Az idő végéig ✔

24.Fejezet

[Zoé szemszöge]
Hétvége. Robert itthon lesz! A versenyen rájöttem, hogy mostanában kicsit elhanyagoltuk a barátainkat, ezért úgy gondoltam, egy összeröffenés nem lenne rossz buli. Reggel mikor Robert lejött reggelizni, meg is kérdeztem a dologról. -Mit szólnál, ha valamelyik nap átjönnének a többiek? - kérdeztem miközben Robert a rántottát ette.
-Kik többiek? - kérdezett vissza. -Hát... Adam, Jane, Suleen, Nick, Jennifer, Brianna, Spencer - soroltam. -Nekem jó - biccentett. Szuper! -Holnap vagy ma? - csak azért se hagytam enni.
-Hm... Holnap. Ma veled szeretnék foglalkozni - villantotta meg a mosolyát. Jaj. De rég néztem végig rajta úgy igazán. A szeme, a haj, az arcvonásai... Mindaz, amit szeretek rajta kívűlről. És belülről? Például hogy nem riadt vissza attól, aki vagyok... ami vagyok...
-És akkor mit csináljunk ma? - mosolyogtam. Robert befejezte az evést. Megtörölte a száját és megfogta a kezemet. -Szeretnék egész nap lustálkodni a kanapén egy takaróval és veled, miközben megnézhünk vagy száz filmet - ismertette a tervét. Elnevettem magam. Lusta zsák.
-El is kezdjük? - kérdeztem. Mosolyogva bólintott és felállt az asztaltól. Bevonult a nappaliba, én pedig a koszos tányért a mosogatóba raktam. Szereztem egy rojtos szélű takarót és egy kis rágcsát Robertnek. Letelepedtem mellé a kanapéra. Bebugyoláltam mindkettőnket a takaróba, és a vállára hajtottam a fejem.
-Mit nézzünk? - kapcsolgatta a TV-t. Közelebb bújtam hozzá.
-Nem tudom. Válassz valamit - nyomtam egy puszit a nyakára. Igyekeztem nem foglalkozni az illatával. A vérével. Robert is egy picit megállt a kapcsolgatásban és várta mi lesz, de amikor újra ellazultam mellette folytatta a keresgélést. Végül az első filmünk egy akció film volt.
{Másnap}
Tegnap mindenkit meghívtam akit akartam ide. Napközben berendeztem úgy a lakást, mint amikor Robert még az egyetemet kezdte. Oldalra toltam a kanapét, dohányzó asztalt az egyik sarokba, hogy legyen egy kis beszélgetős rész. Kitakarítgattam, átöltöztem és hasonlók. Mikor lement a nap (és elérkezett a vámpírok ideje) elkezdtek szállingózni a rég látott vendégek. Jennifer és Nick lépett be az ajtón elősször.
-Sziasztok - nyitottam a bejáratot és kedves mosollyal beinvitáltam őket. Letelepedtünk a beszélgetős sarkunkba. Nick összekulcsolta a kezét Jenniferével. -Na? Meséljetek el mindent! - nyaggattam őket kapcsolatukra utalva. Selytelmesen összenéztek.
-Hát az egy hosszú sztori - mondta végül Jennifer. -Van időnk. Nagyon sok - feleltem. -Jó. Miközben segítettünk keresni a suliba öldöklő vámpírt, történt ez-az. Egy vadászatunk alkalmával, hááát. Picit lebuktunk és bevittek gyanúsítottként az örsre. Aztán úgy hírlik, régi ismerőseid is feltűntek a környéken. - ismertette az alapot Nick. -Aham. És kik azok az ismerősök? - faggattam.
-Erről talán Suleen tud többet -mondta Nick.
-Na mi van még veletek? Elég vérszegény az eddigi a vámpír storytok -Beszélgettünk még egy-két dologról. Robertnek hogy megy az egyetem, hogyan akarjuk megállítani Lorent. Stb. Ekkor csengettek.
Adam és Jane libbent be az ajtón. Jane amint meglátott engem elengedte Adam kezét és felém suhant. Vörös vámpír barátnőm a nyakamba ugrott egy sikoltás kíséretében.
-Zoé! - kiáltotta. Nevetve elkaptam és szorosan átöleltem. Régen láttam mindkettőjüket és csak most vettem észre, hogy nagyon hiányoztak. Adam még az ajtóban állva mosolyogva figyelte Janet és engem. Végül Jane nagy keservesen elvált tőlem. Adamhez léptem. Kék szeme engem figyelt. Olyan érzésem támadt, mint amikor elősször találkoztunk. [visszaemlékezés]
"Suleen épp egy barna hajú, kék szemű vámpírral beszélgetett.
