Az idő végéig ✔

13.Fejezet

Robert kivezetett a szürkületbe. A szememet bekötötte és úgy próbált nem neki tolni egy fának. -Ne leskelődj! - szólalt meg néha, de a mondtat végét mindig elnevette. Lassan mentem. Nem tapogatóztam annyira, bár azt is kellett itt-ott. (Például amikor beleléptetett egy tócsába) -Mikor vagyunk már ott? - kérdeztem mosolyogva amikor már elég régóta sétáltunk. -Már megjöttünk - közölte olyan természetesen, mintha csak azt mondta volna, hogy kék az ég. -Mi? - döntöttem oldalra a fejem röhögve és megtorpantam. -Csak várjuk, hogy olyan legyen az idő, ahogy gondoltam - mondta ugyan olyan nyugodtan.
-És még sok kell? - reménykedtem, mert nem szeretem, ha az egyik érzékszervemet nem tudom használni.
-Nem annyira - mondta rövid szünet után.
-De még ne vedd le a kendőt! - utasított, én pedig nevetve kitártam a karomat. Robert átkarolt és szorosan magához vont. Fejemet a vállára hajtottam és a pólójába kapaszkodtam. Beszívtam az illatát ő pedig megtámasztotta az állát a buksim tetején. -Gyere - kezdett újból húzni egy negyedóra után. Hirtelen leültetett valamire ami besüppedt a súlyom alatt.
A kendőhöz nyúltam, de megállította a kezemet.
-Ne! Majd én - mondta. Lassan végighúzta hüvelykujját a bőröm és az anyag határán. Óvatosan haladt hátrafelé a csomóig. Ott aztán egy határozott mozdulattal lerántotta a fekete pamutot és az ölébe rakta.
A szemem gyorsan megszokta a kis fényt és könnyen be tudtam azonosítani a dolgokat. Egy tó partján ültünk egy hatalmas matracon. A vízen mécsesek lebegtek. Körülöttünk gyertyák égtek.
-Tetszik? - kérdezte reménykedve Robert. Még egyszer körülnéztem közben pedig felém nyújtott valamit. Egy (vér)vörös rózsát. Le volt nyisszantva a szára Rob pedig beletűzte a hajamba.
-Tetszik - mondtam nagyon halkan. Tényleg gyönyörű volt. Nem is értem, hogy hozta ezt össze. A nap éppen készült lebukni a horizonton. Az ég lila, kék és vörös színekben játszott. Nem tudtam betelni a látvánnyal. Csak figyeltem a tájat. A fákat fújta a szél. El voltam ezzel a tevékenységgel amikor mocorgást hallottam Robert felől. Hátra néztem. A fiú éppen egy lejátszóba helyezett be egy lemezt, de amikor bekapcsolta nem szólt semmi. Rácsapott a tetejére, mire felcsendül enyhén recsegve a Counting Stars. Nevetve hátradőltem a matracon és elnyújtózkodtam. Ő fölém hajolt és egy gyors puszit adott a számra. Lehunytam a szemem és csak élveztem a zenét és a Roberttel együtt töltött időt.
-Olyan gyönyörű vagy - suttogta áhítattal és az orrát neki érintette az enyémnek kis kört rajzolva rá, végül nyomott egy puszit a hegyére. Felé fordítottam a fejem mosolyogva.
-Köszönöm - súgtam én is.
-Nincs mit - vonta meg a vállát.
-Nem. Nem csak a bókot - ültem fel kuncogva. -Ezt az egészet - simítottam meg arcát. Egy kósza hajtincset a fülem mögé tűrt és mélyen a szemembe nézett.
-Szeretlek - mondta még mindig egymás tekintetébe fonódva.
