Something New /BEFEJEZETT/

22. December 23.

Kicsit megkésve ugyan, de itt az én karácsonyi ajándékom, azaz az új rész.😊❤️

A gondolataimba mélyedve feküdtem az ágyamon már negyedik napja. Fogalmam sem volt mennyi az idő vagy, hogy mi zajlik körülöttem. Már nem sírtam, a könnyeim elfogytak valahol a második nap környékén. Csak meredten bámultam magam elé ki az ablakon, miközben a nappal és az éjszaka váltották egymást. Javarészt csak annyi időre mentem ki a szobámból míg lehuhanyoztam és ittam egy bögre teát. A hasam korgott, éhes voltam, de mégsem tudtam enni. A lelket Rihanna tartotta bennem, ugyanis ő üvöltött a fülemből kilógó headsetben egész álló nap, folyamatos lejátszásra állítva.

"De ezegyszer más volt. Úgy éreztem csak egy áldozat vagyok. Úgy hasított belém, mint egy kés, ahogy kisétáltál az életemből. Ebben az állapotban, jelentkeztek azok a tünetek, amelyek az összetört szívű lányoknál szoktak. De nem számít, sosem fogsz sírni látni!"

Fogalmam sem volt, hogy kötöttünk itt ki. Mintha egyik napról a másikra minden összeomlott volna. Csütörtökön még minden rendben volt, pénteken pedig szakítottunk. Akárhogy is próbálkoztam, nem tudtam megfejteni a miértjét. Azzal még kibékültem volna, ha csak féltékennyé akar tenni Chloe-val, de Adam megcsókolta őt. Megcsalt, a saját szemem láttára. Az egészben az fájt a legjobban, hogy én végig azt hittem, hogy szeret, és komolyan gondolta azt ami köztünk volt. Az eltelt négy hónap alatt tényleg úgy éreztem, hogy megtaláltam a helyemet itt Bridgeport-ban, most viszont újra elveszettnek éreztem magam.

-Elég ebből! -húzta ki a húgom a fülemből a headsetem. Annyira a gondolataimba mélyedtem, hogy még azt sem vettem észre, hogy bejött a szobámba. -Ez a negyedik napja, hogy úgy viselkedsz, mint egy élőhalott. Nem tudom tovább nézni ezt. Kezdj magaddal valamit, adok negyed órát, aztán kimozdulunk. -mondta ellenkezést nem tűrő hangnemben.

-Nincs semmi bajom, csak egy kis magányra van szükségem. -nyúltam a fülhallgatóm után, amiből még mindig Rihanna Cry című száma üvöltött, de Maddy rácsapott a kezemre.

-Ha magányra vágysz, akkor kimész és sétálgatsz egy-két kört az utcán, de te lassan kezdesz eggyé válni az ágyaddal. -forgatta a szemét.

-Nem tudom miről beszélsz. -fúrtam a fejem a párnámba.

-Komolyan mondom Sasha, 5 perced van felkelni! Ne akard, hogy én rángassalak ki az ágyból. -nézett rám szúrós szemekkel, majd kiviharzott a szobámból.

Nem tudom, hogy mitől féltem jobban, attól hogy azt mondta kirángat az ágyból, vagy attól, hogy elképzeltem, hogy nézhetek most ki. Végül erőt vettem magamon, és miközben feltápászkodtam, a napokban hallgatott dalszöveg sorai jártak a fejemben.

"Nem vagyok az a fajta, akinek összetörik a szívét.
Nem vagyok az a fajta, aki szomorkodik és sír."

A tükörképem viszont elegendő okot adott volna arra, hogy újra sírni támadjon kedvem. Nyúzott arc, amin világfájdalom ül, karikás, bedagadt, vörösre kisírt szemek és napok óta nem fésült, kócos haj. Ezt még megkoronázta a ruházatom, ami egy fekete elnyűtt cicanadrág, és egy combközépig leérő, extrán oversize pulcsi volt. Azt hiszem ez teljesen észhez térített. Több sem kellett, azonnal összeszedtem pár ruhát, és a fürdőbe mentem. Először letusoltam, és jól megmostam a hajam. Kész hadművelet volt a kifésülése. Gyorsan megmostam az arcom és a fogam, majd belebújtam egy sima csőszárú farmerbe, és egy fekete bebújós pulcsiba. Megszárítottam a hajam, majd próbáltam sminkkel eltüntetni a szenvedésem nyomait. Igazi mestermű lett. Még egy kis rúzst is tettem fel a hatás kedvéért. Jó érzéssel töltött el, hogy így láttam magam.