Az idő végéig ✔

21.Fejezet

/A verseny napján/
[Zoé szemszöge]
Robert kora reggel izgatottan ébredt. A szokásosnál hamarabb ébren volt. Szószerint kipattant az ágyból és először lerohant a konyhába aztát vissza és végül megint a konyhába. Eléraktam a reggelit és a narancslevet amit gyorsan benyomott, majd már indultunk is, mert már nagyon nem bírt magával. A verseny az egyetem hátsó udvarán zajlott. Szombati nap révén csak a versenyzők voltak itt. Conor, Min-Seo és Loren már az egyik fa alatt melegítettek. -Sziasztok - léptünk hozzájuk, és mi is elkezdtünk melegíteni. Egy szöszi csaj lépett hozzánk egy csapat lánnyal. Gondolom a barátnői. -Nézzétek csajok itt van a Team Luser - nevetettek idegesítően nyávogós cica hangon.
-Kopj le Isa... Senkit nem érdekelsz - vetette oda lazán Robert nyújtás közben.
-Majd akkor kopok le amikor én akarok... azaz most - tipegett előttünk egy keveset, aztán egyik barátnőjét arconcsapva lófarokba fogott hajával elvonult.
-Tapló - motyogta Min-Seo.
-Az - értettünk egyett.
-Nyugi skacok. Fogadni mernék, hogy lealázzuk őket - nevetett Robert. -Ja. Csupán annyi kéne, hogy letörjön a körmük... - mosolygott Conor. -Ja, attól biztos kiszállnak - röhögtünk fel. Az épületre néztem és megpillantottam Brianat a folyosóra nyíló ablakban. Integetett nekem, hogy menjek oda.
-Bocsi srácok. Mindjárt jövök - egyenesedtem fel és bementem Brianahoz.
-Van valami hír? - kérdeztem a lányt.
-A karkötő Spenceré volt - dörzsölte meg az orrnyergét barátjára gondolva.
-Spenceré? - hitetlenkedtem.
-Nem azt mondtad, hogy elutazott? - vakartam meg az állam. A fejemben csak úgy kattogtak a fogaskerekek. -Még csak a környéken se láttuk - értetlenkedtem.
-A szagát se éreztük - tártam szét a karjaimat válaszokra várva.
-A gyűrű elnyomja a vámpírképességeket, úgyhogy búcsút mondhatsz az átlagon felüli szaglásnak - dörzsölte meg szemeit.
-Na jó! Mondd el, hogy pontosan mit mondott Spencer! - járkáltam idegesen Briana előtt jobbra-balra.
-Annyit mondott, hogy az övé volt! - gondolkodott Briana maga elé meredve.
-Az övé VOLT? - torpantam meg barátnőm előtt.
-Azt mondta csak volt? - sandítottam rá.
-Igen ezt mondta - bólogatott, tök hülyének nézve engem, hogy ezen mit nem lehet érteni.
-Briana! Ha csak volt, akkor lehet, hogy odaadta másnak! - csaptam a homlokomra.
-De nem! Nem emlékszem, hogy bárkinek is elajándékozta volna! - tűnődött.
-Akkor mondj más magyarázatott! - sürgettem.
-Le...Le... Lehet, hogy csak elvesztette és valaki megtalálta! - dadogta.
-Szerinted véletlenül elejtette és pont egy vámpír taláta meg? - pillantottam rá kicsit jobb magyarázatra várva.
-Na jó! Mondott valamit még Spencer? - dörzsöltem meg a halántékom.
-Nem! Skype-oltunk és kinyomott amint megkérdeztem, hogy nem hiányzik-e neki - motyogta.
-Briana! Minél előbb ki kell szednünk belőle mindent amit tud! Ezzel megakadályozhatnánk a pánikot és a zűr zavart! - ráztam meg a lányt.
-Tudom! - sóhajtott.
-Rendben. Nekem most vissza kell mennem! - léptem a kijárathoz.
-Szurkolok! - intett, majd eltűnt a folyosón én pedig tovább melegítettem a többiekkel.
Pár perc múlva kezdődött az első versenyszám. Távolugrás. A versenyzők 6-ot ugorhatnak és ebből a legjobbat írják fel. Conor a piros vonalhoz állt. 3 helyből távolugrás és 3 neki futásból távolugrás. Elősször a nekifutásból távolugrást csinálták a résztvevők. Conor mély levegőt vett. Kicsit berogyasztotta lábait, majd rakétaként robbant ki. A piros vonalhoz érve elrugaszkodott és hatalmasat ugrott. -4,30 - diktálta a bíró. -Ez az! - emeltük a magasba a kezünket. Az 4,30 nagyon nagyon jó. Tényleg. Durván átlag feletti.