-Szia! Adam vagyok - köszönt a srác és kezet nyújtott.
-Adam Smith - folytatta.
-Zoé - fogadtam el a kézfogást.
-Zoé Green - utánoztam és kicsit, megszorítottam a kezét, mire halványan elmosolyodott."
Apám. Tisztára, mint valami James Bond filmben. Na mindegy. Felpillantottam Adamra. Nem sokkal magasabb nálam, de azért még így is pöttömnek érzem magam mellette izmos válla és karjai miatt. -Szia - mosolyogtam rá. -Szia - köszönt vissza, majd mivel nem nagyon tudta, hogy mit csináljon, esetlenül megölelt. A kanapéhoz léptünk és bemutattam Adaméket Jennifernek. Az újjonnan érkezett pár is mellénk telepedett.
Jane vörös fürtjeivel játszadozott előregörnyedve a széken, miközben a térdén támaszkodott. Adam hátradőlt és a karját átvetve Jane székének karfáján simogatta a lány hátát. Semmit sem változtak. Ugyan úgy imádják egymást.
-Mizus veletek? Mit csináltatok? - pillantottam rájuk érdeklődve. -Hát... elutaztunk egy rövid időre - fogott a mesélésbe Jane.
-Hova? - hova utazik egy vámpír? Most őszintén? Jó. Tudom. Pl. Indiába varázserőért. -Skóciába - válaszolta Adam, mintha csak azt mondta volna, hogy kék az ég. Ám ez nem ilyen egyszerű. Adam skóciában élt, mikor vámpírrá változott. -És? Milyen volt? - lelkesedtem egyből. Banyek. Ha én tudnám honnan valósi vagyok...
-Más volt. Nagyon más - mondta Adam.
-Jártatok ott is, ahol felnőttél? - kérdeztem. El sem tudom képzelni, milyen lehet látni majdnem 500 év után azt a helyet, ahol emberéletedet töltötted. Ahol még érezted a pihe-puha takaró érintését. Ahol még tudtad, milyen álmodni. Amikor még érezted a reggeli nap cirógatását a bőrödön.
-Nagy nehezen megtaláltuk, igen. Nagyon megváltozott. Felismerhetetlenül. Kutattunk a családom leszármazotjai után is, talán nyomon vagyunk - mesélte. Megismerni a családomat... Hihetetlennek és álombelinek tűnik. Még úgy is, hogy nem tudok álmodni.
-Na és Jane? Neked hogy tetszett? - fordultam barátnőmhöz. -Jó volt. Adam szép helyen élt. Majd meglátja, hogy én hol. Tervezünk elmenni oda, ahol én éltem - folytatta. Érdekes lehet elzarándokoni emberéleted jelentős helyszíneire...
-Na és milyen az egyetem Robert? - pillantott Jane az említett fiúra. Kicsit közelebb húzódtam Robhoz, mire átkarolta a vállamat és puszit nyomott a fejemre.
-Most érdekes ezzel a vámpírosdival, de amúgy nehéz neki a nyelvtanulás - válaszolta. Mondjuk nem nagyon foglalkozott Robert még a nyelvekkel, de ahogy láttam, mintha alapból unalmas is lenne neki. Minden esetre, bekerült az egyetemre és összekerült még egy vámpírral. Ilyenkor azért megkönnyebbülök valamilyen szinten, hogy találkoztunk. Így se tudok neki telljes védelmet nyújtani, hisz én magam is veszélyforrásnak bizonyulok. Egy olyan veszély forrásnak, amilyen nem minden utca sarkon terem. Már nem azért, mert különleges lennék a magamfaják tekintetében, de azért egy vámpír mégis csak vámpír. Vérszívó. Sápadt arcú. A legveszélyesebb ragadozó, aki embereket gyilkol... És egy emberbe szeretett bele. Mi ez, ha nem őrület?
-Tényleg. Mi van az egyetemi vámpírunkkal? - pillantott rám Jane, Roberthez intézett szavai után.
-Halad, halad. Van már gyanúsítottunk. Egy nagyon egyértelmű gyanúsítottunk... - válaszoltam. Akkor újból csengettek.
Suleen állt az ajtóban amikor kinyitottam azt. Mosolyogva intett egyett.
