Elsütött Remény

19

Martina Morelli
01.22

-Szerintem ebből elég lesz.-vettem le Adam kezét a derekamról. Miután a mosdóba mentem követett, és az ajtóban mondjuk úgy hogy megvárt.

-Mégis hátra döntötted a fejed, és semmi ellenkezést nem mutattál. Eddig.-súgta a fülembe, és egy óvatos csókot lehelt mögé. Majd a nyakam csókolgatásával folytatta. Ennek hatására megint nem bírtam magammal, és a fejemet a falnak döntöttem, hogy nagyobb területhez tudjon hozzáférni.-Mondtam. Az agyad ellenáll, de a tested annál inkább hagyja magát.-mondta megint. Tovább csókolta a nyakam, a kulcscsontom. A fülem alatt egy kis szúrást éreztem, de nem túl erősen. Szerintem csak az alkohol teszi. Egy kis idő múlva úgy éreztem hogy vissza tért az eszem, ezért ellöktem magamtól.

-Adam, elég.-próbáltam kitérni a szorításából, mert már a falhoz nyomott.

-Jó, jó. Megértettem. Félsz a nagyobb kihívásoktól.-súgta a fülembe, újra. Majd még egy apró puszit nyomott a fülem alá. Megőrjít!

-Az elég nagy kihívásnak számít, ha eltöröm a nyomozó úr csuklóját? Netán az álla sérülne?-húztam végig a mutató ujjamat az álla vonalán.

-Túl gyenge vagy ahhoz!-nevetett ki, mire megragadtam a csuklóját, és kitekertem. Feljajdult, de más fájdalom jelét nem mutatta ki.-Ezt nagyon meg fogod bánni!-markolta meg két kézzel a két vállam. Nem túl erősen tette meg, csak éppen annyira hogy megrémüljek. A jobb könyököm az álla felé lendítettem, ezzel ütést gyakorolva rá. Vér szivárgott fehér ingére. A kezével ellenőrizte hogy mennyire súlyos a helyzet, de én azt már nem várhattam meg hogy mit fog erre lépni.

A tömegbe szaladtam egyrészt azért hogy elvegyülhessek, másrészt pedig azért hogy Carlo-t megkeressem. Valami lánnyal beszélgetett, de én inkább hülyítésnek mondanám. Én is és ő is utálja hogy mindig csak úgy el kell mennünk a bulikból. De ez legfőképpen miattam szokott lenni, mert mindig valami bajba kerülök. És ez most sem volt másképpen.

-Van egy kis probléma.-súgtam a fülébe, amikor odaértem hozzá.-El kéne mennünk.

-Istenem Martina! Egyszer bírnál nyugton maradni!-csapta a kezeit az oldalának, ezzel nem tetszést jelezve.-Megbocsáss, de akadt egy kis probléma.-mosolygott a lányra, majd követett.

-Hidd el jobb ha most eltűnünk.-fogtam meg a csuklójánál, és a főbejárat felé húztam. Mivel már elmúlt egy óra, csak egy biztonsági állt az ajtóban. És szerencsémre nem Dillon volt az. Sietősebbre vettem a lépteimet, Carlo pedig csak sodródott velem.

-Mi volt ennyire fontos? Mit csináltál?!-dühöngött.

-Először is, ne mérgelődj, majd megfektetsz valaki mást. Másodszor pedig szerintem eltörtem egy nyomozónak az állát.-fújtam ki minden levegőmet, és meg gyorsabbra vettem a lépteimet. Kellett nekünk gyalog jönni!

-Nyomozó?! Normális vagy?!

-Mindegy, csak menjünk.-néztem el. Egy éjjel nappali ATM-et vettem észre, és beugrott, hogy semmit sem fizettem.-Bazdmeg Carlo, nem fizettem!-torpantam meg.

-Te nem, de én igen. Hogy tudtál 170 euro értékben inni? Mit ittál?!-akadékoskodott. Megkönnyebbültem hogy Carlo fizetett helyettem, de azon meglepődtem hogy viszonylag drága volt az italom.

-Valami kék löttyöt. Azt hiszem nyolc pohárral ittam.-emlékeztem vissza.

-Tíz...-mondta halkan. Erre már nem válaszoltam, mert ez nem oszt nem szoroz a dolgon. A lényeg hogy keveset ittam kurva sokért.

Ilyenkor általában nagyon durván részeg szoktam lenni, de annyira, hogy járni is elfelejtek. De most botladozásokon és nagyon rossz vicceken kívül nem mutattam semmi jelét az alkoholnak. A házunkhoz érve szembe találtam magam a hatalmas kapunkkal, ami kábé kétszer akkora mint én. Két oldalt egy-egy őr állt.

-Jóestét fiúk!-köszönt Carlo. Én az oldalába kapaszkodtam és egy helyben össze vissza dülöngéltem.

-Megint ivott?-nevetett az egyikőjük, mire Carlo bólintott. Nem teljesen tudom, hogy a bal, vagy a jobb oldalról jött.

-Nem! Egy szavát se higgyétek!-tiltakoztam.

-Jólvan Martina, nem hiszünk neki.-nyitotta ki a kaput.

-Köszönöm, további jó estét!-búcsúzott a barátom.-Már csak néhány méter, bírd ki.-vonszolt maga után.

A kapu után még egy kis út vezetett ami fákkal volt két oldalt körülvéve. Az út végén pedig a házunk állt. Az ajtóhoz amikor odaléptünk Carlo otthonosan benyitott. Csak hogy az ajtó zárva volt.

-Apa!!!-kezdtem el kiabálni a felső ablak felé.-Utállak, de engedj be!-folytattam.

-Martina!-vette elő a pótkulcsot Carlo a zsebéből. Gondolhattam volna...-Szerintem jobban jársz ha alszol egyet.-tolt be az ajtón, és be is zárta azt.

-Ha te mondod.-sétáltam fel az emeletre.-Jóéjt!-integettem még úgy, hogy lásson.

Utána a fürdőszobába indultam. Vettem egy jól eső forró zuhanyt, és emiatt esélyem sem volt tükörbe nézni. Mármint a pára miatt. De szerintem jobban jártam hogy nem láttam az arcom. Átvettem a hálóingem, és a szobámba indultam. Lekapcsoltam a villanyt mindenhol, és eléggé hamar elaludtam.

Ha tetszett, hagyj magad után egy csillagot és egy kommentet!❤️