Elsütött Remény

23

Martina Morelli
01.28

Eljött az állítólagos esküvőm napja. Többet nem is foglalkoztunk az üggyel amióta meglettek a gyűrűk. Ruhám még mindig nincs, tehát ez egy nagyon nyomós érv az esküvő ellen. Valószínű hogy mindenki azt hiszi hogy nagyon fel vagyok csigázva, és készülődők. Ami koránt sem igaz, mivel éppen az ágyamban fetrengek, és az ablakomon bámulok ki a napfelkeltére. Tehát valahol reggel hét körül lehet az idő. A folyosóról behallatszik a cipők kopogása a parkettán, hogy mindenki készülődik. Csakhogy ha én nem vagyok, akkor nincs esküvő. Felkelek az ágyamból, és egyszerűen kifésülöm a hajam. És észreveszem azt az ocsmány véraláfutást amit a rendőr srác okozott nekem. Kíváncsi vagyok hogy mi történhetett azt követően hogy otthagytam. Lehet hogy jelentősebb sérülése nem lett, de azt biztosan megjegyezte hogy vannak emberek akik nem tudják elviselni a világúr méretű egoját. Megint lépteket hallok a szobám felé, ezért gyorsan visszabújok az ágyamba, jól betakarózom, és alvást színlelek.

-Jó reggelt!-nyit be apukám egy tálca reggelivel a kezében. Ágyban reggeli. Ezért már megérte felkelni.

-Neked is.-dörzsölöm meg a szemem hogy álmosnak tűnjek.

-Még csak most keltél?! Martina, ma van az esküvőd napja!-háborog, mintha valami súlyos bűnt követtem volna el.

-Álmos vagyok. De mi ez az ágyban reggeli? És miért kaptam vizet is?-nyúlok a pohárért, hogy ellenőrizhessem a hőmérsékletét. Körbe fonom az ujjaimat rajta, de csak egy dolgot érzek. Hideg. Jég hideg.-Hisz ez hideg! Mi van ha megfájdul a torkom?

-Nem fog, hidd el. Még egy kérdésem van hozzád Martina.-fordítja komolyra a szót.

-Mégpedig?

-Hozzá fogsz menni Raffaele-hez?-kérdezi. A szemében megcsillan a könyörgés, vagyis valami ehhez hasonlót fedezek fel benne.

-Nem.-felelem egyszerűen. Kitartok a saját dolgaim mellett.

-Még reggel van. Egyél és igyál!-utasít, mire engedelmeskedem. Nem mintha meg szeretnék neki felelni, de az az igazság, hogy farkas éhes vagyok.

-Úgy sem fog változni a véleményem.-vonok vállat. Amíg a reggelimet fogyasztottam apukám végig ott ült mellettem, az ágyamon. Furcsa mert azt hittem hogy ennél elfoglaltabb, de úgy látszik ilyenekre ráér. Az is furcsa volt, hogy a fejem sajogni kezdett, és még álmosabb lettem.-Apa, mi volt az italban?-kérdezek rá, mert van egy sejtésem.

-Shhhh, minden rendben lesz kicsim.-kezdi el simogatni a fejem, és visszafektet az ágyamba. Sajog a fejem, és nagyon melegem is van. De még ennél is álmosabb vagyok...

***

Egy nagy ágyon fekszem. Körülöttem pasztell lila színben díszelegnek a dolgok. Egy fehér ruhát viselek. Nem valami esküvői darab, de mintha ismerős lenne...Hát persze! Ezt pakoltam be a Szicíliai utunkra, amin végül nem vettem fel. Fasza. Tehát a szekrényembe is belenéztek... De ami még jobban érdekel, az az, hogy hol a fenébe vagyok. Felállok, és az ablakhoz sétálok. A kilátás egy nagy birtokra nyílik. A hó mindent beborít. Kint látok néhány embert, de ők is csak cigarettáznak. Tovább sétálok egy asztalhoz, amin smink termékek, egy csokor-gyanítom a menyasszonyi csokrom-, és egy cetli hever. A papírdarabon apa kézírása van.

Gyere át a szomszéd szobába, várunk!

Giorgio

Ezt az üzenetet nem tudom mire vélni. Becsap, elkábít, elrabol, utána ír egy olyan üzenetet mintha semmi sem történt volna. Másrészt pedig mi az hogy várunk?! Kikkel? Furdal a kíváncsiság, muszáj átmennem a szobába. Az ajtó felé sétálok, amin keresztül át lehet jutni a másik szobába. Már nem teljesen lepődtem meg a látványon. Apa, Carlo, és Raffaele apukája. Viszont mind a hárman öltönyben, fényesre tisztogatott cipőben egy-egy pasztell lila, fodros masnikkal díszített széken ülnek.

