Elsütött Remény

18

Martina Morelli
01.21

-Azért szerintem ne igyál túl sokat. Csak tudod. Óvatosan.-mondta Carlo, miközben valamelyik szórakozóhely felé sétáltunk.

-Aha. Majd meglátjuk.-mosolyogtam egyet, miközben oldalba böktem. Szerintem mind a ketten tudtuk hogy most csak alkoholt inni jöttünk. Nagy mértékben.

-Giorgio nem lesz mérges rád?

-Már az. De egy kicsit azért engem is kiakasztott. Szóval szerintem maradjunk egy szolid döntetlenben. Csak annyit mondtam hogy majd csak éjszaka érünk vissza. Szerintem ennyi elég. Nem?-fordultam felé kérdően.

-Szerintem igen. De nem tudom. Majd amikor hazaérünk úgy is meglátjuk hogy ő hogyan gondolja. Nem?

-De. Azt hiszem itt vagyunk.-mutattam egy nagy épületre, ahonnan dübörgő zene hallatszódott. Fiatalok álltak a bejártatnál, akik már mondhatni illuminált állapotban voltak. Rajtuk kívül a legtöbben a kígyózó sorban álltak, ami a bejárat előtt volt. Megfogtam Carlo csuklóját, és annál fogva a sor elejére húztam, mintha tudnám hogy mit csinálok. Amikor viszont megláttam a biztonsági őrt, tudtam, hogy mit fogok csinálni.

-Martina, mit csinálsz?-mondta Carlo majdnem hogy csukott szájjal, így csak én hallottam.

-Dillon! Micsoda meglepetés!-mosolyogtam a biztonságira.-Mi a helyzet? Minden jó a családoddal?

-Martina?-lepődött meg. Teljesen elmosódott minden jó kedv az arcáról.-I..Igen minden rendben.-hebegte.

-Örömmel hallom! Velünk is minden rendben.-mosolyogtam továbbra is.-Tudod az a helyzet, hogy Carlo barátommal szeretnénk egy jót bulizni.-karoltam át az említett személyt.

-I..Igen, persze. Menjetek csak.-bólintott még mindig megsemmisülve.

-Én is így gondoltam.-mondtam halkan amikor elhaladtam mellette.-Utálom ezt a faszit!-jelentettem ki akkor amikor már nem hallhatta. Nincs mit ezen szépíteni, gyűlölöm őt úgy ahogy van.

-Ez ki is volt?-értetlenkedett Carlo.

-Az nem fontos. Annyi a lényeg hogy ennyivel tartozik nekünk. Ez a minimum. De igyunk.-dörzsöltem össze a két tenyeremet.

A bárpulthoz sétáltam és kikértem a magam italát. Vagyis csak annyit mondtam hogy valami erőset szeretnék minden képpen. Néhány perc múlva Carlo valahol eltűnt, de ez általában így szokott lenni. Én iszok, ő pedig józan marad és fizet. A pultostól valami kék löttyöt kaptam, aminek a poharának a szélén egy citrom díszelgett. A citromszeletet levettem a pohár széléről, és egyből fel is hajtottam az italt. Elég erős volt, így a célnak teljesen megfelelt. Kértem még kettőt.

-Nem lesz ez sok?-kérdezte a bárpultos.-Ennek az italnak nagy az alkoholtartalma. Lehet hogy most még nincs meg a hatása, de lesz, hidd el.

-Nem, köszönöm. Még kettőt.-mutattam az ujjaimmal is a számot, hogy biztosra menjek. Amikor megkaptam az újabb kettő rövid italt, azokat is gyorsan megittam, mintha valaki el akarná venni előlem.

-Te aztán bírod az alkoholt.-szólalt meg Carlo.-Hogy bírod ennyire az alkoholt?-ült közelebb a pasi. Ez nem is Carlo!

-Te nem Carlo vagy.-állapítottam meg, mire kinevettem magam.

-Nem, én Adam vagyok.

-Én Martina.-ráztam vele kezet.-Még kettőt ebből!-kiáltottam.

-Biztos jól vagy?

-Én? Annyira józan vagyok amennyire csak lehet. Még.-nevettem ismét.

-Szerintem a józanságon már túlléptél.-nevetett ő is. Az ő poharában ránézésre whisky volt jéggel.

