Az idő végéig ✔

10.Fejezet

A pillanatot Suleen zavarta meg. Bejött a szobába és mivel nem reagáltunk elkezdett köhécselni. Szét rebbentünk Roberttel.
-Neharagudjatok, de tovább kéne gyakorolnunk - próbált szavakkal még jobban szétválasztani minket. Szomorúan felsóhajtottam, majd Suleen mellé léptem.
-Jó. Megpróbálom mégegyszer - adtam be a derekam, de nem hittem benne, hogy sikerülni fog. Adam is bejött és leült a másik kanapéra. Leültem. Elmondtam magamban mit akarok és hogy miért. Robert csókja járt a fejemben. Újra elképzeltem a pontokat Adam körül. Most valami megváltozott. Mintha beszippantott volna a mágia. Telljesen bele éltem magam és annak ellenére, hogy még csak észre se vettem elkezdtem ismételgetni ugyan azt a varázsigét amit Suleen. Egyre hangosabban és hangosabb. Energia töltött el. Túl sok energia ami nem fért el bennem ezért azt ki kellett adnom. Telljes erőmből koncentráltam. Utoljára elismételtem a mondatot ez utolsó szavát elnyújtva. Fénytört elő a szememből és a kezemből. Sárga fény. Hatalmas villanás én pedig a földön feküdtem szinte eszméletlenül. Nem bírtam kinyitni a szemem. Valaki mellém pattant és óvatosan a kezébe vette a fejem. Másik oldalt is legugolt mellém egy alak. -Mond, hogy nem esett baja - hallottam Robert kétségbe esett hangját. A másik tag, gondolom Suleen. Rá tette a kezét a homlokomra a másikkal pedig óvatosan épphogy csak a bőrömhöz érve végig simított a halántékom és az állam közti szakaszt. Megrándult az arcom. Ezt a vámpírok nem szeretik.
-Nincs baja - mondta nyugodtan Suleen.
-Csak fáradt - mosolygott.
-Amúgy hall minket, csak nem tudja kinyitni a szemét. Kell neki pár perc mire összeszedi magát - ismertette a dolgokat Suleen.
-Zoé! Sikerült! Megcsináltad - rázott meg egy kicsit. Na ezt már nem hagyhattam szó nélkül. Lassan kinyitottam a szememet, hogy én is lássam a művemet. És tényleg. Adam is ki volt ütve, de ahogy néztem inkább egy agyonhajszolt focistára emlékeztetett edzés után. Úgy nézett ki a fiú, mint az elmémben. Tiszta ruha, tiszta arc, tiszta lélek.
-És most akkor elvileg nem támad Robertre. Ugye? - kérdeztem. -Hát elvileg - bólintott Suleen. Feltápászkodtam a földről és védekezően Robert elé álltam.
-Próbáljuk ki - ajánlottam. Jane és Suleen Adam két oldalára lépett, hogy le tudják fogni ha baj van. Én Robertet védtem ha Suleenék esetleg nem bírják tartani.
Csettintettem. Adam szeme kitágult és őrült kiáltással megindult felénk. Jane és Suleen kétségbeesetten lefogták és leültették a kanapéra. Adam agressziója hirtelen eltűnt és elkezdett nevetni helyette.
-Bevettétek - fetrengett a röhögéstől. Bevettük? Na ez engem telljesen kiakasztott. Oda léptem hozzá és egy hatalmasat lekevertem neki.
-Basszus Adam! Megijsztettél - mondtam neki. Ő az arcát simogatva tovább kuncogott.
-Idióta - húzódott mosolyra a szám.
-Akkor vége? - kérdezte Robert. Az ajtóban álltunk. Tetőtől talpig fel voltam öltözve , de még így is az árnyékban voltam hajlandó csak tartózkodni. Dél körül járhatott az idő. Robertet vissza küldtem a szüleihez most, hogy elmúlt a veszély. -Ennyi volt? - nézett a szemembe szomorúan. Nem tudtam mit tenni. Samékre kell vadásznunk és el kell terelnünk őket Rob közeléből. Titokban mindig lesz valaki aki őrködik nála, de erről nem tudhat, mert akkor tárt karokkal rohanna hozzá, de például Adamék simán végezhetnek vele ha túl közel kerül. -Én se akarom - mondtam szinte sírós hangon. -De menned kell - fejeztem még be a gondolat menetet. Lehajtotta a fejét.