-Itt a menyasszonyunk!-emeli fel a pezsgős poharát apa, és koccint a másik "öröm" apával.

-Mi ez az egész?-kérdezem nyugtalankodva.

-Az esküvőd, drága bogaram!-mosolyog a képembe a másik apa.

-Ja, igen! Ha már itt tartunk, magát hogy is hívják?-mosolygok vissza.

-Firmino.-igazítja meg az öltönyét. Most nyilván elástam magam jó mélyre a szemében, de igazából nem teljesen érdekel.

-Most már nyugodt szívvel léphetek az oltár elé.-jelentem ki, majd apa felé fordulok.-Második kérdés. Hol vagyok?

-A Gandhi birtokon, kicsim.-válaszol apa, és elhúzza a száját is. Gondolom Firmino azt hitte hogy teljesen önakaratomból vagyok itt. Legalább is apa biztosan nem említette az elkábítós részt.

-Harmadik kérdés. Hogyan akartok belőlem menyasszonyt csinálni?

-Remek kérdés!-áll fel a Gandhi apuka.-A szobában ahol felkeltél, egy asztalon ki lett rakva minden dolog amire szükséged lehet. Ha gondolod megcsinálhatod magadnak is, de szívesen hívunk fodrászokat, sminkeseket is ha úgy szeretnéd.

-Megoldom.-fordulok sarkon, majd otthagyom őket. Az ajtót bezárom, hogy senki se jöhessen be. De épp hogy csak elfordítom a kulcsot, kopogást hallok.

-Carlo vagyok. Engedj be!-rángatja a kilincset, és közben kopogtat.

-Jó, gyere.-nyitom ki az ajtót, de csak annyira hogy be tudjon jönni. Miután bejön, vissza is fordítom a zárat.

-Mi ez az egész?!

-Tőlem kérdezed?! Ötletem sincs! Te hogy jutottál ide?-kérdezem, és közben leülök az asztalhoz, és a tükörben magamat bámulom.

-Apukád mondta hogy el kell mennünk egy fontos helyre. Azt is mondta hogy szépen kell öltöznöm. Pontosabban megszabta hogy mit vehetek fel, mint mindenki másnak is. Amikor beültem pedig csak annyit láttam hogy alszol, és úgy fektetnek be egy másik autóba. Utána pedig körülbelül egy órát utaztunk. És utána pedig feljöttünk ide hárman, és vártuk hogy felébredj.

-Engem pedig apa elkábított. Feljött, hozott nekem reggelit, és abba rakhatott valamit. utána pedig képszakadás. Itt keltem fel. Tehát nem csak elaludtam.

-Fasza. Kéne kezdeni valamit a hajaddal. Meg az arcoddal is, nem gondolod?-kezdte el simogatni az arcom, és hajam fogdosni.

-De igen. Szerintem vasaljuk ki.-javaslom.-Az arcomra különösebb smink nem kell, ugye?-kérdezem tőle, mire bólint.

-Akkor én kivasalom a hajad, te pedig csináld meg a sminked úgy ahogy gondolod.-fogja meg a hajvasalót, bedugja a konnektorba, és miután felmelegszik elkezdi vasalni. Hamar készen lettünk. Én sem nagyon értek a sminkeléshez, de egész jót sikerült alkotnom ahhoz képest. Carlo ügyesen kivasalta a hajam, majd már készen is voltunk.

Mind a ketten mutatósan néztünk ki. Felvettem az asztalról a csokrom, és készen voltunk kilépni az ajtón.

-Kész vagy?-néz rám teljesen lesokkolódva. Nyilván ő is tudja, hogy ez az a dolog, ami a legtávolabb áll tőlem. A házasság, és a tartós kapcsolatok.

-Azt hiszem.-hebegem.

-Na gyere ide.-lép felém, és szorosan maga köré von.-Legyél az az átlagos Martina Morelli aki szoktál. Jó?-súgja a fülembe.

-Jó.-szorítom meg még erősebben. Majd hogy kinyomom belőle a szuszt is, de elviseli, tűri egy hang nélkül. Tudja, hogy egyáltalán nem vagyok hozzászokva az ilyenekhez. És tudja, hogy talán most először egy kicsit berezeltem.

Ha tetszett, hagyj magad után egy csillagot és egy kommentet!❤️