Az idő végéig ✔

12.Fejezet

-Nick - pacsizott le a fiúval Adam.
-Rég láttalak - folytatta.
-Ja. Legutóbb éppen vadásztam neked amikor kiakadtál az egyik vámpír csajon - szólalt meg mély, bársonyos hangján. Ahogy ejtette a szavakat órákig tudtam volna hallgatni, bármiről is beszélt volna. Hirtelen rám pillantott szürkés-kék szemével. Olyan volt, mint a kora őszi égbolt, mégis melegséget árasztott. Nehéz volt kivenni a szándékait. Félmosolyra húzta a száját. -Hölgyem - nyújtotta ki kezét, hogy elkérhesse az enyémet. Óvatosan belesimítottam a tenyeremet az övébe.
-Nick Walker - mondta, majd egy halvány csókot lehelt a bőrömre. -És ön? - egyenesedett fel még mindig mosolyogva.
-Zoé Green - mutatkoztam be én is. Csodálkoztam, hogy egyből tudtam válaszolni. -Örülök, hogy megismerhetlek - bólintott. -Na akkor indulunk is? - csapta össze a tenyerét Adam. -Neee még csak most érkeztetek. Maradjunk még egy keveset - kérlelte Adamet, de közben nem szakította el tekintetét az enyémtől.
Nick örömére Adam belement a dologba. Elfoglaltunk egy kisebb boxot a kocsma sarkában, hogy a fiúk meg tudják beszélni az elmúlt századok eseményeit.
-Tudod te hány nőnek szívtam ki a vérét tavaly? - mesélte Adam.
-Na hánynak? - kérdezte Nick. A bőrhuzatos kanapén lazán hátradőlve ült. Nem mosolygott, de láttam, hogy jól szórakozik Adam próbálkozásain. Mindenből versenyt csináltak a beszélgetés alatt, de Nick az összeset nyerte hatalmasabbnál hatalmasabb előnyökkel.
-121 harmincasnak! - ült ki elégedett mosoly Adam arcára. Nick szomorúságot tetettve felszisszent.
-Az igen! Én csak 110-et harmincasból! Viszont volt még kb. 102 húszév körüli és nagyjából 17 tizenöt és tizenkilenc közötti - tette keresztbe a karjait Nick és közben elmosolyodott, ahogy látta Adamnek mennyire leesett az álla. -Jó, értem, jobb vagy! - adta meg magát Adam és lepacsizott Nickel. Mikor mindkettő visszahuppant a fotelbe, Nick egy gyors pillantást vetett rám.
-És Zoét hol ismerted meg? - dobta fel a következő témát.
-Suleennál volt - vonta meg a vállát Adam.
-Ott futottunk össze - kortyolt bele az italába a srác.
-Jane meg Zoé barátnője. Eszméletlen csaj - kezdett barátnőjéről mesélni Adam.
-Tényleg, Nick, van most csajod? - jutott hirtelen Adam eszébe. Nick rám pillantott, mire enyhén elvörösödtem. Elégedett mosollyal díjazta a dolgot. -Jelenleg nincs - mosolygott még mindig miközben válaszolt.
-Zoé? Van barátod? - fordult felém telljesen Nick. Eltűnődtem, hogy mit is kéne mondanom. Szeretem Robertet, Őt akarom megvédeni... de Nick ... olyan elképesztő. -Van barátja! Ő az ember, akiről beszéltem - válaszolt Adam helyettem.
Nick arcán mintha csalódottság suhant át. Nem tudt eldönteni, hogy azért, mert van barátom, vagy azért, mert ember a barátom.
-Értem. És pontosan mi is a tervetek? - tért vissza magabiztos énje.
-Ismered Sam Longwood-ot? - kérdezte Adam.
-Jaj, mint a rossz pénzt! Az a srác valami elmebajos. Sárga házba kéne zárni. Nem komplett az is biztos, de nagyon azt hiszi bírom, mindegy - legyintett grimaszolva Nick. Ezek szerint ő se kedveli.