-Jó, de ígérd meg, hogy még látlak a közel jövőben - pillantott rám reménykedve. Ezt nem tudtam elutasítani, ugyan annyira vele akartam lenni, mint ő velem. Talán még jobban is. Robert felsóhajtott majd egy határozott mozdulattal magához rántott a derekamnál fogva és hosszasan megcsókolt. Mikor az ajkunk elvállt a homlokát rátámasztotta az enyémre. A szeme csukva volt. -Te vagy a legjobb dolog ami történt velem Zoé Green - suttogta. Egy szomorú mosoly jelent meg az arcomon. Egy gyors puszit nyomtam a szájára, majd elléptem tőle. Robert megfordult és szó nélkül kisétált a napra. Már majd nem az utca végén volt amikor egy sötét alak kezdett el felé futni vámpír gyorsasággal.
Természetesen amint ezt megláttam, szintén minden erőmet bele adava kezdtem futni Robert felé. Volt egy sejtésem ki a tag. Épp időben érkeztem. Még mielőtt az alak letarolta volna a fiút én elé álltam. Hatalmas csattanással lepattant rólam. Akkora erővel ütközött nekem, hogy még én is majd nem elestem, de Robert elkapott. A feketébe burkolt alak a földön. Két halk puffanás és a sejtésem beigazolódott. Persze, hogy Sam csatlósai érkeztek meg és próbálták felállítani vezetőjüket.
-Mi van Sam? Összetörtél? - nevettem.
-Tudod, hogy egyszer úgy is velem leszel - fenyegetett.
-Azt kétlem - néztem rá lesajnálóan. Előre tartottam a kezemet vízszintesbe, majd hirtelen fellendítettem az ég fele. Samék körül egy hatalmas jég búra keletkezett ami egyre csak vastagodott. Egyedül nem tudtam ellenük mit tenni az utca pedig hosszú volt úgyhogy nem is biztos, hogy Sam látta merről jöttem. Viszont az is biztos volt, hogy Adamék nincsenek jó helyen. Felkaptam Robertet a hátamra és elkezdtem vele rohanni Cleveland fele. A fiúnak adtam a telefonomat, hogy szóljon Adaméknek, sürgősen hagyják el a házat és, hogy Clevelandban találkozunk. Mikor a kocsimhoz értünk bedobtam Robertet az anyósülésre és a biztonsági övével kezdtem vacakolni. Túl ideges voltam ahhoz, hogy bekössem.
-Haggyad majd megcsinálom - tólt el finoman magától. Megkerültem az autót és beszálltam Rob mellé.
Egy hangyányival nyugodtabban hátradőltem az ülésben és beletúrtam a hajamba. Robert a combomra tette a kezét. -Nyugalom - nézett a szemembe, majd magához húzva megölelt és belepuszilt a hajamba. Átkaroltam a nyakát. -Szeretlek - súgtam.
-Én is szeretlek - válaszolta. Elhúzódott tőlem annyira, hogy a szemembe tudjon nézni, de azért még át tudjon karolni valamennyire. Hüvelykujjával megsimogatta az arcomat, majd egy gyors csókot nyomott a számra. Láttam a szemében a boldogságot és csak azért nem siettettem, mert Adaméket meg kellett várnunk. Visszahajtottam a fejem a vállára. Beszívtam az illatát és még jobban hozzábújtam. Így ültünk amikor, kopogtak az ablakon. Megfagyott az ereimben a vér és lassan fordultam a meg, hogy láthassam azt, aki bekopogott hozzánk. Adam volt az. Kérdőn nézett rám, mire legyintettem. Lehúztam az ablakot, hogy tudjunk beszélni. -Hova kéne mennünk? - kérdezte. -Hozzád? Ott úgy se jártak - vázoltam fel az ötletem. -Jó - vont vállat. -Akkor irány Kanada? - kacsintottam rá.
