Az idő végéig ✔

1.Fejezet

~Koncentrálj Zoé, most sikerülni fog~ mondogattam magamban. Éreztem a bőrömön Suleen pillantását. Már vagy 3 napja itt vagyok és csak gyakorlok. Suleen-t nagyon érdekli a képességem és, hogy mennyire tudom azt fejleszteni. Non stop csak gyakorlok és gyakorlok vele. Kezdek már fáradni is, mert már egy ideje nem ettem, de Suleen nem eszik semmit és soha nem fárad így mindig csak hajt. Egy fikarcnyi időm sics vadászni. Meg hát egy kevés hon vágyam is volt.
Vettem egy mély levegőt s újra felemeltem a kezem vízszintesbe. Megint elképzeltem, hogy hogy fogom jéggel bevonni az előttem álló szekrényt. Koncentráltam... A jég elkezdett a talpamtól a padlón húzni egy csíkot... Majd oda ért a szekrényhez és elkezdte bevonni. Már alig bírtam tartani... és megint a felénél legyengültem és térdre roskadtam. A jég körülöttem egy szempillantás alatt eltűnt én pedig szinte elterültem a padlón. Mindenem fájt. Igazán ideje lett volna már táplálkoznom.
Suleen kivételesen nem úgy mint a többi alkalomnál letérdelt mellém. Egy darabig csak nézte ahogy szenvedek majd felsegített és bevezetett a szobámba.
-Eltudsz menni vadászni vagy hozzak?-kérdezte. Annyira elképedtem, hogy köpni nyelni nem tudtam. Eddig féltem meg kérdezni, hogy elmehetek-e. -Elmegyek én-feleltem fáradtan.
-Jó, egy óra múlva lemegy a nap- felelte és kiment. -Ma már nem gyakorlunk-kiáltott még vissza.
Eljött az alkony én pedig elterveztem mit fogok enni. Most biztos kérdezitek, hogy "hát mit? Embert!", de ez nem ilyen egyszerű. Suleen, mint ahogy mondtam nem iszik vért. (Őt csak az érdekli, hogy láthassa a világ végét.) Épp ezért szeretnék rá tekintettel lenni és nem a környéken vadászni vagy csak állatra. Na most mivel nagyon gyenge vagyok ezért jobb ha állatra ami közelebb van arra vadászok. Viszont ennek is van egy hátul ütője. Az állat vér nem annyira tiszta, mint az emberé ezáltál nem is annyira finom. De hát ha nincs ló jó lesz a szamár is.
Suleen háza közelében van egy erdő, ott biztos van valami (számomra) ehető. Elindultam vadászni. Bele szagoltam a szélbe. Vihar közeleg és nem messze úgy 2 kilóméterre van egy bivaj csorda. Tökéletes. Elkezdtem futni feléjük és amikor már csak pár száz méterre voltam tőlük felugrottam egy fára és az ágakon ugrándoztam tovább. Olyan halk voltam, hogy a szél süvítését lehetett csak érzékelni. Megérkeztem egy tisztás szélére és igen. Jól éreztem. Ott volt az élelem. Elrugaszkodtam a faágtól és beugrottam a bivajok közé. A dolgok mintha lelassúltak volna. Kiélesedtek vámpír érzékeim és olyan sebességgel kaptam el a táplálékot, hogy még én is nagyot néztem. Letepertem a bivajt a földre aki még küzdeni akart, de én már bele is mélyesztettem fogaimat a húsába. Jelenlegi kiéheztetett állapotomban ez maga volt az áldás. Nem éreztem sok különbséget abban a pillanatban az ember és az állat vér között, a lényeg csak annyi volt, hogy ehettem.

