben, de vannak dolgok amiket egyszerűen nem lehet. Sőt, semmit sem. Ha valamit megtettél, akkor az úgy marad.

Ha tetszett, hagyj magad után egy csillagot és egy kommentet! ❤️