Something New /BEFEJEZETT/

27. Január 3./2

Szörnyű fej fájással ébredtem. Először nem hallottam semmit, majd gépek csipogása ütötte meg a fülemet. A szemeim elnehezedtek. nehezemre esett kinyitni őket. Végül mégis kinyitottam, de az erős fény váratlanul ért, így hunyorogva néztem szét a szobában. Hamar rájöttem hol is vagyok.

A kórterem falai fehérre voltak mázolva, az ablakon beszűrődött a kinti fény. Az ágyam mellett, egy széken ülve anyát pillantottam meg, ahogy aggódó arccal néz felém.

-Végre felébredtél. -pattant fel és még közelebb lépett az ágyamhoz.

-Mi történt? -próbáltam felülni.

Akárhogy is próbáltam visszaemlékezni, az utolsó emlékem az volt, hogy Noah-val veszekedtünk a suli előtt.

-A mentők hoztak be, elájultál. -mesélte még mindig sokkosan. -A kórházból hívtak, hogy behoztak téged.

-Mennyi idő telt el? -érdeklődtem, miközben visszadőltem a párnára, mert olyan gyengének éreztem magam, hogy fájt még csak megmozdulni is.

-Negyed órája vagy bent, az előbb értem ide én is. Alig tudtam eljönni a munkahelyemről. De kint egy egész csapat várja, hogy felébredj. -forgatta a szemeit. -Nem akarod elmesélni mi történt, hogy ismét az ájult lányomért kellett jönnöm? -nézett rám aggódva.

-Fogalmam sincs, anya. -sütöttem le a szemeimet, és egy hatalmas sóhaj hagyta el a számat. -Az egyik percben még Lara-val indultunk haza, aztán megláttuk Adam-et és Noah-t ahogy a folyosón veszekednek. Noah behúzott egyet neki, aztán az igazgatóiba mentünk. Noah-val összevesztünk a suli előtt és onnantól kezdve képszakadás. -hadartam.

-Noah hívta a mentőket. Ő és Adam vigyáztak rád amíg oda nem értek. -mesélte.

-Ha ők ketten egy társaságba kerülnek annak sosincs jó vége. -dörzsöltem meg a halántékomat, miközben elképzeltem, hogy Noah és Adam az ájult testem felett egymással veszekednek.

-Itt vannak mindketten. -mutatott a folyosó felé. -Maddy, Lara, Grace, Zora, Brandon, Ben és Jake is. Valamint apád is mindjárt itt lesz, csak ő nem tudott ilyen hamar eljönni a munkahelyéről. -sorolta a neveket.

-Kétségtelen, hogy már csak percek kérdése és kidobnak minket innen, ha ők mind ott vannak a folyosón. -temettem a kezembe az arcom, anya pedig felnevetett.

-Szólok az orvosnak, hogy felébredtél. -simította meg a karom. -Sietek vissza. -indult meg az ajtó felé.

Ahogy anya becsukta maga mögött az ajtót, a szemem a karomra vándorolt. Egy infúzió cső lógott ki belőle. Hitetlenkedve néztem magam elé. Álmomban sem gondoltam volna, hogy itt fogok kikötni.

Nem sok időm maradt gondolkodni, ugyanis alig pár perc múlva anya egy fiatalabb nővel tért vissza. Mindketten megálltak az ágyam végében és rám néztek.

-Szia! Dr. Raven vagyok, látom felébredtél. -mosolygott rám, majd mondta is tovább. -Nem kell aggódni, semmi komoly bajt nem találtunk. Úgy gondolom kimerültség és sok idegeskedés állhat ez az ájulás mögött.

-Hát az lehet. -bólintottam lesütött szemekkel.

-Esetleg valami tünet? Fej fájás? Hányinger? -kérdezte.

-Csak a fejem fáj. -dörzsöltem meg a halántékom.

-Küldök be majd a nővérrel fájdalomcsillapítót. -kezdett el írni a papírjára. -Ma bent tartunk megfigyelésre, ha minden rendben lesz holnap hazamehetsz.

-Nem mehetnék ma haza? -kérdeztem megakadva a mondat felénél.

-Szeretnénk meggyőzödni róla, hogy minden rendben. Pihenned kell egy kicsit. -nézett rám együttérzően.