Az idő végéig ✔

5.Fejezet

Szokásosan Oakvillebe mentem. Futás. Kis utcák, bla bla bla... Disco, ahol megint ment a parti, bla bla bla... Ezúttal viszont semmi kedvem sem volt táncolni, úgyhogy inkább leültem a bárhoz. Csak a tömeget néztem és gondolkoztam.
~Vajon Robert mit csinálhat? Alszik? Nagyon megbántottam? Biztos, hogy Adam nem ártott neki? És ha megint bevadult Adam?~A gondolataim csak úgy cikáztak Robert körül, mire megállapítottam, hogy ez így nem jó. Vissza kell vinnem a nagynénjéhez. El kell válnom tőle. El kell felejtenem, mert veszélyes vagyok számára. Viszont elősször az Adam dolgot kéne megoldani. A gondolkodásomból egy lány zökkentett ki. Valahogy fura volt a szaga. Nem emberi. Nem is vámpír. Valahogy ennek a kettőnek a keveréke.
-Szia te...khm vámpír vagy? - mondta úgy, hogy csak én hallhassam. Bólintottam. -Akkor. Megmutatod, hogy kell vadászni?- kérdezte félénken. -Á! Újszülött vagy - vágtam le egyből.
-Szívesen megmutatom - mosolyodtam el halványan.
-Köszi - tapsikolt. Körbenéztem a teremben. Két srác beszélgetett nem messzire tőlünk. -Látod azt a két fiút? - mutattam feléjük.
-Ühüm - bólogatott.
-Csináld azt amit én - mondtam és elindultam az asztaluk felé. Leültem a szimpatikusabb mellé.
-Szia csajszi - mosolyodott el a srác és átkarolta a vállam. A vámpír csaj is ugyan így tett. Mivel nem akartam hosszúra fogni a dolgokat csak a kiszemeltem felé fordultam és megcsókoltam. A szemem sarkából láttam, hogy a "tanítványom" is ezt teszi. Mikor szét váltunk, megkérdeztem a két sráctól, hogy nem jönnek e fel hozzánk. Ők csak összenéztek majd már fel is pattantak. Kimentünk a disco elé és egy elrejtettebb résznél megálltunk. A "kajámat" magammal szembe fordítottam és végig húztam azon a részen az ujjamat ahol meg kell majd harapnom. Társam értette.
-3 - számoltam.
-2 - néztem a srácra.
-1 - egy pillanatra megfagyott a levegő, utána pedig egyszerre haraptuk meg áldozatainkat. Letöröltük a szánkat majd elsprinteltünk jó messzire.
Leértünk a partra. Egymásra néztünk majd elnevettük magunkat.
-Hogy hívnak egyébként? - kérdezte hirtelen.
-Zoé. Téged? - mosolyogtam rá.
-Briana - felelte, majd kezet fogtunk.
-Hol laksz Briana? - kíváncsiskodtam.
-Itt Oakvilleben - mosolygott.
-Ki változtatott át? - érdeklődtem. Lehunyta a szemét.
-A barátom - felelte. Egy kis szomorúságot véltem felfedezni a hangjában.
-Akkor vele élsz, ugye? - néztem rá, mire bólintott.
-És akkor mért nem vele jöttél vadászni? -
-Elutazott -
-Jaaaaaaa -
Egy darabig csak némán néztük a vizet.
-Zoé! - törte meg a csendet a vámpír.
-Hm? -
-Köszönöm - hálálkodott.
-Jaj semmiség - legyintettem.
-Zoé. Holnap elköltözünk Kanadából! Az USA-ba megyünk és szeretném valahogy meghálálni ezt a dolgot - tette a kezét a combomra. Kivett a pólója alól egy medált. Egy gyönyörű sárkány mintás medál volt.
-Kérlek, ezt fogadd el! Törhetetlen fémből van és meg van áldva - nyomta a kezembe. Egy jódarabig csak néztem a kis csillogó tárgyat, majd sóhajtottam eggyett és vissza nyújtottam eredeti gazdájának.
-Nem fogadhatom el! Ez nagyon fontos lehet neked - sütöttem le a szememet.
-Kérlek - erősködött.
-Olyan jól állna neked - mosolyodott el halványan. Újra sóhajtottam.
