Something New /BEFEJEZETT/

30. Június 20.

-Oké, mi ez az egész? -kérdeztem türelmetlenül.

-Csak pakolj, útközben mindent megbeszélünk. -sürgetett anya.

-Mit pakoljak? Azt sem tudom mennyi időre. -értetlenkedtem.

-Max egy hétre. -mondta, és már el is tűnt a nappaliban.

Amikor Maddyvel hazaértünk Lara-ék nyaralójából, már állt itthon a bál. Anya és apa megállás nélkül veszekedtek egymással. Tehetetlenül ültünk a szobámban és vártuk, hogy csillapodjon a kiabálásuk. Órák elteltével anya lépett be azzal az utasítással, hogy pakoljunk össze, hazamegyünk.

Haza? Hiszen otthon voltunk. De aztán leesett, hogy anya Londonra gondol. A szívem hevesen kezdett verni, de magam sem voltam biztos abban, hogy örülök ennek az utazásnak, főleg nem apa nélkül. Anyának időre és térre volt szüksége, nekünk pedig nem igen volt beleszólásunk.

Tudtam, hogy nem húzhatom sokáig az időt, mert anya már foglalt is jegyet az esti gépre és ha miattam lekésnénk nagyon kiakadna, de muszáj volt beszélnem apával. Sietve mentem ki a garázsba, ahol apa a cuccai között pakolászott.

-Apa -szólítottam meg, mire felém kapta a fejét. -Mi folyik itt? -kérdeztem aggódva.

-Anyáddal összevesztünk egy kicsit. -sóhajtott.

-Egy kicsit? -vontam fel a szemöldököm. -Órák óta üvöltöztök egymással, most meg pakolunk és megyünk a nagyiékhoz Londonba. Nélküled? -csuklott el a hangom.

-Sajnálom. -sütötte le a szemét. -Anya, majd mindent elmond. Azt szeretném, ha ezt vele beszélnétek meg, nem én akarom elmondani. -terelte a témát.

-És neked ez így rendben van? A gyerekeid egy másik kontinensre mennek, és te ennyivel elintézed, hogy "majd anya elmondja"? -hadartam, és éreztem ahogy a könnyeim marni kezdik a szememet.

-Szeretnék máshogy cselekedni Kicsim, de nem tudok mit csinálni. -lépett közelebb hozzám. -Mondjam, hogy maradjatok itt velem? Anyátok úgy sem hagyná. -ölelt magához.

-Te vagy az apukánk, csak van valami beleszólásod. -töröltem le a könnyeimet. -Nem tudom, mi történt, de azt tudom, hogy nem valami apróságról van szó.

-Gyere, menjünk be. -terelte a témát, majd átkarolva a vállamat a ház felé indult.

Maddy kétségbeesetten nézett ránk amikor beléptünk, őt is meglepte a hirtelen jött zűrzavar. Mielőtt bármit szólhatott volna, apa a konyha felé indult.

-Lányok menjetek fel egy kicsit légyszíves. -fordult felénk egy pillanatra.

Szó nélkül vonultunk fel az emeletre, de nem mentünk messzire, leültünk a lépcső tetején. Csendben hallgattuk a beszélgetésüket. Szemét dolog kihallgatni másokat, de nem nagyon adtak más lehetőséget.

-Nem tartod egy kicsit ironikusnak, hogy te vagy az aki válni akar egy másik férfi miatt, és mégis te utazol a gyerekeinkkel egy másik országba? -hallottuk meg apa hangját.

-Elválnak? -suttogta a húgom, miközben a könnyek végigfolytak az arcán.

-Nem tudom. -sóhajtottam lesütött szemekkel, majd magamhoz öleltem.

Alig telt el pár másodperc a húgom letörölte a könnyeit, kibontakozott az ölelésemből, felpattant és megindult a konyha felé.

-Maddy ne! -kiáltottam utána, de már késő volt.

Tudtam, hogy most mérges és olyanokat fog mondani a szüleinknek, amiket később meg fog bánni, de valamilyen szinten meg tudtam érteni.

Már a konyhában hadarta a dolgokat, amikor sikerült utolérnem.