-Szervusz! - mondta. -Szia Suleen! - arrébb léptem, hogy bejöhessen. Suleen érkezése taps és fütty vihart gerjeszetett a vendégek körében. Hát igen. Ők már régen láttál Suleent. Én azért annyira nem rég. Robert meg a vámpírság... Te jó ég... Suleen megállt az összetolt beszélgetős sarkunknál. Látszólag nem volt túl sok kedve leülni.
-Nem ülsz le? - huppantam vissza Robert mellé a helyemre.
-Most nem... Viszont kíváncsi vagyok, hogy mi van a képességeddel? - kérdezte. Na ja. Tudjátok. Föld oszlopok, jég szekrények, vér fagyik. Satöbbi. El is feledkeztem róla, oly rég használtam őket. -Tényleg! Mizánál és Zizánál nekem is megmutatta a képességét Zoé. Fogta a vért és jéggé változtatta, én meg tökre kiakadtam, mert meg akartam inni - mesélte Nick a régi szép idők emlékeit Jennifernek, aki nagyon aranyosan, hihetetlenül lelkesedett mindenért, amit Nick mondott neki. -Ja, de lehet azóta sok mindent elfeljtettem - biccentettem mosolygva. Kijöttem a formámból, az egyszer biztos.
-Mért nem gyakorolunk kint egy kicsit? Úgyis este van - pillantott az ajtó felé Suleen. Végigfésültem a hajamat ujjaimmal. Itt mindenki előtt bénázzak egy sort? Kösz, nem. Csakhogy az állítólagos szívem nem ugyan azt diktálja, mint az eszem. -Persze - vettem egy mély levegőt és kiléptem az éjjbe. Na erre mögöttem mindenki felpattant és jött utánam. Lesuhantam a kapuhoz a kis ösvényen, ami levezet, majd kiértem a tengerpartra. Megálltam a víz közelében és összpontosítottam.
-És ha meglát valaki? - akadékoskodt, hogy be kelljen mutatnom bármit is. -Nem olyan népes környék ez. Plusz este van - cáfolt rá Suleen. Magamban káromkodtam egyet, majd ismét összpontosítottam. A karom akartlanul is felemlkedett. Magam előtt tartottam vízszintesen, enyhén támadó állásban állva. -Jó. Most próbáld meg a föld elemet használni - utasított Suleen messzíről szóló hangja. Ekkor felébredt bennem valami. Energia árasztotta el az egész testem és hirtelen éreztem mindent, ami körülöttem van. Ki milyen messze áll tőlem, hol nyaldossa a tenger a partot. Minden egyes homokszemcsét éreztem. Mindent.
Utasítottam. Enyhén megremegett a talaj és valami emelkedni kezdett. Az égbenyúlóan nőtt és kacskaringózott, mintha semmi szabály nem lenne benne. Ám amikor kinyitottam a szemem, egy fa forma rajzolódott ki az összetorlaszolt homokból. Fütty koncert hangozott fel, de ez nem a többiek irányából jött...
Megállt bennem az ütő. A homokfa leomlott előttem és a többiekre pillantottam. Ők is meg voltak dermedve. Energiám újraéledt, tűz lobbant a belsőmben. Lassan a hang irányába fordultam és amikor megláttam a két alakot, felengedett a feszültségem. Briana és Spencer táncoltak felénk a parton. Na végül ők is ideértek, tehát teljes a csapat. Üdvözöltek mindenkit, bemutatkoztak, akiknek kellett. Viszont. Volt még egy jó dolog abban, hogy Spencer is csatlakozott piciny csapatunkhoz. Még pedig az, hogy ha az emlékeim nem csalnak, akkor Spencer adta el a gyűrűt Lorennek. Tehát nyilván csak tud valamit. Legalább megerősíti a gyanúnkat. Amint visszatértünk a házba és mindenki elmerült a beszélgetésben, rákérdeztem a dologra.
-Ugye ismered Lorent? - kérdeztem a lényegre térve.
-Ja - bólintott lazán.
-Te adtad neki a gyűrűt? - birizgáltam a saját gyűrűmet. Ekkor már egy kicsit gyanúsabban nézett rám és nem válaszolt.
-Nem tudod, mire kellett? - folytattam csak azért is a társalgást. Gorombán végigmért majd felsóhajtott.
-Nem avatott be. Valami főnöke rendelte ezt - legyintett. -De akkor vámpír? - tettem fel azt a kérdést, ami már egy jó ideje furdalta az oldalamat. Spencer ismét nem válaszolt, csak szótlanul bólintott.