12. Szeptember 5. (Gólyabál)

15.2K 842 51
                                    

A tegnapi nap után, végre újra jó kedvem volt. Megnyertük a versenyt, ami plusz ötven pontot jelentett, és mivel egész jól teljesítettünk egész héten, esélyesek voltunk a nyerésre. Miután kihirdették a zene kategória nyerteseit mehettünk haza. Adam-mel együtt mentünk, volt mit megbeszélnünk hazáig...

A mai napot már izgatottan vártam, kezdtem kicsit belefáradni a versenyzésbe, de még előttünk álltak a mai feladatok.

Reggel az osztályban gyülekeztünk, és vártuk, hogy valaki végre elmondja mi lesz ma. Becsengetés után pár perccel jött be az ofő. Mindenki rögtön elhallgatott és kíváncsian néztünk rá.

-Jó reggelt! -mosolygott ránk, de csak szúrós szempárokkal találkozott, mert mindenki már sík ideg volt. -Szóval a verseny... -kezdett bele. -Jó esélyetek van rá, hogy megnyerjük ezt az osztálykirándulást, szóval ha a mai napon is úgy szerepeltek mint eddig, akkor minden rendben lesz. -lelkesített minket. -Ma az egész osztály együtt fog dolgozni. Meg kell fejtenetek egy rejtvényt, amit hamarosan hoz valaki a végzős osztályból. Minden osztály ugyanazt a feladatot kapja, szóval időre megy. Ha kész vagytok, be kell vinni a titkárságra. -ismertette a feladatot. -Értelemszerűen aki először kész lesz az az osztály nyeri a mai napot. -tette hozzá.

-Milyen témában lesznek feladatok? -kérdezte Sarah, az előttünk lévő padból.

-Fogalmam sincs, a végzős évfolyam szabad kezet kapott a feladatok elkészítéséhez, hogy még véletlen se tudjon egyik osztályfőnök se segíteni az osztályának. -mondta az ofő, majd kopogtak az ajtón.

Miután az ofő kinyitotta, a DÖK elnök, Linda lépett be rajta.

-Na 11/B, készen álltok? -mosolygott ránk, mi pedig hevesen bólogattunk. -Bízunk bennetek nagyon, egész héten remekül szerepeltetek, B-sek vagytok, jövőre átveszitek a helyünket, ne hozzatok ránk szégyent! -hadarta, majd átadta az ofőnek az A4-es borítékot. -Sok sikert srácok! -fordult újra felénk, kacsintott egyet, majd kiment a teremből.

Rögtön felpattantunk a helyünkről és az osztályfőnökhöz rohantunk. Kiszedte a borítékból a legfelső papírt és felolvasta nekünk.

-"Oldjátok meg az öt keresztrejtvényt! Ha az öt megfejtést helyes sorrendben összeolvassátok, megkaptok egy idézetet. Találjátok ki kitől származik ez az idézet, a helyes választ írjátok fel egy lapra, és adjátok le a titkárságon! Sok sikert!" -olvasta fel.

Öt csoportba rendeződtünk, mindegyik csoport kapott egy-egy keresztrejtvényt. A kérdések vegyesek voltak. Voltak amik a sulihoz köthetőek voltak, tanárok nevei, de voltak filmek, sorozatok, könyvek, zenecímek... A mi rejtvényünk megoldása egy 10 betűs szó volt, de jobban jártunk mint az egyik másik csoport, mert nekik egy 15 szavasat kellett megfejteniük. Lara, Sarah, Grace és én is a papír fölé görnyedve próbáltunk rájönni a megoldásokra. Nem mondom, hogy nem gyűlt meg vele a bajunk, de viszonylag egész hamar megoldottuk. A mi szavunk az "egészségnek" volt. Mind furán bámultunk a papírra, egészen addig még a többiek nem végeztek. Minden csapat felírta a megoldását a táblára, így próbáltunk rájönni mi lehet az idézet. A táblán szerepeltek, a miénken kívül, a "jót", "az iskolakerülés", az "az" és a "tesz" szavak. Összevont szemöldökkel bámultam a táblát, de aztán sikerült egy értelmes mondatot összehoznom.

-"Az iskolakerülés jót tesz az egészségnek." -mondtam, de inkább kérdésnek hangzott.

-Stephenie Meyer, Alkonyat! -vágták rá egyszerre többen is a könyv címét.

Az ofő jót nevetett a végzősök idézet választásán, de aztán észbe kapott, gyorsan kivette a borítékból az üresen maradt papírt és odaadta, hogy írjuk rá a megoldást. Mivel már csak az én kezemben volt toll gyorsan lefirkantottam a választ.

Something New /BEFEJEZETT/Where stories live. Discover now