-Szeretlek - feleltem én is, majd szorosan magához ölelt, az arcomat a vállához szorította. A csillagokat bámultuk, mert közeben annyira sötét lett, hogy az arcunkat csak a gyertyák és mécsesek világították meg. Pont annyira, hogy lássam visszatükröződni szemében. Mintha a galaxisba néztem volna. Megszámlálhatatlanul sok parányi fénypont. Emberi szem nem látta volna, hogy azok apró lángok, simán elhiszi, hogy az égbe néz. Tenyerét az arcomra csúsztatta és lassan felém hajolt. Beszívtam a levegőt és bentartottam. Nagyon lassan mozgott felém. Az első csók ugyan ilyen lassú és szelíd volt... de csak az első. Egyre gyorsabban és erőtelljesebben csókolt én pedig egyre nagyobb csábítást éreztem. Robert hátravetette magát én pedig a mellkasára támaszkodva csókoltam tovább amikor...
-Khm - halottunk egy köhintést a bokor felől, mire mindketten ijedten összerezzentünk és a hang irányába bámultunk. Egy sötét alak körvolnala rajzolódott ki.
-Megzavartam valamit Zo? - hallottam Nick hangját a bokorból. Egy gyors pillantást vetettem Robertre, aki értetlenül nézett. Sóhajtottam.
-Nem, semmit - túrtam bele a hajamba szomorúan.
-Mit szeretnél? - kérdeztem végül, mert tuti nem oknélkül jött erre.
-Csak jöttem egyet járni - mondta, de hallottam a hangján, hogy mosolyog.
-Oké - bólintottam és a szememmel próbáltam jelezni, hogy lépjen le, de Nicknek esze ágában sem volt mozdulni. Kezdtem ingerült lenni, de Robert megtörte a csendet.
-Khm... Magunkra hagynál? - kérdezte kicsit félénken. Nagy szó, hogy egyáltalán hozzá mert szólni egy idegen vámpírhoz.
-Zavarok? - lépett közelebb Nick.
-Igen! - mondtam egy kicsit hangosabban a kelleténél. -Jó, jó nyugi! Akkor megyek vissza - tartotta fel a kezét védekezően és mielőtt visszament volna még egyszer végignézett rajtunk. Talán Robertet kicsit túl sokáig is méregette.
Visszafordultunk az éghez. Robert vállára hajtottam a fejem és így néztük a csillagokat amikor egy hatalmasat ásított.
-Hány óra? - kérdezte kókadt fejjel. Felnéztem az égre. -Kb. Fél tizenkettő - mondtam.
-Fázol? - érdeklődtem, mert abba már biztos voltam, hogy álmos.
-Egy picit - hunyta le a szemét. -Bemegyünk? - támaszkodtam fel.
-Menjünk - ült fel ő is. Előre lépett a kis ösvényen én pedig egy könnyű fuvallattal eloltottam az összes gyertyát. Robert mellé léptem, a fiú pedig átkarolta a derekamat. -Köszönöm - pusziltam meg a vállát mire nevetve megcsókolt.
-Nincs mit. Ez volt a legkevesebb - borzolta össze a hajamat szabad kezével. -De legközelebb te rendezel randit - fordult vissza az út felé visszatartott nevetéssel. -Még mit nem - tudtam le egyből, mert ha én szerveznék randit akkor az tuti unalmas vagy véres lesz.
-Nem is szeretsz - tettetett szomorúságot.
-Mert? - kérdeztem vissza.
-Nem akarsz randit szervezni - nézett rám vádlón.
-De, de azt nem élveznéd - legyintettem.
Beléptünk a házba. Mindannyian valami térképet tanulmányoztak az asztalon amikor megérkeztünk. -Mi történt? - engedtem el Robert kezét és odaléptem a többiekhez.
Suleen egy szót sem szólt csak egy kibontott borítékot nyomott a kezembe. Kivettem belőle a kis papírt és elkezdtem olvasni.
"Kedves Hajnalcsillag és társai!
Hallottam pletykákat miszerint csapatot szerveztek ahhoz, hogy elpusztítsatok engem! Annyit szívesen elárulok, hogy ez nem fog sikerülni! Egyenlőre ennyit erről... Ne lepődjetek meg ha valami eltűnik!
Sam
Itt befejezheted az írást"
-Francba! - csaptam rá az egyik szék támlájára, mire az ketté tört.
-Francba, Francba, Francba! - csapkodtam tovább.
