"-Sikerült bemutatkoznod. -dünnyögtem, de csak azt értem el, hogy nevetni kezdjen.
-Ó igen, nem mindennap találkozik az ember ilyen csodás emberekkel, mint én. -mondta büszkén."
"-Biztos nincs gáz? Nem tudom mi ütött belém, egyszerűen csak... -kezde...
Először is: köszönöm, köszönöm, köszönöm!❤️ #1 az ifjúsági kategóriában. El sem hiszem!😍❤️
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Ennek örömére itt is az új rész:
A nap csiga lassúsággal telt. Egymás után néztem szünet nélkül a Walking Dead részeket, de még így is kínszenvedés volt várni.
Fél egy körül a telefonom csörgésére lettem figyelmes. Anya neve villogott a kijelzőn. Szólt, hogy mégis el tud jönni a munkahelyéről és eljön értem a kórházba. Kissé csalódottan csörgettem meg Noah-t amikor tudtam, hogy szünet van a suliban. A pozitívum a dologban az volt, hogy anya már délre tudott jönni értem.
Hazaérve a konyhában tébláboltam anya körül, miközben főzött és mindenféléről beszéltünk. Leginkább arra volt kíváncsi, hogy mi történik most velem és a két fiúval, ugyanis már nem tudta követni.
Nem volt vele egyedül, én magam sem tudtam kivel hányadán állunk. Mindenesetre szerettem volna végre pontot tenni a dolgok végére. Nem véletlenül agyaltam ezen egész éjjel a kórházban, amikor nem tudtam aludni.
A két fiú annyira összezavart mindent, hogy fogalmam sem volt már róla mit érzek. Szerettem volna az egészet hagyni a fenébe, és lelépni innen, de tudtam, hogy ez most lehetetlen. Legszívesebben bezárkóztam volna a szobámba és ki sem jöttem volna onnan, de beszélnem kellett vele.
-Nem sokára jövök. -szóltam anyának, miután ebédeltünk.
-Ha egy kicsit is rosszul érzed magad azonnal csörgess és megyek érted. -sietett oda hozzám.
-Nem lesz semmi baj. -mosolyogtam rá.
-Biztos jól döntöttél? -kérdezte aggódva.
-Nem tudom. -sóhajtottam őszintén. -De muszáj beszélnem vele.
-De melyikükkel, Kicsim?
-Mindkettőjükkel. -erőt vettem magamon és miután belebújtam a kabátomba indultam is.
Az utcán több mindenkivel is találkoztam a suliból. Igyekeztek hazafelé, csak remélni tudtam, hogy őt még ott találom.
A suli előtt állva még utoljára csekkoltam a telefonomat, amit elárasztottak az üzenetek. Egész nap ignoráltam mindenkit, csak egy ember üzeneteit nyitottam meg, aki Adam volt. Egész éjjel írogattunk amikor nem tudtam aludni, képes volt hajnalig fent maradni velem. Amikor írtam, hogy hazaértünk az sms-el újra kezdődtek, és akkor jöttem csak rá, hogy mennyire hiányzott már, hogy így beszélgessünk egymással.
A táskámba dobtam a telefonom, és a kifelé jövő emberekre koncentráltam. A szívem óriásit dobbant, amikor a magas, sötét hajú srác kilépett az iskola ajtaján. A srácokkal röhögve sétáltak, amikor megpillantott engem. Elmosolyodtam, mire megindult felém.
