Elsütött Remény

2

Charles Leclerc
01.15

-Annyira szeretlek!-emeltem fel Charlottét, miközben a magánrepülőmhöz sétáltunk.

3 éve, hogy együtt vagyunk, és már tényleg érik a lánykérés. Sokat fontolgattam az eljegyzést, de vannak pillanatok, amikor nem teljesen tudok megbízni a lányban.

Éppen Szicíliába tartunk, mert most sok időm van a szünet miatt. Lehet túl sok, mivel egy világkörüli úton veszünk részt, saját magam jóvoltából. Kettő-három napot eltöltünk az egyik országban vagy városban, és utána indulunk is a következőbe. A legtöbbször bulizunk vagy vacsorázunk este, napközben pedig várost nézünk.

-Én is szeretlek!-hintett egy lágy csókot ajkaimra. Ezek azok a pillanatok, amikben örökre benne szeretnék maradni. De semmi sem tart örökre, ahogy ez sem. A bőröndjeinkel elindultunk a repülőgép felé.

Ott volt egy testőr szerűség, aki bekísért minket a reptérre és felsegített a repülőre a bőröndökkel együtt. Mielőtt beszálltunk volna, adtam neki egy kis jelképes összegű pénzt, mert hát biztosan van családja, és szerintem mindenki megérdemli a segítséget ha másoknak is segít. Elköszöntem a férfitól, és már felszállásra is készek voltunk.

-Olyan nagylelkű vagy!-mosolygott rám Lotte. Nem tudtam mit válaszolni, ezért csak leültem mellé. Csak ketten tartózkodtunk a repülőn és a pilóta, szóval gondoltam semmi baj nem lehet belőle ha egy ici picit elszalad velem a ló.

Elkezdtem Charlotte ajkait, majd nyakát behinteni lágy csókokkal. Amikor a V alakú dekoltázs tetejéhez értem felszisszent.  De nem foglalkoztam vele. Ölembe ültettem, és ott folytattam. Mélyen a szemeimbe nézett és gondoltam hogy lesz valami hozzáfűzni valója.

-Charles, ezt nem hiszem hogy itt kéne.-mondta ki halkan. Megfontoltam amit mondott, és hát részben igaza van.

-Akkor majd a szálláson folytatjuk.-húztam ravasz mosolyra a szám, és ennek az egésznek a megpecsételése jegyében még finoman megcsókoltam.

-Mennyi is az út?-mászott ki az ölemből, és valamit elkezdett keresni a táskájában.

-5 óra. De még meg kell találni a szállást, és az autót amit bérelünk. De nyugi, minden rendben lesz.-simítottam meg a karját.

-Oké.-engedett el egy félmosolyt, s olvasni kezdett.

Ilyenkor nem zavarom, mert már volt miatta vitánk. Bár nem értem hogy lehet belezavarodni. Odarakod az ujjad, vagy behajtod az oldalt ha nincs nálad könyvjelző. Ilyen egyszerű. Szerintem. De ez csak az én véleményem.

Körülbelül fél óra után Charlottét elnyomta az álom. Szeretem nézni ahogy csendben alszik, szuszog. De előbb vagy utóbb nekem is sikerül elaludni, és ez most sem volt másképp.

Egy kis alvás után Lotte hangjára lettem figyelmes.

-Charles, miért éjszaka utazunk?-kérdezte álmos hangon.

-Így nincs akkora tömeg.-hajoltam közel hozzá és megpusziltam homlokát.

Tényleg este 11-kor indultunk el, de szeretek éjszaka utazni, és valóban nincs akkora tömeg a reptéren hajnali 4 órakor. Legalább is remélem hogy így lesz, és semmi rendkívüli dolog nem fog történni.

Martina Morelli
01.15

-Stip-stop Martina mellett ülök!-kiabált Carlo, miközben a magángépünkhöz értünk.

-Nem azért fizetlek hogy kisgyerekként viselkedj!-szólt rá apu.

-Még szép! Azért, hogy drága Martina legjobb barátja legyek!-büszkélkedett.

-Hagyjátok már egymást!-léptem közbe a civakodásukba.

Sikeresen felszálltunk, és Carlo természetesen mellém került. Úgy gondoltam, semmi baj nem lehet belőle, ha alszok egyet. Nagyjából másfél óra után apa hangos beszédére lettem figyelmes.

-Martina, figyelsz?-rángatta meg a vállam a mellettem ülő férfi.

-Nem. Aludtam. Ha nem látszódott volna.-dörzsöltem meg a szemeim.

-Megkaptuk az engedélyt a bulira.-mosolygott rám boldogan.

-Apa, ez tényleg így van?-meredtek ki a szemeim édesapukámra.

-Igen, persze. Ez csak egy megbeszélés, nem muszáj ott lenned. De azért vigyázzatok! És kislányom, semmi lövöldözés! Még elő se vedd!-mordult rám apa.

-Jó, megígérem.-forgattam meg a szemem.-Mikorra érünk oda?

-Úgy hajnali 4 körül kedves.-biccentett felém Carlo.

-Addig hagyjatok!-csuktam be a szemem, és ezzel a kijelentéssel egyértelművé tettem a szándékaim.-Te is!-csaptam le a barátom kezét, aki már a hajamat akarta piszkálni.

Miután lehunytam a szemem csend szállt le a gépre. Apáék is elaludtak, vagy csendben folytatták a társalgást. Egy idő után már nem figyeltem, sokkal inkább az alvásra fókuszáltam.

Később Carlo álmos hangjára nyitottam ki a szemeim. Ő is biztos aludt, mert eléggé "kómás" állapotban szólt hozzám.

-Fél óra múlva leszállunk.-simította meg az arcom.

-Ezért keltettél fel?! Komolyan?!-akadtam ki.

-Majd a hotelben még délig aludhatsz. És különben sem ártana tükörbe nézned.

-Miért, mi a ba....-sétáltam egy kisebb tükörhöz. Ahogy megláttam magam, megértettem mire célzott Carlo. Kócos haj, elkenődött smink, és.. egyszóval úgy néztem ki mint egy ősember modern ruhában.-Adj tíz percet!-húztam el a függönyt, ami ketté választotta az utasteret. Sikerült emberi formát ölteni magamra, így vissza is tudtam térni a többiek közé.

-Sokkal jobb, ugye?-húzta győztes mosolyra a száját Carlo. Válaszul csak bólintottam, még csak a szemébe sem néztem. Utálom, ha nincs valamiben igazam.-Mindig igazam van.-dicsekedett el, mire csak egy szemforgatással reagáltam.

-Milyen messze van a szálloda a reptértől?-tereltem a témát.

-Úgy 10 percre. Nem sok.-nézett ki az ablakon. Túl sok mindent nem látott, mert konkrétan hajnali fél négy volt. Mire visszanézett, csak látta, hogy apához lépdelek. Amikor alszik akkor mindig megtréfálom, vagy valami ilyesmi.-Martina, ne!-kiáltott rám kuncogva.

-Csak egy kicsit! Jó lesz!-nyitottam ki a még mindig alvó apukám tenyerét. Egyszerre a nyakánál, és a tenyerénél kezdtem el csikizni.-Ébresztőőő!

-Martina Morelli!-mordult rám. Ilyenkor nem lehet komolyan venni, mert már csak megszokásból, épp, hogy éber állapotban szól rám. Ezért csak elnevettem magam Carlo-val karöltve.

Ha tetszett, hagyj magad után egy csillagot és egy kommentet!❤️