-Hasonlítasz az egyik exemre. Csak neki barna haja van, és nem így hívják. És britt. És máshogy néz ki.-mondtam el amit helyesnek éreztem.

-Hát az... az nagyon jó. Mond csak, hány éves vagy, Martina?

-Erre a kérdésre nem vagyok hajlandó válaszolni.-sandítottam felé, majd felhajtottam egy újabb pohárral ebből a kék italból.

-Ha nem akkor nem.-mosolygott.

-Nézel Forma 1-et, Adam?-fordultam felé.

-Igen, néha szoktam.

-És ki a kedvenced? És ki az akit nem szeretsz?-kérdezősködtem.

-Nekem Sebastian Vettel a kedvencem. És talán Max az akit nem nagyon szeretek.

-Én Charlest szeretem. Ő kedvencem!-nevettem ismét magamon.-De Lando...-húztam össze a szemöldököm, és rázni kezdtem a fejem.-Nem szeretem a Landokat.-mondtam ki, mire Adam nagyot nézett. Talán valami rosszat mondtam volna?

-Oké, jó tudni.-nevettünk össze.-És egyedül vagy itt?

-Nem. Na és te?

-Igen.-kortyolt bele az italába.-Te.. Martina. Az apukádat hogy hívják?-rakta le a poharát a pultra. Erre a kérdésre mintha egyből ki józanodtam volna.

-Mi ez? Valami rendőrségi kihallgatás?-nevettem, de már nem jókedvből, csupán adtam a hülyét. Nem tudhat meg semmit sem a családomról, mert ha igen, nagy bajban leszünk.

-Nem. De honnan tudtad hogy rendőr vagyok?-kérdezősködött. Na most már tényleg okosan kell megválogatnom a szavaimat!

-Nem tudtam.-hárítottam, majd megint ittam egy pohárkával.

-Van egy olyan érzésem, hogy most már nem fogunk úgy beszélgetni mint az előbb, mert megtudtad hogy rendőr vagyok.

-Nem. Épp ellentétesen. Milyen a rangod? Nyomozó, közrendőr vagy mi?

-Nyomozó.-jelentette ki. Próbáltam adni a hülyét, és ez látszólag sikerült is. Nem hiába mondják hogy jól tudok hazudni. De a baj akkor van, amikor az ember már annyira részeg, hogy a világát sem tudja megmondani, nem hogy még hazudjon. De a hazudozásról apám jutott eszembe, és pillanatnyilag csak miatta iszom, tehát emeltem is fel a kezemet.

-Még hármat!-mondtam hangosan.-És mondd csak Adam, most ki után nyomozol?-próbáltam finoman kérdezősködni, hogy megtudjam nem-e esetleg rátaláltak a családunkra.

-Egy Gandhi nevű család után folyik egy nyomozás. De napokon belül lezárjuk, mert már négy éve nem jutunk az egyről a kettőre.

-Hát sajnálom. Biztosan nagyon rossz lehet már négy egész éve néhány szeméttel foglalkozni. Főleg kábítószeresekkel.-ittam még egy röviditalt. Amikor felém kapta a fejét, egyből leesett amit mondtam.

-Honnan tudsz te róluk?-nézett egyenesen a szemeimbe. Láttam rajta hogy teljesen ideges lett.

-Csak hallottam hogy ilyenben utaznak. Mást nem tudok róluk, hidd el.-mosolyogtam, majd lehúztam még egy pohárnyi kék löttyöt.

-Szerintem hazudsz.-sandított rám majdnem hogy fekete szemeivel. Különlegesen sötét volt.

-Szerintem meg nem. Az emberek sokkal, de sokkal őszintébbek részegen, Adam.-hangsúlyoztam ki a nevét.-És ugyan, miért hazudnék egy nyomozónak?-húztam ravasz mosolyra az ajkaimat. Nem tudom hogy az alkohol, vagy a stressz, de valamelyik kihozta belőlem a szemtelen énem.

-Nem tudlak megfejteni, Martina.-hangsúlyozta ki a nevemet ugyan úgy, ahogyan én is tettem az ő nevével.

-Szerintem nem akarsz még négy évet elpazarolni ez ügy megfejtésére.-húztam meg az utolsó pohárban lévő italt, és a mosdók irányába vettem az utat.

Ha tetszett, hagyj magad után egy csillagot és egy kommentet!❤️