Elsütött Remény

13

Martina Morelli

01.21

-Erre a találkozóra miért is van szükség?-kérdeztem apukámtól miközben a repülőgépről szálltunk le. Pontosan tudtam, hogy miért jöttünk Monacoba, de nagyon unatkoztam és kellett valaki, akivel beszélgethetek. Carlo is velünk tartott mint mindig, de erre a kérdésemre ő nem tudott volna olyan választ adni, amiben tíz percen keresztül ecseteli el az érveit.

-Tudod kislányom, hogy tovább tudjunk terjeszkedni és...-kezdte el a hegyi beszédet apukám. Imádom hogy ilyen beleéléssel beszél, főleg akkor amikor azt velem szemben teszi. Miközben magyarázott keresztül sétáltunk a reptéren és még akkor is folytatta, amikor megérkeztünk a golfpályára.-És ezért fogsz hozzámenni a fiához.-mosolygott rám. Hogy mivan?

-Parancsolsz?-pillogtam rá. És ezzel elszállt az összes jókedvem.-Apa, ezt ugye te sem gondolod komolyan? Ugye?!-nevettem szarkasztikusan.

-Helyes gyerek. Huszonhét éves. És ami azt illeti most is itt lesz.-nézett rám.-Csak adj neki egy esélyt, kérlek!

-Apa, nyolc év van köztünk! És ki se merd mondani, Carlo más!-förmedtem rá. Hogy gondolhatja ezt?!-Nem megyek hozzá, téma lezárva!-sétáltam a nagy füves területhez.

Szerencsémre utána tényleg nem emlegette ezt, tehát ezt megúsztam. Nem is értem, hogy gondolhatta. Soha nem kért még ilyesmire...

Én, apa és Carlo fogtunk egy-egy golfütőt, és így sétáltunk fel egy dombra. A kisebb emelkedő tetején várt minket az apa és a fiú. Vagyis két férfi. Az állítólagos férjjelöltem fehér pólóján keresztül is látszódott, hogy teljesen ki van gyúrva, és az egész keze eres volt. Nehéz lesz így... Amint megláttak minket, a fiatalabbik pasi egy félmosoly kíséretében közelebb jött hozzám, és megölelt.

-Nem leszek a férjed. De tegyünk úgy mintha, az üzlet kedvéért.-súgta a fülembe.

-Nem leszek a feleséged.-súgtam vissza.

-Martina, már sokat hallottam rólad! Az én nevem Raffaele.-távolodott el. Felfestette az arcára a kamu mosolyt, és hízelgően kezdett el beszélni.-Nagyon... csinos vagy.-mért végig. Semmi furcsát nem viseltem. Egy hosszú, fekete leggings és egy színben megegyező poló ezek szerint csodákra képes.

-Jól bánsz a szavakkal.-mondtam el neki halkan mielőtt ütni készültem volna.

-Nehogy elrontsd Tina!-kiabálta nekem Carlo, mert már a sokadik lendítésre sem ütöttem el a labdát. Miután elütöttem a kis labdát, és megnéztem milyen messze landolt, közelebb léptem Carlohoz.

-Tudod, hogy ki hívott így. És azóta kifejezetten utálom.-emlékeztettem. Tudtam, hogy neki nagyon tetszik ez a név, de rossz emlékek fűztek ehhez a megnevezéshez.

-Jogos. Bocsánat.-ölelt meg. Ezek az ölelések néha többet tudnak mondani bármennyi szónál.

-Tina? Ki hívott így?-lépett oda hozzánk Raffaele miután megöleltük egymást.

-Senki!-vágtuk rá egyszerre a legjobb barátommal.

-Oké.-fűzte még hozzá, de utána nem is firtattuk a témát.

Apa és az ő apukája ketten beszélgettek, tehát ők nem sok vizet zavartak. Ők igazából nem is golfoztak, csak néha-néha beleütöttek a labdába. De mi komolyan vettük az egész játékot. A legnagyobb meglepetésemre Raffaele volt a legügyesebb, utána Carlo, és én hátul maradtam. De igazából nem nagyon érdekelt, mert tudtam magamról hogy nem vagyok valami profi ebben a sportban.

Tetszett a hely, ez a dimbes-dombos, letisztult pálya. Mármint, a legtöbb golfpálya füves, letisztult és majdnem hogy az összes tele van emelkedőkkel. De ez mégis más volt. Az is tetszett, hogy elegáns volt minden, de tényleg minden. Sőt, mindenki. A többség férfiakból állt, de nem mondanám hogy a nők kevesen voltak. A férfiak nagy része öltönynadrágokban volt egy fekete, vagy valamilyen színű galléros pólóinggel. A nők pedig vagy olyasmit viseltek mint én, vagy valamiféle elegáns ruhát.

Amikor már mindenki úgy gondolta, hogy már nem szeretnénk tovább játszani, visszasétáltunk a főépülethez, ahol volt egy étterem és egy kávézó is.

-Amúgy téged hogy-hogy nem zavar, hogy ilyen családba születtél?-kérdezte miközben egymás mellett sétáltunk. Egy kicsit lemaradtunk a többiektől, de ez nem hiszem, hogy akkora probléma lenne.

-Kiskorom óta apa erre az életre nevelt. És amúgy is szeretem. Igaz, soha sem lesz olyan az életem mint egy átlagos korom belinek, de ez egyáltalán nem zavar. És téged?

-Ugyan ez. Én is pont úgy szeretem ezt az egészet ahogy van. És fegyvert már tartottál a kezedben?-kérdezte vissza, majd a háta mögé kulcsolta kezeit.

-Igen. Persze. Na és te?

-Igen. Természetesen.-nevetett egy kicsit.-Kifogytam a kérdésekből.-jelentette ki.

-Akkor ne kérdezz.

-Mindig ilyen vagy?

-Nem. Valószínű csak azért csinálom, hogy megutálj, és még csak véletlenül se forduljon meg a fejedben az a gondolat, hogy elveszel.-mondtam teljesen egyszerű hangon.

-Nem foglak elvenni. Mit nem lehet ezen megérteni?-emelte fel a hangját.

-Felkapod a vizet apró dolgokon is. Mi lenne, ha egy feleséged is lenne?-cukkoltam tovább.

-Direkt csinálod, ugye?-húzta fel magát még jobban. Látszódott rajta hogy minden egyes porcikája, izma megfeszült.

-Aha.-fordultam felé és elszórtam egy büszke mosolyt, majd apáékhoz sétáltam.

-Ugye fogunk enni? Éhes vagyok.-jelentettem ki, mire apa csak elmosolyodott. A másik férfi is egy kicsit jobb kedvű lett, vagyis gondolom, mert megváltoztak az arcizmai, és a szája is egy kicsit fentebb állt.

-Én is megéheztem.-szólt közbe Carlo is.

Miután megállapítottuk, hogy mindenki éhes, úgy döntöttünk, hogy az étterembe megyünk. Még volt egy kis rész az útból hogy odaérjünk, de már látszódott az épület. Gyönyörű, letisztult, elegáns hely volt.

Ha tetszett, hagyj magad után egy csillagot és egy kommentet!❤️