-Mi van vele? - hagyta abba Sam szidását.
-Szeretné ha Zoé a párja lenne - bökött felém Adam. Nick keze ökölbe szorult, de nem nagyon erősen. Csak én láttam.
-És gondolom te meg nem szeretnél vele lenni - mondta ki Nick határozottan, de láttam a szemében, hogy egy kicst azért bizonytalan. Nyugtatásul megráztam a fejem, mire kicsit ellazult.
-Ja szóval Sam szeretné a dolgot, de Zoénak van ugye az az ember, Robert - magyarázta Adam.
-Még mindig nem értem pontosan, hogy ÉN mire kellek - mutatott magára Nick. -Samék sokan vannak ahhoz, hogy négyen nekik essünk. Ezért gondoltunk... - ismertette Adam, de Nick közbe vágott.
-Állj, állj, állj. Hányan vannak? - vonta fel a szemöldökét Nick.
-Ha valami balhéja van Samnek tudod, hogy összegyűjt akár 15-20 vámpírt is - intette le Adam.
-Ezért gondoltunk rád - fejezte be az előbbi mondatát Adam. Nick maga elé nézve tanakodott.
-Értem, de ha én is segítek, akkor is csak öten vagyunk húsz fő ellen. Így sincs sok esélyünk - vetette fel a problémát a fiú.
-Azt te csak hiszed - mosolygott rejtélyesen Adam, majd rám pillantott. Vettem egy mély levegőt és koncentráltam. Az asztalon egy vékony jégvonal kezdett Nick pohara felé haladni. Amikor az üveg széléhez ért, először a tárgy körvonalát rajzolta körbe. Ezután kezdett csak felkúszni a szélén és elterjedni a vérbe. Nem kellett sok, a cseppfolyós élelem szilárddá változott. Nick mérgesen rám pillantott.
-Azt még megittam volna - mutatott a vérre.
Mosolyogva csettintettem egyet, mire a fagyott vér újra folyékony lett. -Köszönöm - bólintott Nick. -Örömmel tettem - hajoltam meg előtte.
-Lökött - nevetett a srác.
-Csak szerinted - mondtam, de félve Adamre néztem.
-Egyett kell értenem vele - pacsiztak össze a fiúk.
-Kössz! Menjek haza? - tetettem bosszúságot.
-Na na na! Azért egy ilyen gyengéd lány mellé kellene egy testőr nem? - aggódott Nick, de persze nem gondolta komolyan. Ez a szerencséje...
-Tuti leverlek szkanderben - böktem ki hirtelen. Nick mosolyogva rám pillantott.
-Nem fogok veled szkanderozni - jelentette ki, majd belekortyolt az italába, de közben nem vette le rólam a szemét.
-És mért nem? - kérdeztem keresztbe tett kézzel.
-Mert nincs kedvem - válaszolta meg egyszerűen a dolgot.
-Mert félsz - kuncogtam.
-Nem, de gondolhatod azt, úgy se tudnálak meggyőzni az igazamról. Ahhoz túl makacs vagy - kacsintott. -Dehogy vagyok makacs! - háborodtam fel és közben felemelkedtem a kanapéról. Adam és Nick csak felnevetett.
-Mi az? - néztem rájuk gyanakodva.
-Semmi, semmi - intettek le.
-Megisszuk ezt és megyünk jó? - kérdezte Adam.
-Jó, de min nevettetek? - kíváncsiskodtam még, mire összenézett a két fiú és egyszerre megráztak a fejét.
-Semmi - legyintett Nick, majd visszahuppantam a helyemre.
Ezek után visszaindultunk Adamhez. A fiúk útközben beszélgettek, én pedig azon agyaltam, hogy mivel készülhet Robert nekem. Gondoltam vett egy kis ékszert vagy esetleg valami képet vagy hasonlót. Nem is tudjátok, mennyire mellétippeltem! Na de csak szép sorjában...
