Elsütött Remény

8

Charles Leclerc
01.16

Ahogy visszaértünk a szállodába, mind a ketten aludni kezdtünk. Legalább is Charlotte biztosan. Egy gondolat nem hagyott nyugodni; Martina. Miért mondta azt, hogy kevesebbet tudok, mint hinném? És miért érdekelte hogy hány éve vagyunk együtt? Mit kell meg tudnom idővel? És mit tudna mondani, ami mindent elrontana? És miért volt nála pisztoly? Válaszokat akarok!

Ezzel a tudattal lesétáltam a recepcióhoz, hogy megtudjam, hogy melyik egész pontosan Martina szobaszáma. Egy fiatal lány állt a recepciós pult mögött hulla fáradtan.

-Ne haragudj! Esetleg meg tudod mondani egy bizonyos Martina Morelli-nek a szobaszámát?-kérdeztem egy kicsit félve.

-Oh, az sajnos nem fog menni. Nem adhatok ki adatokat, sajnálom!-húzta egy vonalba a száját.

-Kérlek! Nagyon fontos lenne!-kérleltem, akár csak egy nyolc éves kisfiú.

-Jó, tényleg fontos lehet, ha hajnali fél kettőkor érdekel. 3. emelet, 1044-es szoba.-mosolygott rám.

-Nagyon köszönöm!-mosolyogtam én is vissza a lányra.

Boldogan nyomtam meg az üres liftben a hármas gombot. Ahogy felértem, elindultam balra, mert arra volt a szoba. Bizonytalanul bekopogtam az ajtón, és csak azt reméltem, hogy nem a barátja nyit nekem ajtót, és kezd el anyázni. 2 perc után újra kopogtattam, mert nem jött ki senki sem. Ekkor már tárult is az ajtó, de csak résnyire. Ahogy jobban kinyitódott, Martina állt ott. És egy pisztoly a kezében. Megijedtem, hogy miért tart magánál fegyvert mindig.

-Ne haragudj! Azt hittem más vagy.-rakta le a pisztolyt az előszobába.-De mit keresel itt?-lépett ki a folyosóra, s becsukta maga mögött az ajtót. Akaratlanul is végig kellett mérnem. Egy tűz piros hosszított pólót viselt. Vékony, csupasz lábai teljesen kilátszottak. Még egy papucsot sem vett fel.

-Hogy értetted azt, hogy kevesebbet tudok, mint hiszem?!-kezdtem az idegösszeroppanás határához érni.

-Mindjárt jövök! Egy perc!-szaladt vissza a szobába. -Menjünk ki a teraszra.-mutatott a folyosó közepén lévő, közös teraszra. Nem szóltam semmit, csak követtem.

-Hogy értetted?!

-Mennyire szereted a lányt?-fordult felém teljesen.

-Nagyon! Ő életem szerelme!

-Akkor gyorsan elmondom, hátha úgy jobb lesz. Charlotte megcsal téged.-hadarta el gyorsan. A szavak éles késként hatoltak a szívembe. Megcsal?! Mit nem adtam meg neki?-Sajnálom!-lépett oda hozzám, s megölelt. Kellemes illata volt. A hátamat kezdte el simogatni egyik kezével.

-De mit nem adtam meg neki?-kezdtem el sírni, s fejem nyakába fúrtam. Úgy ölelt, mintha már ezer éve ismernénk egymást. Úgy simogatott, mintha tudná, hogy hol szeretem ha a hátamhoz érnek. Úgy ért hozzám, mintha egy gyengéd angyal lenne.

-Sajnos vannak ilyen emberek.-mondta higgadt hangon. Eltávolodtam tőle, de éppen csak annyira, hogy a szemét tudjam vizslatni. Gyönyörű, zöldes kék szemei voltak, akár csak nekem. Ő is az én szemeim nézte. Egy kicsivel lejjebb kellett biccentenem a fejem, hogy lássam. Felváltva néztem az ajkait, s szemeit.

-Köszönöm.-suttogtam neki, és mosolyogtam egyet. Válaszul csak bólintott. A földet figyelte, mert nem akart a szemembe nézni az arcán megjelenő pír miatt.-Kérdezhetek?-emeltem egy kicsit feljebb hangomon.

-Igen, persze. Bármit.-engedett el egy fél mosolyt, miközben a hátát a falnak támasztva leült a földre.

-Honnan láttad, hogy Lotte...?-fordítottam felé a fejem teljesen, s leültem mellé.

-Tudod, megérzi az ember. Meg, saját bőrömön is tapasztaltam. Mármint, hogy engem... Érted.-húzott elő egy doboz dohányt, s rágyújtott a cigarettájára.

-Oh, sajnálom.

-Lényegtelen. Kérsz?-nyújtott felém néhány szál dohányt.

-És miért mondtad el? Miért nem hagytad, hogy szépen lassan pofára essek?-gyújtottam rá én is.

-Eredetileg nem akartam mondani neked semmit, de rossz volt nézni, ahogy ölel és eljátssza a szeretetét. Amikor odajöttél a buliban, szívszorító volt látni, s hallani, hogy mennyire kiállsz mellette. Minden lánynak ilyen párt kívánok.-nézett el a távolba, és kifújta a benne lévő levegőt és füstöt.

-De miért van nálad pisztoly?-szívtam bele a cigimbe.

-Az... az teljesen más téma.

-Azt mondtad, hogy minden kérdésemre választ adsz.

-Akkor elmondom másképpen. Nem tartozik rád. És erről nem szeretnék többet beszélni. Bármi másra válaszolok, csak erre nem. Oké?-beszélt nyugodt hangon. Elképesztő, hogy mennyire higgadt tud maradni egy olyan dolognál is, amiről nem szívesen beszél.

-És ő a barátod? Mármint akivel egy szobában vagy.

-Carlo? Nem dehogy. Csapni való lenne annak. Legjobb barát. Mint fiú lány barátság. Tudod.-biccentett felém, és megint bele szívott cigarettájába.

-Á, értem. És meddig lesztek itt?

-Ma megyünk haza. Ti?

-Mi is indulunk tovább. Vagyis így biztosan nem. Gondolom haza megyünk.-néztem fel a tiszta, csillagos égre.-Ne haragudj, hány éves is vagy?

-19 éves vagyok. Miért, te?

-25 vagyok. Nem gondoltam volna, hogy ennyire... fiatal vagy.-néztem a lányra, majd az égre. Azt hittem, hogy 21-22 lehet.

-Oké, ezt meg sem hallottam.-nevette el magát.-Annyira ironikus ez az egész.-kezdte el ő is pásztázni az eget.

-Miért?-biccentettem felé.

-Egy olyan lánynak öntöd ki a szíved, akiről igazából semmit sem tudsz. Egy pisztoly társaságában nyitottam neked ajtót. Miért nem fordultál meg, és hagytál ott?

Ha tetszett, hagyj magad után egy csillagot és egy kommentet!❤️