Elsütött Remény

38

Martina Morelli
03.10

Tegnap szerencsére épségben hazaértem az előző otthonomból. Apával nem sokat beszéltem, de akkor is csak annyit mondott hogy meg kellene védenem magam. Nem értem hogy mi történt vele.

De, most az esti, Lando mentes buliba készülődőm. Egy vörös koktélruhát választok ki a szekrényemből, ami maximum a combom közepéig ér. Úgy döntök, hogy most megszegek pár szabályt, így felkenem több hónap után normálisan a piros rúzsomat. Pontosan egyezik a ruhám színével. Inkább vér vörösnek mondanám. Leveszek mindenféle gyűrűt és ékszert, ami csak arra utalhatna is hogy férjnél vagyok. Egy arany színű karkötőt azért előveszek, és a csuklómra rakok. A szekrényből kiveszem a legkényelmesebb magassarkúmat is. A dolgaimat csak egy picike kézi táskába akarom rakni, amit a kezemben is tudok fogni. Pénzen és telefonon kívül úgy sem kell más. Fújok magamra egyet-kettőt a kedvenc parfümömből. Így most már teljes a dolog.

Este hét körül sikerül is elindulnom. Úgy döntök, hogy Raffaele autóját fogom használni, mert ha nem lesz hol aludnom, akkor ez esetben ez az autó tökéletes lesz. Terepjáró, nagy benne a hely. Elfordítom a kulcsot, gyújtást adok, és beindul a motor. A kapunál a szokásos két ember áll.

-Hova-hova?-kérdezi mosolyogva, majd közelebb sétál az autóhoz, és neki is támaszkodik.

-Monaco. Bulizni.-válaszolok röviden, és ejtek egy kisebb mosolyt neki.

-Jó szórakozást!-löki el magát a járműtől, int egyet, és ki is nyílik a hatalmas vaskapu. Még utána mosolygok de már nem mondok semmit, csak integetek egy sort.

***

Kilenc előtt pár perccel meg is érkezek a buli helyszínére. Már kígyózó sorokban gyülekeznek az emberek hogy bejussanak a buliba. Én is beállok a sorba, és megpróbálok elvegyülni. A legrosszabb az lehet, hogy nem engednek be. Akkor megyek másik buliba. Semmi baj. Lassacskán a bejárathoz kerülök, és a biztonsági őrök átnézik mindenkinek a táskáját, elkérik a személyiigazolványát, és csak ezek után lehet bejutni a buliba. A táskámmal semmi baj nem is lenne, de ha esetleg összeadják hogy én abból a drogos Morelli családból származom, akkor bebörtönöznek, és annyi mindennek. Gyorsabban kezd el verni a szívem, minél közelebb kerülök. A tenyerem rohamos mennyiségben kezd nedvesedni, azaz izzadni az idegesség miatt. Mire a szekusokhoz érek, már a torkomban dobog a szívem, és alig tudok levegőt venni. Elgondolkodok rajta hogy megér-e nekem ennyit ez a buli, de ha már egyszer ide jöttem akkor csináljuk.

-Jóestét! A táskáját szeretném átnézni, valamint személyazonosságot igazoló okmányt szeretnék kérni.-mondja nekem fapofával a biztonsági őr, és már magától nyúlna a táskámért, viszont elhúzom mielőtt kivehetné a kezemből engedély nélkül.

-Már elnézést!-szólok rá. Nyilván, pont most kell jelenetet rendeznem!

-A táskát és személyigazolványt.-ismételi el amit már egyszer a tudatomra adott.

-Igen, elsőre is hallottam. Az viszont tűrhetetlen, hogy más tárgyait engedély nélkül elvegye a kezükből. Ráadásul nem nőktől.-veszem ki az egyik személyimet a négy közül. Csak reménykedni tudok, hogy nem azt veszem ki, amin már Raffaele felesége ként szereplek, azaz Martina Morelli Gandhi ként. Ránézek a nevemre, és a lehető legjobb nevem szerepel ott. Átnyújtom neki, és csak reménykedem hogy nem veszi észre hogy hamis a személyi.

-Elnézést. Martina Di Chiaro?-néz rám kérdően.

-Igen.-válaszolok a tőlem telhető legmagabiztosabban.

-Mikor született?-kérdezi. Ez a legegyszerűbb kérdés hogy valakit lebuktassunk az életkorával kapcsolatban. Ha nem tudja egyből rávágni a választ, akkor valószínűleg az adott ember hazudott az életkorával kapcsolatban.

-2004. július tizenhatodikán.-válaszolok.

-Rendben. Minden rendben, jó szórakozást!-adja vissza a személyimet a táskámmal együtt.

-Köszönöm.-mosolygok rá, majd be is sétálok a buliba.