-Hé Zo! - bökte meg a vállam Nick ezzel kizökkentve merengésemből.
-Mi a francért becézget engem mindenki? - mormogtam kicsit mérgesen magamban, de azért Nick felé fordultam.
-Mi van? - kérdeztem.
-Te mikor lettél vámpír? - tudakolta és közben valami pálcát rágcsálgatott.
-Az mi? - vágtam grimaszt, miközben a kis pálcára mutattam.
-Vérfagyi. Kérsz? - vette ki a szájából és felém tartotta.
-Nem, kösz - toltam el magamtól undorodva.
-1490 - ültem vissza egyenesbe.
-Emlékszel a családodra? - kíváncsiskodott tovább, mire megráztam a fejem.
-Sajnálom - mondta egy rövidke szünet után. A vámpíroknál az emberi emlékek a legfelbecsülhetetlenebb értékek. Ezek azok az évek, amikor igazán éltünk. Akkor még minden pillanat fontos volt, mert nem lehetett tudni, hogy az lesz-e az utolsó. Minden kornak meg van a maga csodája. Mi viszont egy testben maradunk. Soha nem fogjuk megélni azokat a pillanatokat, amikor majd az unokáink boldogan nyitják ki a karácsonyi ajándékokat és elszomorodnak, hogy pulcsit kaptak. Ezek után pedig megkínálod a kedvenc süteményével, majd vidáman megy vissza játszani az új játékaival.
Vámpírként olyat se lehet tenni, hogy kiállsz a szerelmeddel a partra. A tenger lágy hullámzása kilazítja a lábad alatt a homokot, amibe egyre csak süllyedsz. A napfénye melegíti a bőrödet. Nem éget, épphogy csak simogat. Érzed az anyagokat, ami a lábadat érinti. Érzed a friss sós levegőt... és azt kívánod bár soha ne lenne vége. Ha vámpír leszel, ezeket törölheted az életedből. Ezért szívás, ha valaki nem emlékszik arra, mit tett emberéletében. Vámpírként nehéz, szinte lehetetlen megkülönböztetni, mi különleges és mi átlagos.
Amikor odaértünk Adam és Nick kipakolta a dolgokat a kocsi mellé. Én már kaptam volna fel a cuccomat, de mielőtt még a vállamra dobhattam volna, Nick megállította a kezemet. -Segítek - szedte ki a táskámat a markomból és bement a házba. Egyébként most lehet azt gondolni, hogy "vámpír vagy, minek segítsen neked valaki?". Ez teljesen jogos, de az etikett nem tűnik el a vámpíroknál sem. Jó persze vannak más, úgy mond "szabályok" is amiket illik betartani, de töbségük azért ugyan az.
Adam lenyomta a kilincset és beléptünk a házba. Jane és Suleen az ebédlő asztalnál beszélgetett, Robert pedig a TV-t nézte. Mindhárman felkapták fejüket az érkezésünkre. Jane egy szempillantás alatt Adam elé rohant, a fiú pedig megcsókolta izgatott barátnőjét. Suleen is feltápászkodott és hozzánk lépett. Én elvettem Nicktől a tatyóm és ledobtam magam Robert mellé, aki végig mosolyogva figyelt. Hozzábújtam, ő pedig átkarolta a vállam és megpuszilt.
-Milyen volt? - érdeklődött.
-Izgi - vesztem el még jobban az ölelésében. -Akkor jó - kezdte el simogatni a hajamat, az állát pedig a fejemre támasztotta. Kikucskáltam egy picit a többiekre. Adam és Nick még mindig az ajtóban állt. Az előbbi még barátnőjét ölelgette, az utóbbi szótlanul figyelt minket Robbal. Amint látta, hogy észrevettem elkapta a tekintetét és Suleenhoz lépett.