Az idő végéig ✔

22.Fejezet

[Zoé szemszöge]
Robert vacsorája után maradt koszos edényeket mosogattam, Rob pedig leült a kanapéra. Legalábbis azt hittem. Dudorásztam magamban amikor átölelt hátulról és belepuszilt a hajamba. Felkuncogtam. Robert félre húzta a hajamat a nyakamból és azt kezdte csókolgatni. Megdermedtem ahogy eljutott hozzám az illata. Az a mesés illata.
-Amióta elmentem az egyetemre nem nagyon romantikáztunk - súgta a bőrömnek. Újra felkuncogtam, majd elzártam a csapot, mély levegőt vettem és szembe fordultam vele.
A fiú rögtön a számnak esett mire kővéváltam. A testem fellett két ellentétes dolog próbálta átvenni az irányítást. Az eszem, ami azt mantrázta, hogy rohanjak el ez elől az ellenállhatatlanul finom illat elől. És az ösztönöm, ami pedig semmi mást nem akart jobban abban másodpercben, mint a fiú vérét, akit szeretek. Akit szeretek... Szín igaz. Amióta elment az egyetemre nem nagyon volt kapcsolatunk. Robert felemelt és a konyha pultra ültetett. Kezével a combomat kezdte simogatni. Nyelve az ajkammal játszadozott, de azt vonallá préseltem. Túl sok volt ez és túl hirtelen. Óvatosan eltoltam magamtól. -Tudod, hogy nem lehet "azt" - nyomtam meg a mondat utolsó szavát. Robert lehorgasztotta a fejét. -Meg se próbáltad - suttogta. Felsóhajtottam. Agusztusban párszor végigmentünk már ezem a kérdésen, és azt hittem, hogy az egyetem lefoglalja. -Kárt tennék benned - dörzsöltem meg az orrnyergem. Robert feje előre csuklott, de ahogy kiejtettem az utolsó mondatot, felpillantott.
-Ha vámpír lennék az segítene - mondta csendesen.
-De nem vagy az, és nem is áll szándékomban szörnyé változtatni téged - válaszoltam. Éreztem, ahogy a testemet elönti az indulat. Már a gondolattól, hogy Robert közénk tartozhat. Egy olyan világba, ami üres és lélektelen lehet, ha úgy alakul. Se lélek, se igazi test. Olyan test, ami neki most van. Mármint nem a kockahasra gondolok. -Suleen mesélt nekem. Elmesélte,ha vámpírrá változok automatikusan újragondolom az érzelmeimet. Mindennel és mindenkivel kapcsolatban. De az érzéseim hozzád fűznek, bárki is vagyok - mondta. Mintha csak nem lenne logikus. Én azonban féltem, hogy elveszítem. Felsóhajtottam.
-Ezt meg kell értened. Szeretlek. Nem hagyhatom, hogy ez esetleg megtörténjen veled... velünk...