Loren kilépett a random beállított szurkoló vonalunkból és az épület felé indult. -Mindjárt jövök! - kiálltott még vissza félválról. Nick az ablakból fürkészte a vörös csajt és jeleztem neki, hogy tartsa rajta a szemét. Bólintott és követte Lorent. Pár perc múlva újra Conorra került a sor. Újból. Rogyasztott láb, nekifutás, elrugaszkodás, csodás érkezés.
-4,35 - írta a bíró. Nem sokkal jobb, de minden dönthet. Öröm ujjongásunk közben megérkezett Loren is. Úgy állt be hozzánk, mintha semmi sem történt volna és ő is ugrándozni meg tapsikolni kezdett. Pár perc múlva Nick jelent meg az ablakban és integetni kezdett. Mivel Conor még csak a 3. nekifutásnál tartott és még volt 3 helyből, úgy gondoltam, hogy tudnak pár percig hanyagolni.
-Fél pillanat és jövök - simítottam meg Robert vállát és az épületbe suhantam. Nem tudom hanyadjára ezen a napon.
-Jaj már ezt nem hiszem el! - pillantottam a következő hullára.
-Még else takarítottuk a tegnapit! - maszíroztam a homlokom és fel-alá kezdtem járkálni. Hogy lehetek ekkora szerencsétlen? Mindig akkor kell támadni amikor nem vagyok itt! Vagy mindig akkor nem vagyok itt amikor támadnak... -Jenniferrel dolgoztunk már az ügyön. A másikat már eltüntettük! - legyintett Nick le se véve szemét az újabb áldozatról. Remek. Legalább egy gonddal kevesebb.
-Kösz - sóhajtottam fel és járni kezdett az agyam. Hogy a fenébe takarítsuk el? Egy rövid idő után feladtam.
-Na jó! Keressünk nyomokat - léptem belljebb.
-Zoé! Tök felesleges! Biztos az a vöröske volt. Egy darabig követni tudtam, de aztán eltűnt a szemem elől - támasztotta az ajtófélfát. Szerettem volna vele egyetérteni, de valahogy nem tudtam.
-Eltűnt, mint a kámfor? - gúnyolódtam.
-Mellesleg nem is tudod mennyire rá szeretnék jönni a dologra, de nincs semmi bizonyíték. Így pedig csak a sötétben tapogatózunk - pillantottam a fiúra. -Jó. Bocsi, de vissza kell mennem. Próbáljátok eltűntetni a hullát légyszi - vakartam meg a homlokom. -Oké! Sok sikert! - paskoltam meg a vállam Nick. Végigcsoszogtam a folyosón, majd ki az udvarra. A csapatom felé haladva, hirtelen mindenki felkiálltott közülük és egymás nyakába ugrottak. Megtorpantam. Conor lazán Min-Seohoz kocogott és felemelve megpörgette, majd... megcsókolta!? Loren Robertet passzírozta össze a boldogságától. Robert feje lilává változott. Ami azt jelenti nem kap levegőt.
Pillanatok alatt mellettük termettem és leráncigáltam Lorent a fiúmról.
Robert hátraesett és a torkát fogva levegő után kapkodott, Loren pedig vörös fejjel fújtatott.
-Na csak nem féltékeny valaki? - nevetett gonoszul. Felsóhajtottam.
-Semmi ilyesmiről nincs szó, de nem szeretném ha megfojtanád! - húztam félmosolyra a szám, mert Loren feje még az eddignél is vörösebb lett, pedig nem gondoltam volna róla. Már majdnem olyan vörös volt, mint a haja.
-Nem is fojtottam meg! - fújtatott, majd csábosan Robertre nézett.
-Ugye Rob? - nevetgélt. Én is Robertre pillantottam, aki már sokkal jobb színben volt, de még mindig köhögcsélt. -Hát... Khm... Azért egy kicsit... Khm... Nagyon... - szuszogott. Roberthez húztam magam és átöleltem a vállát. Loren feje egy pillanatra eltorzult, de aztán újra erőtt vett magán és kiegyenesítette vonásait.
