Tökéletes

4.1K 73 2
                                    

Sziasztok! Nem tudom mennyien olvassátok még a történeteimet, lehet már nem is igazán emlékeztek rám, hiszen elég régen jelentkeztem. Viszont most egy teljesen új történettel térek vissza (amit szándékozok befejezni is). A történet a Tökéletes címet kapta, és már fel is töltöttem egy kis "bevezető" részt, a napokban pedig jelentkezek az első igazi résszel is.

Remélem elnyerem a tetszéseteket, és szeretni fogjátok legalább annyira, mint az eddigi műveimet!

A művet a profilomon megtaláljátok, valamint ide is bemásolok egy kis részletet belőle. Jó szórakozást! ❤️❤️

A gimnáziumi éveit mások elvárásai szerint élte

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

A gimnáziumi éveit mások elvárásai szerint élte. A tökéletes kis világában élve nem tudta, hogy az élet nem fekete és fehér, amíg nem jött valaki, aki a szürke, esős, komor napjaiba színt, napfényt és ami talán a legfontosabb, boldogságot hozott.

Az élet sokféleképpen próbára teheti az ember kitartását; vagy azzal, hogy nem történik semmi, vagy azzal, hogy minden egyszerre történik.

Ez év szeptemberében Bay-nek határozottan szüksége lesz a kitartására, amikor az egyetem kezdetével minden egyszerre omlik a nyakába.

"Fura dolog ez a vonzódás... Azt gondolod, hogy sose tud elhatalmasodni rajtad, hogy meg tudsz állni egy pontnál, hogy féken tudod tartani az érzéseidet. De közben észrevétlenül átjárja a szíved, először csak néha jut eszedbe, majd vele fekszel és vele kelsz. Életed része lesz úgy, hogy nem is veszed észre, és már sosem fogod tudni kitörölni a szívedből."

Something New /BEFEJEZETT/Where stories live. Discover now