{3 nap múlva}
A hátizsákom az ágyamon volt, benne már az a pár ruha amit ide hoztam. Én a földön feküdtem és olvastam. Vártam, hogy eljöjjön az alkony. Suleennek el kell utaznia holnap, úgyhogy elengedett. Végre... Néha nem árt egy kis kiruccanás, de azért nem ennyi időre. Már hiányzik a Torontói kis tengerparti házam. Azt gondolnátok, hogy egy vámpír valami sötét kis kastályban él. Ez így is van csak nem az én esetemben. Én imádom a tájat és a napot. Mivel már elég idős vámpír vagyok ezért nekem nem fáj ha esetleg besüt a szobámba a nap. Ha kifejezetten a nap fénybe állok és nincs fedve bőröm minden eggyes négyzet centimétere akkor elporladok. Ez egy nagy átok. Viszont csak azért is nagyablakos, modern házam van. Legalább a csillagokat lehessen nézni na!
-Zoé! Kész vagy?-kérdezte Suleen, mintha csak az anyám lenne.
-Igen-kiáltottam vissza.
-Gyere le!-kérte. 2 másodperc alatt lent termedtem. Suleen épp egy barna hajú kék szemű vámpírral beszélgetett. -Szia! Adam vagyok-köszönt a srác és kezet nyújtott.
-Adam Smith-folytatta.
-Zoé-fogadtam el a kéz fogást.
-Zoé Green- utánoztam és kicsit megszorítottam a kezét mire halványan elmosolyodott.
Suleen beinvitálta Adamat a nappaliba.
-Zoé! Kihoznád a cuccaidat, hogy Adam bepakolhasson?-kérdezte Suleen.
-Persze-feleltem, és felrohantam a szobába majd vissza a cuccaimmal a kezemben.
-Wow. Gyors vagy-bókolt Adam.
-Kösz-huppantam vissza a kanapéra.
Adam pedig felállt, felrohant majd vissza. Egy hajszálnyi idővel volt talán több mint nekem.
-Te se vagy lassú-néztem rá enyhén mosolyogva.
-Simán levernélek-nézett rám magabiztosan.
-Ú, Zoé ez kihívást jelent-mosolygott Suleen. Fapofával néztem Adamra.
-Futó versenyre gondolsz?-kérdeztem tök nyugodtan.
-Ha csak nem félsz-válaszolta Adam.
-Rettegek-mondtam irónikusan.
-Akkor ez verseny-jelentette be Suleen a nagy hírt és kivonult a kertbe, mi meg követtük.
-Aki előbb meg kerüli az erdőt az győz! Ugyesen játszani nincs csalás-kaptuk a szabályokat.
-Mehet?-kérdezte mi meg csak bólintottunk.
-3,2,1, Futás!-kiáltotta. Az izmaim megveszültek és olyan gyorsan haladtam, hogy Adamat igaz nehezen, de mérföldekkel lehagytam. Futottam és futottam. Egy szakadék volt előttem az alján víz volt. Gondolkodás nélkül leugrottam. Kiúsztam a partra amikor egy csobbanást hallottam mögöttem. Adam. Már nem volt messze. Egy gyors pillantást vetettem hátra utána haladtam tovább. Felmásztam a szakadék másik oldalán és amint fölértem dobbantottam egy hatalmasat a földbe mire körülöttem két kőoszlop emelkedett ki. Normál esetben meglepődtem volna, de most tele voltam adrenalinnal így futottam tovább.
Beértem a célba, Adam pedig vagy 3 perccel később ért be nálam. Most biztos elképzelitek, hogy mindkettőnknek vörös a feje és kifulladva lihengünk a földön, de nem. Nem fáradt el egyikünk sem. -Na a nagy sztár, végre-néztem kárörvendően rá.
-Jól van na-duzzogott egy kicsit Adam. Suleen pedig megfogta a csuklómat és a magasba emelte ezzel kihírdetve az eredményt. -És a győztes nem más, mint Zoé!-kiáltotta, utána pedig mind ketten elröhögtük magunkat. -Jó jó el kell ismernem ez tényleg szép volt-tapsolt meg Adam.
-Köszönöm-hajoltam meg előtte, mire már Adam is bekapcsolódott a nevetésbe. Ez után vissza mentünk a nappaliba ahol még beszélgettünk egy darabig. Kiderült, hogy Adam is Kanadai. Gondolom ez... Jó? Mindegy.
-Nincs kedved még egy napot itt "aludni"?-kérdezte kedvesen Suleen.
-Most kihagynám neharagudj-válaszoltam.
-Szeretnék már ember vért inni-mondtam, szerintem egy telljesen logikus okot.
-Persze ezt megértem-felelt.
-Viszont akkor indulnod kéne, hogy még nap kelte előtt haza érj!-aggódott.
-Rendben-álltam fel és felkaptam a cuccaimat.
-Örültem!- intettem neki azzal kiléptem a kertbe ahol abban a pillanatban esni kezdett az eső.
Kocsival jöttem, de azt Clevelandben szoktam leparkolni elővigyázatosságból. Most valakiben biztos felmerül, hogy "Clevelandból hogy akarsz eljtuni Torontóba picinyem?" vámpír vagyok na! Szeretem a gyorsaságot. Suleen Strongvilleben lakik úgyhogy futva egy fél óra alatt Clevelandben voltam. A belvárosban megcsak gyalogoltam. Bele olvadok a környezetbe tudjátok. Éjszaka nem szeretek a kivilágított fő úton menni. Kényelmetlen érzés na. Kisebb utcákon kerülök. Ennek még az is az előnye, hogy nem gyakran látni részeg hülyéket, viszont ha van úgy is nekem esik a vámpír kisugárzásom miatt. Egyszerűen vonzó a megjelenésünk és az emberek bele szeretnek az auránkba. Ezt is ugye a táplálék szerzésre használjuk.
-Hé cica. Milyen kis csini vagy-kiálltott nekem egy harmincas férfi. Felsóhajtottam és felé fordultam, majd hirtelen megragadta a nyakam és egy falhoz nyomott. Válaszolni szerettem volna egy jó kis behúzással, amikor valaki neki rontott hátulról és elkezdte ütni.
-Szállj le róla Apa! Anyának már így is össze törted a szívét vagy 2 milliószor!-ordította a fiú.
-Nem kell nekem az nyomorult! Megbántam vele mindent-azzal egy olyat lekevert a fiúnak, hogy szinte szaltózott eggyet. El is ájult én meg az alkalmat kihasználva leütöttem (mint kiderült "apát") a férfit aki szintén elájult. Gondolkodtam, hogy mit tegyek a sráccal. Megsajnáltam szegényt.
Elkezdtem keltegetni. Gyengéden pofozgattam meg rázogattam mire kinyitotta a szemét.
-Mi történt?-kérdezte kómásan, de amint meglátta ki vagyok egyből felugrott.
-Úr isten jól vagy? Nem csinált semmit se veled az a szemét?-jött közelebb mire én hirtelen felpattantam és elfutottam egy fához. Életemben először megrémültem.