-Felrakhatom? - kérdezte. Bólintottam. A vékony kis lánc a nyakam köré fondódott, a rajta lévő medál pedig a mellkasomon nyugodott. Vissza fordultam felé.
-Köszönöm - öleltem át.
-Én köszönöm - nevetett.
-Lassan mennünk kéne! Jön fel a nap -mondtam neki. -Rendben. Köszönök mindent! - azzal felpattant és már el is tűnt a bozótban.
Én is feltápászkodtam és elindultam haza. Morcos kedvemben voltam, de eldöntöttem, hogy hazaviszem Robertet.
Mikor beléptem a házba becsaptam az ajtót. Robert felkapta a fejét.
-Embert öltél? - kérdezte. Csak rá néztem, mire vissza feküdt a kanapéra. Picit véres lett a felsőm, úgyhogy felmentem lecserélni.
-Pakolj össze! Haza doblak - mondtam még mielőtt felmentem volna a lépcsőn. -Mi? Nem teheted! Zoé hallod?! - kiálltott utánam Robert, de nem foglalkoztam vele. Bementem a szobámba és pólót cseréltem. Meglepő módon lehet, hogy Robert nem akarta, de akkor is útra készen várt az ajtóban. Gyorsan írtam még egy rövid kis üzenetet Janenéknek és nyitottam is a bejáratot.
-Nem teheted ezt Zoé - ellenkezett bizonytalanul.
-És mért nem? - léptem a kocsihoz.
-Mert szeretlek - ragadta meg a karom és nézett a szemembe még mielőtt beszálhattam volna.
-Veszélyes vagyok neked, és Adamékkel amúgy is elmegyünk holnap - pattantam be nem törődve a szorításával.
-Mit gondoltál Rob? Hogy majd szépen elszökünk a naplementébe? Hogy majd kinyírom Samet meg a csatlósait és nem lesz semmi gáz, vagy mit? - kérdeztem tőle amikor beszállt ő is.
-Nekünk nincs jövőnk - mondtam ki könyörtelenül. Nem akartam elengedni, de neki ez így jobb. Normális életet élhet.
Robert csak lehajtotta a fejét. Láttam rajta, hogy ez fájt neki és minden erőm kellett ahhoz, hogy ne nyugtassam meg. Beindítottam az autót és elindultunk Kitchenerbe. Robert a tájat nézte, én pedig a fiatalokat, akik most igyekeztek haza a különböző szórakozóhelyekről.
Egész úton nem szóltunk egymáshoz, úgyhogy egy idő után bekapcsoltam a rádiót. A boy and his kitetól ment a cover your tracks. Ezt hallgattuk egész végig amíg Kitchenerbe nem érkeztünk.
-Hol forduljak majd el? - kérdeztem durcás úti társam. Nem rég értünk Kitchenerben és nem is kéne nagyon sokat itt lennem, mert nem szeretek nappal kint lenni. Rob csak intett egyett jelezve, hogy itt. Befordultam és egy csinos kis rózsaszín házikó állt ott. Cuki volt, mit ne mondjak. Megálltam a parkolóban és inkább bekísértem Robertet, mert nem nagyon akart magától menni. Kiszálltunk és kihalászta a zsebéből a kulcsot. Kinyitotta az ajtót. Sokkoló látvány fogadott minket.
-Charlotte néni! - kiálltotta Robert és letérdelt a halott nő teste mellé. -Mi történhetett vele? - esett kétségbe. Körbenéztem a szobában. Charlotte néni körül a szőnyeg tele volt lábnyomokkal. Megnéztem a testet, automatikusan a nyakára fordult a tekintetem. Harapás nyom. Vámpír volt tehát. Beleszagoltam a levegőbe, hátha ismerem. Persze, hogy ismertem.
-Rob! Vámpír ölte meg! - mondtam, de siettetnem kellett, mert volt egy sejtésem, hogy a tag még mindig itt van.
-És tudod ki? - kérdezte. Bólintottam és már válaszoltam is volna, de abban a pillanatban előjött Sam.
-Hejhó hajnalcsillag! - köszöntött. Robertet a hátam mögé húztam.
-Ne hidd, nem volt annyira finom - léptek elő a többiek is fintorogva. -Mit akarsz? - néztem Samre.
-Most vagy hosszú távon? - tette keresztbe a karjait.
-Most - feleltem. -A fiút - mutatott Robertre Sam.