Leülök a bárpulthoz, és békésen kérek magamnak néhány pohár vodkát. Nem sokkal később a pultos elém passzol négy kis pohárkával. Kettőt egymás után lehúzok. Érzem ahogy az alkohol végig marja a torkomat, majd a másik kettővel is ugyan így teszek. A pultosnak odalökök egy húsz euróst. Elkezdem nézegetni az italokat amik ki vannak rakva. Végül egy átlátszó színű italon pihen meg a tekintetem.

-Az mi? És mennyibe kerül egy pohárral?-mutatok az általam kiszemelt italra.

-Az kicsim Balkán Vodka.-veszi elő.-Nyolcvannyolc százalékos alkohol tartalmú, tehát a legerősebb vodka amivel valaha az emberiség találkozott. Szerbiában készül, háromszor desztillált.-vesz elő egy kispoharat is.-Az alapanyaga gabona. Édeskés gabona, citrom az uralkodó ízjegyek. Felhígítva szokták kérni a legtöbben. Te hogy szeretnéd?

-Töményen, hígítás mentesen.-mosolygok a pultos srácra. Még csak most jutott eszembe jobban végigmérni. Ő is elég jól néz ki.

-Bevállalós csaj vagy, ugye?-mosolyog rám, és megnyalja az alsó ajkát.

-Mondhatni...-nézek rá.

-Helyes. Itt a hígítatlan Balkán Vodkád.-tolja elém a pohárkát.-Azért óvatosan, nagyon üt. Lehetséges hogy majd lábra sem bírsz majd állni.-mosolyog.

-Lehet hogy más okokból nem fogok tudni lábra állni.-mosolygok rá vissza, és beharapom az alsó ajkam. Látszólag nehezen bírja türtőztetni magát. A kezét ökölbe szorítja.

-Talán csak nem barátod van? Nem látom.

-Amit mondtam, nem azt jelenti hogy van barátom.-fogom meg a poharat, és egy az egészben lehúzom. Amikor azt mondom hogy erős egy ital, ilyenekre szoktam gondolni. Ez teljes egészében végig marja a torkom a gyomrommal együtt. Még talán egy kicsit meg is szédülök.

-Tudod, nekem sincs barátnőm. Szóval ha gondolod...

-Ácsi, ácsi, ácsi. Ki mondta hogy én szabad vagyok?

-Hisz az előbb mondtad, hogy nincs barátod!-akad ki teljesen. Viccesnek találom nagyon is, muszáj elmosolyodnom.

-Pontosan. Nincsen barátom. Férjem van.-állok fel a pulttól, és otthagyom. A táncparkett felé sétálok. Az oldalamra nézek, és egy ismerős arccsontozat rajzolódik ki mellettem.

-Charles?-kérdezem. Ugyan olyan a haja oldalról. És amit beszél, teljesen egyezik az akcentusával.

-Mon cher, hát itt vagy?-fordul felém teljesen. Viszont nem Charles van velem szemben, hanem egy fiatalabb Charles. Ez az öccse. Amikor Szicíliában találkoztunk, azután jobban utána néztem, hogy azért mégis kinek öntöttem ki a lelkem.

-Arthur!-mondom ki a nevét nevetgélve.

-Charles már sokat mesélt rólad.-ezen meglepődöm. Egyáltalán tudja hogy én ki vagyok?

-Te tudod ki vagyok?

-Hogyne tudnám! Te vagy Martina Morelli Gandhi, a Ferrari csapat legújabb támogatója!-fogja meg a jobb kézfejem, és finoman egy csókot lehel rá.-Szabad egy táncra?-néz rám. Bólintok egyet, és a táncparkett közepére húz. Az egyik kezét a derekamra teszi, a másikat pedig össze fonja a jobb kezemmel. Oké, ez már egyáltalán nem baráti. Én a bal kezemet pedig a mellkasára teszem. Nem teljesen lep meg, hogy izomtól kemény. Ha lejjebb vándorolna a kezem, akkor lehet hogy az izmos hasát is kitapogathatnám.

-Nincsen neked barátnőd, Arthur?-hajolok közelebb hozzá, és a fülébe súgom. Jó érzés érezni a testéből áradó meleget. Akármennyire is tudom hogy rosszul cselekszem, nem szeretném levenni a meleg mellkasáról a tenyeremet. Ezért ott hagyom.

-Ma estére nincs. Amúgy is csak barátok vagyunk, nem igaz, mon ami?-súgja a fülembe. Amint elhajol, érzem az alkoholt a leheletéből. De mindegy is, hiszen én is ilyen lehetek.

-Csak barátok.-mosolygok vissza.

Ha tetszett, hagyj magad után egy csillagot és egy kommentet! ❤️