-Hozok vizet - mosolygott bűnbánóan, majd feltápászkodott és az épületbe ment. -Jól vagy? - súgtam Robnak, miközben puszilgattam. Bólintott.
-Igen, de nagyon durván megszorított. Nem teljesen ember módjára - súgta ő is vissza. Magamhoz szorítottam, majd a fejemmel az ölelkező Min-Seo és Conor felé böktem. Szerintem ők semmit se észleltek ebből az egészből.
-Mióta vagytok együtt? - kérdezte Robert nekem dőlve Min-Seoéktól.
-Emlékszel amikor elmentünk mekizni? - kérdezte Conor Min-Seo egyik tincsét csavargatva.
-Az nem is volt olyan rég - tűnődtem.
-Hosszú sztori volt, de ott vált hivatalossá! - fúrta az ázsia lány egy vérbeli jenki nyakába a fejét. Mondjuk, nem lepődhetek meg. Egy vámpír-ember párosítás se szokványos. Loren lépett Roberthez egy pohár vízzel. Ösztönösen közelebb húzódtam Robhoz.
-Mi lesz a következő versenyszám? - telepedett le Loren.
-Úszás - sóhajtottam. Én jöttem, de adtak 15 perc szünetet mindenkinek. Amíg át öltözünk, bla bla bla. Rajtam már amúgy is fürdőruha volt, úgyhogy ezért voltam olyan nyugodt.
-Sok sikert Zoé! - mosolygott vöröske. Hirtelen nem látszott rajta az előbbi jelenet egy kis hatása sem. Most olyan normális volt és nyugodt, mint ahogy megismertem.
-Kösz - viszonoztam. Ekkor megyszólalt a hangosbemondó.
-Figyelem! Az úszóverseny 10 perc múlva kezdődik! Figyelem! Az úszóverseny 10 perc múlva kezdődik! - ismételte el párszor monoton hangon. Megindultak az emberek befelé, úgyhogy én is felpattantam.
-Szerintem menjünk! Még elő kell készülnöm - poroltam le magam, mert kicsit földes lett a nadrágom. A többiek is bólogatva feltápászkodtak és bementünk az uszodába.
Felálltam a startkőre. Nagyon régen úsztam. Mármint úgy csak "mert-miért-ne" módon. Pedig régen gyakori volt. Szétnéztem versenytársaim között. Testfelépítés alapján felállítottam magamban egy helyezetti sorrendet. Az egyrészes fürdőruhámban leültem a kőre úgy, hogy a lábamat belelógathassam a vízbe. Mivel még javában ment a szervezés és sűrgés forgás ezért nem érdekelt túlzottan semmi. Fröcsköltem a lábammal a vizet és néztem az apró hullámokat amikor a víz már majd nem újra tükör-simává vállt. Valaki megbökte a vállamat. Hátrafordultam. Az az Isa nevű csaj vagy ki volt. A fürdőruhája alapján gondolom versenyzünk egy jót.
-Sok sikert Team Luser! - biccentett, majd nevetve elsétált. Most komolyan azért keltette fel a figyelmemet, hogy ezt elmondja? Szánalom... És akkor még a vámpírok a gonoszak... Pár másodperc múlva megszólalt a hangos bemondó. "Versenyzőket a startkőre!"
Mindenki elhelyezkedett és feszülten vártuk a sípszót. Csak a medence hangjai telítették meg az uszodát. Megszólalt a jelző, mire mind a vízbe vetettük magunkat. Most nem úszhattam úgy ahogy én szoktam. Lassabban kellett. Sokkal lassaban.
Nekem ez az egész verseny lassított felvétel volt. Így is az első helyen maradtam végig (alap), de ezzel együtt még arra is volt időm, hogy a többieket figyeljem.
