Something New /BEFEJEZETT/

26. Január 3.

Tudtam, hogy nem sokáig tart majd ez a nyugodtnak mondható állapot, de arra nem számítottam, hogy az egész ilyen gyorsan fog robbanni.

Amikor szombaton hazaértem a Noah-val való sétálgatás után, már 11 óra is elmúlott. Maddy se sokkal előttem ért haza, így a szobámban gubbasztva tárgyaltuk ki a találkozóinkat. Mint kiderült Maddy és Brandon között ez inkább randivá alakult át. Ez volt az utolsó momentuma a szombati napnak amikor még minden rendben volt.

Amióta elmentem otthonról, egy percre sem néztem a telefonomat, így gondoltam vetek rá egy pillantást. Kár volt. Maddy az ágyamon ülve beszélt hozzám miközben én a táskámban kutakodtam. Ahogy megtaláltam a telefonom rögtön megpillantottam az értesítéseket. Az egész teljesen átlagos lett volna, de az egyik üzenet Adam-től jött. Sietve nyitottam fel a telefont és néztem meg az üzenetét.

"Látom mennyi időre volt szükséged, hogy átgondold a dolgokat..." Csupán ennyit írt, de mellékelt hozzá egy képet is. A fotón Noah és én voltunk. Bár háttal álltunk, így is teljesen felismerhetőek voltunk. A kép akkor készült amikor a zenészt néztük az utcán és Noah átölelt. Az arcomból kifutott a vér, kikerekedett szemekkel bámultam a telefonomra. Hirtelen felindulásból azonnal pötyögni kezdtem Adam-nek. "Nem mintha magyarázattal tartoznék, de nem történt köztünk semmi. Arra viszont kíváncsi vagyok, hogy melyik ribancod csinálta a képet." Átolvasás nélkül küldtem el az üzenetet, majd lerogytam a húgom mellé az ágyra. Rögtön látta rajtam, hogy valami nem oké, ezért rögtön kivette a kezemből a telefont és elolvasta az üzeneteket.

-Mi a franc, Sasha? -akadt ki ő is, de én csak a kezembe temettem az arcomat.

Fogalmam se volt, hogyan lesz most. Sosem akartam, hogy haragba legyünk Adam-mel. Szakítottunk, veszekedtünk, megtörténtek dolgok amiket legszívesebben elfelejtenék, de mégis sokkal jobb volt amíg nem tudtam hányadán is állunk. Viszont a következő üzenetével eldöntötte a helyzetünket. "Azt hiszem én sem tartozom többé magyarázattal."

Lezártam a telefonom képernyőjét, és csak bámultam magam elé. Nem voltam dühös, se szomorú. Egyszerűen csak nem tudtam, hogy kéne erre az egészre reagáljak.

-És most mi lesz? -kérdezte a húgom lehangoltan.

-Fogalmam sincs. -sütöttem le a szemeimet.

Ez volt az igazság, tényleg fogalmam sem volt mi lesz most. Sok minden megfordult a fejemben, hogy csak mindketten túlreagáltuk és majd kibékülünk és lehetünk még barátok, vagy esetleg baromira összeveszünk és soha többé nem beszélünk.

Az elmúlt napok alatt minden eszembe jutott, de az meg sem fordult a fejemben, ami ma történt velünk. Az igazgatóiban ülve azon gondolkoztam mégis, hogy kötöttünk ki itt. Persze az egésznek volt előzménye bőven.

Az egész egy átlagos hétfői napnak indult. A szünet utáni első napok mindig nehezen mennek. A tanárok ilyenkor még elnézőek, nem is igazán tanultunk. Lara. Grace és Zora egész nap velem voltak, mással viszont nem nagyon akartam beszélni. Adam-mel egy szót sem váltottunk egymással, még csak nem is köszönt amikor bejött a terembe. Jake, Brandon és Ben próbáltak beszélgetni velem, de úgy csináltam mintha nem lenne kedvem hozzájuk. Nem akartam, hogy miattam ne beszéljenek Adam-mel. Igaz csiga lassúsággal, de legalább nyugodtan, dráma mentesen telt volna el a napom, ha a negyedik óra utáni szünetben a teremben maradok. Egész nap ki sem mozdultunk a teremből szünetekben, de töri után Lara-val úgy döntöttünk lemegyünk a büfébe.

-Hova mentek csajok? -kérdezte Jake amikor meglátta, hogy felkeltünk.

-Az új pasijához. -vágta rá Adam mielőtt még válaszolhattam volna bármit is.