Adamék dermedten néztek rám az udvariatlanul széttört szék miatt. Én is lepillantottam arra az ülő alkalmatosságra, de nem hogy ülni, állni se lehetett volna rajta ezek után.
Visszapillantottam a dermedt vámpírokra.
-Kifizetem! - próbáltam őket nyugtatni, de Adam leintett, hogy hagyjam és igazából ezzel le is tudták az egészet, mert vissza fordultak a térképhez.
-Mit néztek egyébként? Nincs említve, hogy hol van - léptem hozzájuk. A térképen érmék takarták el Kanada egy-egy városát. Toronto, Montréal, Ottawa, Kitchener.
-Ezekben a városokban lehet Sam Nick szerint - pillantott Suleen a fiúra.
-Volt egy idő, amikor nem volt meg a helyem és Sam befogadott. Megmutatta az összes kastélyát, amik itt vannak - mutatta meg a pénzérméket sorban.
-Jane! Neked nem mutatta őket? - pillantottam a vörös vámpírra.
-Nekem csak a Torontóit és a Kitchenerit! - rázta a fejét a lány.
-Azt kéne megtudni, melyiket szereti jobban - tűnődött Suleen.
-Ez könnyű - rántott egyet a vállán Nick.
-A Torontóit - mondták egyszerre Jannel.
-Csak nem Zoé miatt? - ölelte meg Adam barátnőjét hátulról.
-Á neeeeem - kuncogott Jane is.
Nick keze újra ökölbe szorult, mint amikor először találkoztunk és szóba jött ez a téma. Ismét épp annyira, hogy csak én lássam. És igen, én láttam.
Robert elaludt a kanapén, Adam és Jane felmentek a szobájukba, Suleen elment sétálni, Nick bekapcsolta a TVt, én pedig elmentem valami könyvet keresni Adam eléggé pici könyves polcán a nappaliban.
~Ezt olvastam, azt is, az szörnyű volt~ majd megpillantottam egy olyan iratot, amit már évszázadok óta kerestem mindenhol, és olyan ritka, mint a fehér holló. Leemeltem a polcról. A legrégebbi kiadás volt. Bőrkötésű, és díszes betűkkel mintázták bele a címét. "El poderoso"
Az "El poderoso" a volt vámpír tanács. Egy fajta uralkodó dinasztia. Igazságosak és jóságosak voltak, de egy gonosz erő elpusztította őket. Az egész családot. Visszafordultam a kanapéhoz, de közben elkezdtem lapozgatni a könyvet. Valaminek vagy valakinek nekiütköztem és picit hátratántorodtam. El is estem volna, ha az "akadály", név szerint Nick nem kap el. Elkapta az alkarom és hirtelen mozdulattal visszarántott. A döbbenettől elejtettem a könyvet. Belenéztem gyémánt kék szemébe. Nem mosolygott, csak a szeme. Egy pillanatig elvesztem benne, de utána észbe kaptam.
-Bocs - ugrottam el és lehajoltam a könyvért, mielőtt a fiú felvehette volna. -Semmi gond - felnevetett halkan.
-Gondolom izgi - vette ki a kezemből a könyvet.
-Nem is tudod elképzelni, mennyire - mosolyodtam el halványan, majd visszavettem a könyvet és leültem Robert mellé. Nick is lehuppant. -Jaj ne már! - dőlt egy idő után hátra. Kérdőn néztem rá.
-Unatkozom! - nyögte szenvedve.
-Jaj Istenem! Te hiperaktív - ráztam meg a fejem és felálltam, hogy felrángathassam Nicket.
-Mit szeretnél csinálni te nagy gyerek? - tettem keresztbe a karomat. Megvakarta a tarkóját.
-Nem tudom - vonta meg a vállát.
-Bármit! - dobbantott egyett.
-Elmenjünk sétálni? - kérdeztem végül. Mint valami bébiszitter, esküszöm. Nick elkezdett hevesen bólogatni.
-Menjünk! - és már ki is szaladt az ajtón. Nevetve utánarohantam. A sétálásból egyébként futás lett, mert Nick bevetette magát az erdőbe én pedig mentem utána. Nem kellett volna.