Néha-néha előre engedtem Isát, hogy ne legyen túl feltűnő. Nem volt lassú egyébként a csaj. Ha nem versenyeztem volna, biztos ő nyer. Ahogy mondtam. Lassított felvétel volt az egész. Végignéztem, ahogy a csapatom szurkol a lelátóról. Láttam, ahogy Nick az bejárati ajtófát támasztva, elismerően bólogat. Aztán Jennifert, ahogy nekiütközik Nick-nek és megcsókolja. Hm... Nagyon sok mindenről lemaradtam mostanában. Lefoglalt ez a vámpírkeresős dolog. Bárcsak minél előbb végére járhatnék ennek a dolognak és csinálhatnám azt, amit akarok. Adamékkel se beszéltem már egy ideje. A gond mindezzel már csak az, hogy ez még messze van. Lassan a falhoz értem, majd elrugaszkodtam és besiklottam az utolsó hosszba. Isa nagyon ráhúzott és pár másik ember is, úgyhogy kicsit én is felgyorsítottam. "Kicsit". Majdnem
másfél perccel előbb értem be. Kimásztam a vízből és a csapatomra pillantottam. Újból egymást szorongátták. Ezúttal nem párosával, hanem mind a négyen egy kört alkotva. A bíró lediktált a számokat én pedig a törölközőm felé menet levettem az úszósapkát a fejemről. Egy egész magas, kigyúrt csávó lépett hozzám.
-Hölgyem! Nem szeretne csatlakozni úszócsapatunkhoz? Olyan tehetségekre van szükségünk mint maga! - hadarta izgatott hangon. Megráztam a fejem.
-Nem, elnézést. Kiskoromban úsztam sokat, de már nem szeretnék - utasítottam el illedelmesen.
-Kár. Azért ha meggondolja magát itt a számom - nyomott egy névkártyát a kezemben, majd elment. Felkaptam a törölközőmet és dörzsölni kezdtem vele a hajam.
A csapatomhoz léptem és lepacsiztam mindenkivel. Most egy 20 perces szünet következett azok számára, akik úsztak. Hajszárítás, átöltözés, stb. Végig dörzsölgettem a hajamat, mert nem volt kedvem és időm megvárni amíg az egyik hajszárító szabaddá válik. Átöltöztem és a cuccaimat (törcsi, úszóruha) beledobtam a sport táskámba. Az órámra néztem. Pár perc múlva kezdődött a futás. Kisétáltam az öltözőből és a sportpályához mentem ahol a távolugrás is volt. Loren már a startvonalnál állt a többiek pedig izgatottan várták a kezdést. A csapatomhoz kocogtam. Ledobtam a táskám a fa tövébe és én is szurkolni kezdtem. Elkezdődött a futóverseny. Loren iszonyatos sebességgel indított. Alig lehetett észre venni, de már szinte vámpír sebességgel futott. A mögötte lévők amikor ezt meglátták döbbenten kocogásba váltottak, összenéztek, majd megpróbálták leutánozni Lorent. Rosszallóan ráztam a fejem és Roberthez hajoltam. -Ez így nem lesz jó! Tudom, hogy ő a vámpír, de nincs igazi bizonyíték! - súgtam. Robert megfogta a kezem a gyűrűmhöz érve. Felemelte a kézfejemet, hogy jobban megnézhesse.
-Hé. Lorennek ugyan ilyen van - ráncolta a homlokát, majd mintha villám csapott volna belé.
-Te jó ég. Akkor ezért nem akart jelentkezni a versenyre. Azért , mert rájöhetnek! - csapott a homlokára.
-Ha még egy kicsit begyorsít akkor rá is fognak jönni - sziszegtem. Nem hiszem el, hogy hogy lehet valaki ilyen tapasztalatlan. Kérte volna más vámpír segítségét! Például annak aki átváltoztatta.
Az csak segített volna!
Roberttel feszülten figyeltük a lányt. Csak ne gyorsíts! Nem tudom, hogy meghallotta-e Isten a foházkodásomat, de Loren ugyanabban a tempóban ért be a célba. Nagyon nagy szerencse, hogy a tempója még épphogy beletartozott az emberi korlátokba.