-Irány Kanada! - helyeselt. Úgyhogy amikor már azt hittük, hogy minden rendben és lehet egy másik hely ahol meghúzhtjuk magunkat, akkor hirtelen megint minden elcsesződött, mi pedig késő délután Adamhez indultunk. Ja. Az élet nem mindig király.
Besötétedett, én pedig követtem Adam kocsiját az autópályán. Robert mellettem aludt. Háttérzajnak ott volt a rádió, és a szél süvítése az ablakon keresztül. Néha-néha oldalra pillantottam a fiúra aki többször megmentett, de egyébként csak néztem az előttem elterülő, végtelennek tűnő utat. Az egyik adón halkan szólt a Fall Out Boy - Jet Pack Blues-ja, amikor Adam indexelve letért a sztrádáról egy benzinkúthoz. -Mért álltunk meg? - kérdeztem már a parkolóban állva.
-Gondoltam Robert éhes meg szomjas - vonta meg a vállát. -Az viszont lehet. Megyek felébresztem - indultam vissza a kocsihoz. Finoman elkezdtem rázogatni.
-Hé! Mit kérsz a benzinkútról? - érdeklődtem halkan amikor résnyire kinyitotta a szemét. Halványan elmosolyodott.
-Egy szendvicset, chipset és egy colát - mondta félálmában. Bólintottam és hagytam tovább aludni. Megvettem amiket mondott és amikor beszálltam az autóba a szatyrot Rob ölébe tettem. Kókadt fejjel felnézett rám. Megdörzsölte a szemét.
-Köszönöm - pillantott hálásan. Megvontam a vállam és beindítottam a motort.
Amíg megette a fiú az ennivalóját addig végig beszélgettünk. Kérdezett a vámpírságom előtti életemről, a családomról, az eddigi életemről, én pedig az ízekről, szagokról az iskoláról és hasonlókról faggattam. Miután befejezte a kaját utána is így beszélgettünk... volna, de ő közben bealudt. Az utat bámultam tovább, egyszer csak megjelent mellettünk három felturbózott luxus járgány. Az egyik lila volt zöld lángokkal az oldalán. A másik sötétkék rajta ezüst csíkkal. A harmadik pedig narancs színű piros karikákkal díszítve. A lila kocsit vezető srác mellém hajtott és bepillantott az ablakon. Lenézően rám mosolygott, majd kacsintott egyett. Versenyezni akart. Elfogadtam a kihívást és dobtam Adaméknek egy smst, hogy gyorsítsanak, mert versenyezni fogok. Pár másodperc múlva már nem is láttam szinte azt a három autót, olyan gyorsan száguldottam el mellettük. Elégedetten felnevettem, de ez az öröm nem tartott sokáig, mert be is hozták a lemaradást.
A versenytárs sofőr döbbenten ugyan akkor gonoszul nézett rám, majd elkezdett az én autóm felé haladni. Ki akart szorítani. Na ezt nem engedhettem, úgyhogy amikor már majdnem a járműhöz ért, én hirtelen gyorsítottam és beálltam Adam mellé. A lila luxus kocsi a korlátnak csapódott és pár pörgés után keresztben megállt mindennek a közepén. És ez még csak egy volt a három közül.
Ez a játék csak elsőre volt vicces. A többi autót már nem bonyolítottam le ennyire. A kéket egyből kitoltam, az meg pont úgy csúszott, hogy letarolta a narancsot is.
~Ennyit rólatok~ húztam elégedett mosolyra a szám. Pár pillanat múlva rezgett a telefonom.
Adam: Ezeket aztán elintézted
Zoé: Idegesítettek na!
Adam: Azt látom. Nem is baj.
Zoé: Mikor érünk oda?
Adam: Nem soká, már csak fél óra.
Zoé: Ó. Oké. Köszi :)
Adam: Robert?
Zoé: Befallta a dolgokat, majd megint elaludt.
Adam: Emberek... Tipikus
Zoé: Ez van :D
Adam: Na akkor kitartás. Már nincs messze.
Zoé: Ok.
Mosolyogva elraktam a telefonom és visszatértem az "bámuljunk utat" Zoé programhoz. Na ja. Uncsi a volán mögött az élet. Csakhooooogy... Megérkeztünk Adamhez! Jeeee! Happy End!!!