-Csak a testemen keresztül - villantottam rá fogsoromat.
-Hát... Te kérted - állt be támadó pózba.
Felment bennem a pumpa.
-Fiúk - nézett körbe.
-3,2,1 - mondta majd az összes vámpír egyszerre támadt ránk, én pedig ordítottam egyett és belevágtam a földbe az öklömmel, mire körülöttünk egy föld fal emelkedett fel. Nem haboztam. Robertet a hátamra dobtam és kifutottam vele a kocsihoz. Bedobtam a srácot az anyós ülésre én meg már oda is ültem a volánhoz. Padlógázzal idítottam az autót, de már láttam is a "bandát". Hárman utánunk futottak majd felugrottak a kocsinkra. Hogy le tudjam őket szedni a tetőről behajtottam az erdőbe. Egy ág... BUMM! -1. fő. Még egy ág... BUMM! -2. fő. A 3. tag a kocsi ajtójánál csimpaszkodott, ki akarta nyitni. Az autó olalával súroltam egy fát és BUMM! -3. fő. Elhajtottunk Cleveland fele.
Tele voltam adrenalinnal és Samre is irtó dühös voltam. Vertem az öklöm a kormányba. Elővettem a mobilomat és felhívtam Adamet. Csak reménykedtem, hogy most épp szünetelnek Janenel.
3. csöngésre felvette.
-Szia Zoé! Hazavitted már Robertet? -szólt a telefonba a fiú nyugodt hangja.
-Adam! Robertnek a nagynénjét kinyírták Samék és most Robertet üldözik! -beszéltem idegesen a telefonba.
-Megyünk Suleenhoz! Oda gyertek minél előbb!-kiáltottam majd lecsaptam a telót. Szegény Adamnek biztos sok volt ez egyszerre, de ezzel most nem nagyon foglalkoztam.
-Basszus most mit csináljunk? - tettem fel a költői kérdést. Robert nem mert megszólalni. Még jobban kezdtem nyomni a gázt.
-Oké, oké. Te majd maradsz Suleennál, addig legalább kitalálok majd valamit, hogy hova menj - remegett a kezem. Esedeztem, hogy Samék ne kövessenek, és azért is, hogy Adamék már elinduljanak, mert a "herceg" biztos otthon fog minket keresni elősször. Clevelandba értünk. Leparkoltam a városban. Most különösen jól jött ez a módszerem. Egy elhagyatottabb részen szoktam parkolni. -Gyere a hátamra - mondtam Robertnek.
-Mi? - kerekedett el a szeme.
-Ne legyél már annyira oda! Minimum kétszer már cipeltelek. Na pattanj fel -rántottam egyet a vállamon. Robert egy darabig még bambán állt, de utána rúgott egyet a földbe és felugrott a hátamra. Abban a pillanat, mint a puskagolyó gyakorlatilag kilőttem magam. Szörnyen gyorsan futottam. Most nem is kellett fél óra, hogy Strongvillebe érjünk. Ledobtam Robot a kaputól kicsit messzebb. Odamentem az ajtóhoz és bekopogtam. Fél perc se kellett hozzá Suleen már nyitotta is nekünk az ajtót.
-Szia Zoé! - mosolygott kedvesen.
-Suleen segíts! Rengeteg sok baj van! -mondtam neki. Kérdőn nézett rám.
-Nem mehetnénk be inkább? - kérdeztem összeszorítva a számat.
-Hogy érted, hogy ti? - ráncolta a homlokát, mire csak oldalra álltam, hogy láthassa Robertet is. A srác csak intett egyet, Suleen meg barátságosan beinvitált minket. Leültünk a nappaliban. -Na mond! - utasított izgatottan én pedig elmeséltem neki mindent. Hogy Adamat hipnotizálta Sam, hogy Sam ki akarja nyírni Robertet. Egy dolgot hagytam ki: a Rob iránti érzéseimet. Amiről jobb, ha Rob sem tud.
-Hú - kerekedett el Suleen szeme. -Jó nagy galibába keveredtetek - vakarta meg a fejét azon gondolkozva, hogy tudna nekünk segíteni. -Elősször oldjuk meg a "hipnotizál Adam" projektet - dőltem hátra a kanapén. Robert mellettem egy hatalmasat ásított.
-Tényleg! Neked aludnod kéne! - esett le, hogy ő nem vámpír.
