Something New /BEFEJEZETT/

10. Szeptember 3.

A tegnapi napomnak köszönhetően, a mai rémesen indult. Kezdetnek elaludtam, és húsz perccel az ébresztőm után Maddy keltett fel. Anya aggódott értem, mert este mikor hazaért a munkából, én már rég aludtam, ezért reggel hívogatott, hogy tudjunk beszélni, de hát nem volt időm. Ráadásnak, a sok sírás miatt a szemeim a sokszorosukra dagadtak, és nem is táskák, hanem hatalmas bőröndök lettek alattuk. Össze-vissza rohangáltam a házban, magamra kaptam az első ruhát amit találtam a szekrényemben, ez esetben egy fekete csőfarmert, és egy szürke bebújós pulcsit. A hajamat gyorsan copfba fogtam, és egy kis sminkkel próbáltam magamnak emberi külsőt eredményezni. Az egésszel annyit értem el, hogy óriási késésben voltam. Bár a sminkem jól sikerült, a percek vészesen gyorsan teltek. 8 előtt három perccel, szinte esélytelennek láttam, hogy gyalog beérjek, ezért a vállamra kaptam a hátizsákom, és a biciklimmel száguldottam a iskoláig. Még sosem sikerült ilyen gyorsan lezárnom, mint ott akkor.

Mire felfutottam a másodikra, majdnem kiköptem a tüdőmet. Lihegve estem be a töri tanár előtt. Jó pár szempár szegeződött rám, de nem törődve velük a helyemre siettem és lehuppantam Lara mellé.

-Hát te? -nevetett fel.

-Egy "kicsit" elaludtam. -sóhajtottam és előszedtem a töri füzetem.

-Minden oké? -kérdezte komolyra fordítva a szót.

-Persze. Miért ne lenne? -vontam össze a szemöldököm.

-Tegnap mintha kicsit, hogy is mondjam... -húzta el a száját, miközben a szavakat kereste.

-Ja, nem. Minden oké. Nem érdekel Adam. -vontam meg a vállam.

Lara furán nézett rám, azt hiszem nem igazán hitte el azt amit mondok, de nem firtattam tovább a témát. A törinek szenteltem a figyelmemet és egész órán szorgosan jegyzeteltem. Meg is látszott, mert óra végére már rendesen fájt a kezem a sok írástól. Csengetéskor sok sikert kívántam Lara-nak a rajzhoz, én pedig indultam a könyvtárba, mert ott lesz a film kategória. Brandon is oda jön, de nem akartam megvárni, nem volt kedvem senkihez, de persze amikor az embernek senkihez nincs kedve, úgyis mindenki megtalálja.

-Cica! -szólt utánam egy ismerős hang, miután elköszöntem Lara-tól.

-Igen? -fordultam hátra összepréselt ajkakkal.

-Mi volt veled tegnap? -kérdezte Adam miután odasétált hozzám.

-Fáradt voltam, nagyon fájt a fejem, meg minden bajom volt. Nem volt már kedvem zenélni, inkább pihentem egy kicsit délután. -próbáltam szépíteni a dolgokat, mert azt mégsem mondhattam, hogy hazamentem és álomba sírtam magam.

-Aha... -dünnyögte. -Akkor most az igazat mondd. -húzta mosolyra a száját. Lesütött szemekkel bámultam a földet, próbáltam kerülni a tekintetét. -Suli után mielőtt hazamentél akartam beszélni veled, de úgy elrohantál.

-El voltál foglalva. -mondtam szemrehányóan, mire hitetlenkedve nézett rám.

-Tudod, nem igazán tudlak követni. Te mondtad, hogy felejtsük el, és ne beszéljünk arról ami történt, akkor most tulajdonképpen, pontosan mi bajod is van? -túrt a hajába idegesen, nekem pedig hatalmas akaraterőre volt szükségem, hogy ne akadjak ki és vágjak a fejéhez olyan dolgokat amiket normál esetben nem mondanék el neki.

-Semmi. -vágtam rá. -Hagyjuk egymást, oké? -sütöttem le újra a szememet.

-Kibaszottul lehetetlenül viselkedsz. -csattant fel a kelleténél egy kicsit hangosabban.

-Oké. -bólintottam ráhagyva az egészet.

-Ezt ne! -csóválta a fejét idegesen. -Utálom, hogy ezt csinálod, sosem kérdezel meg semmiről, rögtön levonsz következtetéseket, és az esetek 99%-ában rosszul, pedig baromira nem úgy van ahogy gondolod... -kezdett bele. -De tudod mit? Nem fogok magyarázkodni, te kreálod magadnak mindig a hülyeségeket. -fejezte be végül.