Elsütött Remény

10

Martina Morelli
01.16

-Hol voltál?-kelt fel Carlo. Éppen aludt amikor visszamentem a szobába. Nem szándékoztam felébreszteni, de úgy tűnik sikerült.

-Carlo.-szólaltam meg.

-Ajjaj. Ez sose jó.-rázta meg a fejét, s felém fordult.

-Charles megcsókolt.-ültem le az ágyra.

-Mi?! És ez most jó vagy rossz?

-Szerintem rossz. De azért nem annyira. Elég jól csókolt.-emlékeztem vissza.

-Hát, te tudod hogy mit csinálsz. Én nem szólhatok bele.

-És barátként mit mondasz?

-Barátként pedig azt tudom mondani hogy hülye vagy.

-Köszönöm a támogatást, Carlo!-villantottam egy kevésbé sem őszinte mosolyt.

-De most tényleg, Martina! És legalább elmondtad neki hogy a barátnője megcsalja?

-Igen. Utána csókolt meg.

-Ahhj istenem! Mi lenne, ha egyszer nem kerülnél bajba? Egyszer!

-Ez nem is baj. Történt ami történt. Mi haza megyünk, ő is hazamegy, és soha többet nem látjuk egymást. Ilyen egyszerű.-magyaráztam el hogy mit gondolok.

-Éljen! Visszatért a kőszívű Martina! Juhé!-nevetett szarkasztikusan.

-Jó, mindegy. Mikor indulunk?-feküdtem vissza, és az arcomat bele nyomtam a párnámba.

-Kilenckor már a reptéren kell lennünk, de Giorgio, vagyis drága apukád majd biztos küld egy autót. Pakolj össze, és akkor lemegyünk reggelizni. Majd amikor kinyit. Addig is, aludj!-vázolta fel a mai nap tervét Carlo. Nem hiszem, hogy hajnali háromkor van lehetőség reggelizni, ezért inkább vissza aludtam.

***

Nagyjából hétkor keltünk fel, és összepakoltuk azt a kevés cuccot amit hoztunk. Én elindultam a fürdőszobába, mert le kellett hogy hűtsem a fejem egy hideg zuhannyal. Csak Charles-ra tudtam gondolni, és arra amiket mondott. Biztosan összetörtem a szívét! De nem akartam, hogy magától jöjjön rá, hogy a barátnője össze fekszik valaki mással is rajta kívül. Bár, eleinte nem akartam elmondani neki, de majdnem hogy nekem tőrt össze a szívem ahogy őket ketten láttam. Úristen! Én...én talán szerelmes vagyok? Nem, biztos nem!- ezzel a tudattal kiléptem a hideg zuhany alól, s magam köré tekertem a radiátor melegítette puha törölközőmet. Ahogy a tükörbe néztem, rá kellett jönnöm hogy szinte már szokásommá vált ébredés után egy félig halott embert ábrázolni a bőrömön. Minimális sminket felkentem az arcomra, és gyorsan felvettem az előre kikészített ruhám. Egy zakó, és egy pamut nadrág fekete színben. Kiegészítőnek a kedvenc karórámat, és egy-két gyűrűt választottam. Lábbelinek egy pár fekete magassarkút vettem fel. A fürdőszobából egyenesen a bőröndömhöz mentem, amit a bejárati ajtóhoz húztam. Carlo már ott várt indulásra készen. Nyilván.

-Hangosabban nem tudnál kopogni?-kérdezte a barátom ahogy beléptünk a liftbe, mert azon a pár méteren a magassarkú talpa kopogtatta a padlót.

-Tudod mit?-fordultam felé.-Tessék.-nyújtottam át az egy pár cipellőmet. Így mezítláb álltam a liftben. Carlo már megszokta, hogy vannak ilyen felindulásaim, és azt még jobban hogy egy kicsit sem érdekel más véleménye.

Vártam, hogy végre leérjünk, és felszívódjunk erről az istenverte helyről. És a felvonó megállt az első emeleten. Az ő emeletükön. Kinyílt a lift ajtaja, és ott álltak. Ketten. Charlesen látszott, hogy alig aludt valamit az éjszaka. Lotte csak kipihenten mosolygott rám. Beszálltak a liftbe, és amikor az ajtó csukódni kezdett gyorsan kislisszoltam. Semmi kedvem nem volt ahhoz, hogy egy légtérbe legyek vele. A lépcsőn kezdtem el sétálni szép lassan. Hogy ne érjek le gyorsan megszámoltam hogy hány lépcsőfok van a földszintig, és hogy hány lámpa van a lépcsőknél. A biztonság kedvéért ezt háromszor.

Akármilyen lassan is haladtam, egyszerre értünk le. Lehetséges, hogy a lift érzékelte hogy kimentem, ezért kinyitódott, és ez vett el egy kis időt. Odasétáltam hozzájuk, és reménykedtem, hogy ők addigra elmennek. De nem. Ott vártak. De miért?

-Martina, beszélhetnénk?-szólalt meg Charles. Alaposan végigmért. Amikor a bokámhoz ért elmosolyodott. Végül arrébb mentünk, de nem szóltunk egymáshoz.

-Igen?

-Mi a bajod?-nézett mélyen a szemembe. Elképesztő milyen szépek a szemei!

-A globális felmelegedés Charles. Ez.-mondtam halál komolyan. Igazából én sem tudtam hogy mi a bajom, de már mindegy. Erre megint elmosolyodott.

-Csak próbáld meg elkerülni Monacot. Ennyit kérek tőled.-lépett el tőlem. Az vicces lesz, mert apa és egy új kliense az ottani golfpályán akarják megbeszélni a dolgaikat golfozás közben. És nekem is ott kell lennem.

-Az nem fog menni.

-Mondd le!

-Mondd az apukámnak! Nézd, itt is van! Személyesen mond meg neki.-muttam az üvegajtóra, ahol fekete autók sorakoztak. Az álla súrolta a földet, amint rájött hogy ők tényleg hozzám tartoznak valamilyen értelemben.

-Mindegy.-húzta el a száját, és elfordult tőlem.

-További szép napot nektek! Vagyis, nem hiszem hogy túl szép lesz...-néztem rájuk felváltva.- Sziasztok!-indultam el az ajtóhoz őket otthagyva. Apukámat megöleltem, és a többi "őrrel" lepacsiztam. Mindegyikük kiskorom óta ismer, és én is őket. Carlo hozta a magassarkúmat, és a bőröndömet, és maga  sajátját is. Megköszöntem neki, majd indultunk is a reptérre.

-Ki volt ez a fiú?-szólalt meg a velem szemben ülő apukám.

-Csak egy fiú. Nem tudom. A bárban futottunk össze.-próbáltam hazudni.

-Apropó bár, Carlo mesélte a magánakciódat.-ahogy kimondta a szavakat a száján, még jobban lefagytam. Ekkora árulást! Carlo felé vetettem egy szúrós pillantást, majd visszatértem apához.

-Csak... csak elővettem. Semmi extra.-hazudtam tovább.

-Ha te mondod kislányom.-ejtette ki a szavakat végszóként.

Ha tetszett, hagyj magad után egy csillagot és egy kommentet!❤️