[Robert szemszöge]
Átgondoltam. Igaz. Nem szabad, de ha egyszer pokolian szeretném. Láttam őt és Lorent, ahogy futottak.
Elképesztő lehetett. A sebesség... Ahogy a szél a hajadat fújja miközben minden izmod pattanásig veszül... Úgy érzed mintha repülnél... Mintha madárként szállnál a földön... Mintha szabad lennél. Vámpírként szabad lehetnék. Azt tehetném amit akarok. Semmi sem szabna neki határt.
Másnap szintén bementem egyetemre. Reggelre már lenyugodtam, de meg fogom győzni Zoét, hogy változtasson át. Mikor lementem az étkezőbe megcsókoltam Zoét aki éppen tökéletesre igazgatta az evőeszközöket az asztalon. Kicsit félősen nézett fel amikor elváltam tőle. Az óvatosság mindig ott csillog a szemében ilyenkor. Érzem, ahogy feszeng a kezeim között és nem éli bele magát annyira. Vigyáz és mindent végiggondol mielőtt megteszi. A gondolkodás nem ad szabadságot. Lefoglal és nem azt teszed amit igazán akarsz, hanem azt ami a biztonságosabb. Nem tudod ilyenkor mit hagysz ki, és lehet hogy soha többet nem lesz alkalmad megtenni. Ezeket el lehetne kerülni ha át változnék. Zoé csöndben figyelt. Azt várta, hogy mondjak valamit. A homlokomat az övének támasztottam és a szemébe néztem. Nem mozdult. A bőröm felhevült az érintéstől. Erről is le kell mondanom ha vámpír leszek. Puszit adtam az orrára.
-Szeretlek - súgtam. Megkönnyebülve felsóhajtott és félmosolyra húzta a száját amit imádok.
-Én is szeretlek - mondta. Újból megcsókoltam, majd leültem a reggelimhez. Ma kivételesen bundás kenyeret készített. Kérdőn pillantottam rá.
-Új tesztelés? - tudakoltam. Bicentett.
-Olyasmi. Szólj ha nem ízlik - ült le mellém. Ujjait összefonta és rátámasztotta az állát. A beáradó reggeli napfényben megcsillant a gyűrűje. Amit el kell valahogy vennem Lorenttől különben mégtöbb fiatal életét veszti és kitör a káosz.
Beleharaptam a bundás kenyérbe. Zoé feszülten figyelt. Az étel isteni íze áradt szét a számban. Ez a csaj valami eszméletlen, hogy tud főzni. Azt gondolná az ember, hogy vámpír nem tud, de Zoé ezt tökéletesen megcáfolta. -Szeretnék vámpír lenni - mondtam ki hirtelen a gondolataim. Zoé felsóhajtott.
-Robert... - akadt meg már az első szónál. Idegesen a hajába túrt.
-Higgy nekem Robert. Nem olyan buli ez, mint ahogy gondolnád - mondta kimért hangon. Nem szóltam semmit, úgyhogy folytatta.
-Nem lépsz előre. Nem tehetsz meg mindent. Nem fogod érezni ahogy melengeti a nap a bőrödet. Nem fogod érezni a homokot a talpad alatt. Nem fogod érezni a még a bundáskenyér ízét sem. Nem fogod érezni... Talán még érzéseid se lesznek, ha úgy alakul. Én azt nem bírnám ki - a mondat végére lehalkult.
-Nem kockáztatok - tagolta. -De elfoglak veszíteni! Te itt maradsz én meg megöregszem! Mi lesz ha vén trottyos leszek? Akkor is ugyan úgy fogsz szeretni? - vittem feljebb a hangomat. Zoé megacélozta magát.
-Ennek így kell lennie! - csapott az asztalra, de láttam a szemében, hogy bizonytalan. Ő is fél attól, hogy megöregszem és meghalok. A lány felpattant és az ablakhoz lépve kibámult rajta. Én is felálltam és mögé léptem. Átkaroltam a derekát. Még a ruhán keresztül is éreztem jéghideg bőrét. Nagyon lassan mozogtam, nehogy megijedjen. -És akkor soha nem fogsz felszabadultan megcsókolni? - súgtam neki. Megremegett a kezeim alatt. Most kell meggyőznöm.
-Zoé nem akarom a szerelmünket kockáztatni azzal, hogy megöregszem - mondtam. -Azzal is kockáztatod, ha ezt kéred tőlem... Az érzések - hajtogatta tovább.
-Az érzések. Ugyan már Zoé. Hogy lehet, hogy az összes vámpír barátunknak vannak érzései? Miért pont én lennék, az akinek nem lenne? - tudtam, hogy erre kicsi esély van. Ezt is Suleen mesélte.
-Bármi lehet Robert. Ha átváltozol minimum 1 évre ott kell hagynod az egyetemet - fordult velem szembe. - Az egyetem érdekel most a legkevésbé. Ha vámpír leszek 10 év múlva is mehetek... vagy 100 - mondtam mosolyogva. Zoé megint végigfésülte a haját az ujjaival. -Egy hónapot adj! Egy hónapot adj magadnak és nekem! Hátha meggondolod magad vagy én...