Elsütött Remény

41

Martina Morelli
03.12

Délutánra hazaérkezem, és csak reménykedek benne, hogy Raffaele nincs itthon. Miért is lenne? Hiszen úgy írta hogy egy hétig oda lesz. De hogyha mégis haza jött? Nem, nem jött.

Az autóval a kapu elé állok, és várok hogy kinyissa valaki. Már a jól ismert őr rám mosolyog, és nyitja is a kaput. Intek neki egyet, bólintok, és tovább hajtok. Leparkolok a ház előtt, leállítom az autót, majd kiszállok. Az ajtóhoz sétálok, és majdnem hogy remegő kézzel fogom meg a kilincset. Nyitva van az ajtót. Egyre szaporábban dobog a szívem. Nem hallok semmilyen hangot. Leveszem a cipőm, és tovább sétálok. A nappaliba sétálok. Senki. Tovább sétálok a konyhába, ahol van egy hosszú étkező asztal, és... a férjem. Ott ül, gyűrődött ing van rajta, és éppen whisky-t iszik. A földbe gyökerezik a lábam, amint rám emeli a szánakozó tekintetét. Sóhajt egyet.

-Hol voltál?

-Én...most értem haza.-ennyi szorul ki belőlem.

-Honnan?

-Monaco.

-És hol aludtál?

-A... a szálláson amit intéztél nekem.-hebegem. A lehető legrosszabb válasz amit csak mondhattam volna.

-Hazudsz. Tudod ma reggel jött egy hívás, amiben arról számoltak be, hogy éjszaka nem érkeztél meg az apartmanba. Hol aludtál?

-A kocsiban. Elfeledkeztem a szállásról. Tényleg nagyon sajnálom.-nézek le a földre. Nem vagyok képes a szemébe nézni. Nem az én stílusom a bocsánatkérés.

-Ha kábé felkelsz kilenckor, akkor is másfél óra alatt haza érhettél volna. Miért jöttél ilyen későn? Délután négy óra múlt.-áll fel, és egyenesen hozzám sétál. Alig van köztünk néhány centi.

-Mert nem kilenckor keltem.

-Mi ez a férfi illat rajtad?-vesz egy mély levegőt. Charles tusfürdője.

-A klubban biztosan átvette a ruhám valakinek a parfümjét.

-Mi ez a zúzódás a lábadon?-néz le oda.

-Elestem.

-Hazugságot hazugságra halmozol. Miért teszed?-jön még közelebb, és a kezével apró köröket kezd el leírni az oldalamon. Szinte perzsel a bőröm minden érintése után. Undorodom tőle.

-Nem hazudok.-lépek egyet hátra.

-A testtartásod. Mindent elárul. Nem is néztél rám. Plusz a fejedet végig lehajtottad. És nincsenek kihúzva a vállaid mint általában.

-Oh, a testtartásom? És ez a testtartás hogy tetszik?-nézek fel a szemébe, és a jobb öklöm az arca felé lendítem. Muszáj először megütnöm, mert ha nem teszem, akkor ő fogja. Viszont azonnal megbánom amit készültem tenni, mert a keze megállítja az öklöm. Megszorítja a csuklóm. Nagyon erősen.

-Ezt nagyon meg fogod bánni.-lendíti az ő tenyerét felém, és felpofoz. Utána gyomorszájon rúg. Összeesek a földön. Még egyszer belém rúg. Vár néhány másodpercet, hogy megbizonyosodjon róla hogy biztosan mozgásképtelen vagyok. Felkap mintha egy tollpihe lennék, és a vállára rak. Mindenem fáj, nincsen erőm ellenkezni. Felsétál az emeletre, és a dolgozó szobájába rak le. Kihátrál, becsukja az ajtót, és már csak annyit hallok hogy a zárral babrál. Megpróbálok feltápászkodni a földről, és hála az égnek sikerül is. Odasétálok az ajtóhoz, és összegyűjtöm minden erőmet. Megmarkolom a kilincset, viszont csak annyit tapasztalok hogy az ajtó zárva van.

-Nyisd ki a kurva ajtót!-kiabálom, és reménykedem hogy ott van az ajtó másik felén.

-Addig nem amíg meg nem nyugszol.-szól vissza.