-Suleen, megkaphatnánk a vendég szobát? - kérdeztem.
-Persze - jött a válasz, mire azonnal felpattantam és magammal ráncigáltam Robertet is. Benyitottam a szobába és megmutattam még, hogy a folyosó melyik ajtaja, mit rejt. Robert, amikor visszaértünk a szobába, leült az ágyra és nem sokkal utána már el is feküdt. Csak rámosolyogtam és már készültem kimenni amikor hozzám szólt.
-Maradj Zoé! - kérlelt. Vissza mentem az ágyhoz és legugoltam, hogy egy vonalban legyen a fejünk. Végig simítottam a kezemmel az arcát.
-Nem lehet! Suleenal kell megbeszélnem még a dolgokat - suttogtam neki. Csak szomorkásan bólintott egyet.
-De amint végzek feljövök, jó? - nyugtattam. Halkan elnevette magát.
-Jó - majd lehunyta a szemét, én pedig vissza mentem Suleenhoz. Amikor a lépcsőn leértem, hála az égnek Adamék is ott voltak, tehát valószínűleg nem találkoztak Samékkel. Ez legalább jó ebben a napban. -Hello - köszöntem nekik.
-Szia Zoé - intettek. Letelepedtünk a két kanapéra. -Szóval Zoé mondta a dolgokat - kezdte Suleen.
-És? Tudsz segíteni? - kérdezte reménykedve Adam.
-Elősször tudni kéne, hogy milyen erős ez a hipnotizáltság. Tudjátok, hogy mikor változik meg Adam viselkedése? - nézett körbe rajtunk Suleen.
-Tudjuk - bólintottam.
-Csettintésre - magyarázta Jane.
-Kipróbálhatnánk? - kérdezte tőlem Suleen. Beszívtam a levegőt. ~Zoé, ez azért kell, hogy meggyógyítds Adamat!~ győzködtem magam. -Rendben, de várjatok egy pillanatot - a lépcsőhöz álltam, hogy Adam ne tudjon felmenni.
-Mehet! - bólintottam.
-Rendben, tehát 3... 2... 1...
Suleen csetintett, Adam pedig egy szempillantás alatt előttem termett és alig bírtam lefogni. Hátralöktem egyfolytában, de ő azzal a lendülettel újra nekem jött. -Suleen, mikor állíthatom már le? - kérdeztem idegesen, mert már nem sokáig bírtam visszatartani. Suleen nem válaszolt, csak feltette a mutató ujját jelezve, hogy várjak. -Suleen - sürgettem egy idő után.
-Várj még! - mondta, nekem pedig teljesen elborult az agyam.~A francokat fogok várni még. ADAM KIFOGJA NYÍRNI ROBERTET!~ szitkozódtam magamban, de ezzel le is álltam, így Adam egy akkorát lekevert nekem, hogy szinte még vámpír létemre is majd nem elájultam, lelassultak számomra a dolgok. Jane Adam után futott, Suleen pedig értem nyúlt. Először össze voltam zavarodva és fogalmam sem volt, hogy mi van, de aztán Suleen elkezdett velem ordibálni amit csak távolról hallottam és ahhoz is kellett még egy másodperc, hogy felfogjam mit mond.
-Zoé!!! Robert és Adam! Segítened kell neki!-ordítozott még mindig velem. Hirtelen észbe kapotam és megráztam a fejem. Majd felpattantam és rohanás Roberthez. Beléptem a szobába. Robert a helység sarkában feküdt összegörnyedve. Még hallottam a lélegzését, de alig. Tele volt zúzódásokkal. Jane próbálta lefogni a még mindig támadó Adamat, de a fiú minden egyes alkalommal kitépte a karját barátnője szorításából. Robert elé álltam. Rettegés nélkül vártam, hogy Adam odaérjen. Alig volt energiám, úgyhogy esélyem sincs, hogy egy normális ütést beadjak neki.
-Állj arrébb!-utasít Adam, aki közben hozzám ért. Csak megráztam a fejem. Újra lekevert nekem egy hatalmasat, mire oldalra estem. Adam nem habozott. Felkapta Robertet a nyakánál fogva és neki vágta a szoba másik sarkában lévő vázához. A szilánkok felhasították a fiú karját, aki kétségbe esetten próbálta takarni vérző kezét, hiszen három vámpír állt előtte.