Loren elégedetten kocogott hozzánk. Nem szidhattam le hisz nem tudja, hogy én is vámpír vagyok. Conor és Min-Seo odáig voltak. Istenítették Lorent. Robert és én csak mosolyogva megdicsértük és lepacsiztunk vele. Leültünk mind a fűre. Újabb rövid szünet kezdődött. Most csak 10 perces. -Hihetetlen gyors voltál! Elképesztő - hallgathattam ahogy tovább gratulálnak. Szuper. Mindegy. Nemsokára vége van a versenynek és a napnak. Már csak a tánc és a súlyemelés van hátra. Körülnéztem. Egész sok csapat volt. Kb. 10-12? Valahogy így. Nem gondoltam volna, hogy ennyire vonza az embereket a sport. Mármint nem az, hogy lusták, csak éppen egy ilyen versenyre nem sokan szeretnek járni. Bár én honnan tudnám, hogy mit gondolnak az emberek. Az legyen az ő gondjuk. "Figyelem, figyelem! A táncverseny 5 perc múlva kezdődik!" Szólalt meg a hangosbemondó monoton hangja. -Készen állsz? - pillantottam Min-Seora kedvesen. Elszántan bólintott, majd felpattant és bement a terembe. Követtük. A lelátón már gyülekeztek az emberek, a pályán pedig a versenyzők. A feladat annyi volt, hogy középen állt egy táncos, a többieknek pedig utánoznia kell amit csinál. A bírák mennek körbe és akivel nincsenek megelégedve azt leültetik. Miután mindenki megértette a szabályt, elindult a zene. A "főtáncos" a zene ütemére kezdett táncolni. Ez még egyszerűnek tűnt. Min-Seo könnnyedén átlobbent a feladaton. A bírák még nem is ejtettek ki senkit. Váltott a zene. Ez már gyorsabb volt és komplexebb, de nem lehetetlen. Min-Seo egyre nagyobb beleéléssel mozgott. Képtelen voltam levenni róla a szemem. Olyan jó volt nézni, ahogy táncol. Csak azt hallottam, ahogy vált a zene. A főtáncos mellett már csak két versenyző maradt. Min- Seo, és egy nagyon ügyes lány. Azért nem érhetett Min-Seo nyomába. Az ázsiaiak miért táncolnak ilyen jól? Szerencsés emberek. A tánc hihetetlen gyors, intenzív lüktetésre váltott, a főtáncos bámulatosan tekert. Nemsoká vetélytársunk kiesett. Mit ne mondjak. Robert klassz csapatot hozott össze.
Tehát eddig az első helyen állunk. Még van hátra egy súlyemelés és egy váltóverseny. Legalábbis lett volna, ha váratlanul nem szakad le az ég. "Figyelem, figyelem! A váltóverseny az időjárásra való tekintettel elmarad!" Szóval ja. A tornaterem lelátóján ültünk. Robertet lecserélte Min-Seo, mi többiek pedig éppen azt vitattuk meg, hogy Isa csapata mennyire félreismert minket. Az egy dolog egyébként, hogy Loren kishíján lebukott, de alapvetően nem történt semmi komoly, pusztán szuperül telljesítettünk. Az utolsó első helyezés hiányzik a biztos győzelemhez.
A feladat egyszerűnek tűnt. Egypercen belül ki emeli fel többször a súlyzót. A lány induló (Isa csapatából) könnyebb súlyzót kapott, mint a fiúk, hogy ne ez döntsön. 2 ember dolgozott egyszerre, ugyanis két súlyzópad volt csak. Robert az utolsó párosban volt. Eddig a legtöbb 1 perc alatt 31 volt. Robert elhelyezkedett és a megfogta a súlyt. A bíró síppal jelezte a kezdetet és Robert abban a pillanatban leemelte a súlyzót egy szempillantás alatt és már dolgozott is. Egy...Kettő...Három... Gyorsabban dolgozott, mint a párja. Izmos karján kidagadtak az erek a homloka pedig gyönygyözött. A szája egy csíkká préselődött. Tizenkettő... Tizenhárom...Tizennégy... Nemsokára félpercnél tart, eddig jobb a legjobbnál. 30 másodperc alatt 17-nél tart. Egy pillanatra megremeg a keze és megáll a levegőben ezzel kizökkenve az ütemből, de amint visszamerül újúlt erővel folytatja. Tizennyolc, Tizenkilenc, Húsz, Huszonegy, Huszonkettő. Hihetetlen erős. 45 másodpercre visszahozza a lemaradást és még rátesz egy lapáttal. 3... 2... 1... Vége! Harmincöt!
Az eredményt hallva mind kiálltva pattantunk fel a helyünkről és lerohantunk Roberthez. Mi lányok a nyakába ugrottunk Conor pedig egy "szép-volt-tesó" vállveregetéssel díjazta. Ezután egy hatalmas csapatölelés. -Team Luser a tudod mi! - nevetett Robert Isaék felé pillantva. "Figyelem, figyelem! Az eredményhirdetésig kérem fáradjanak ki a teremből!" - hallatszott a hangosbemondóból. Ordibálva hagytuk el a helységet. Olyasmiket kiáltottunk, hogy "A Team Luser nem mi vagyunk!" vagy tök random dolgokat: "A gekkó a legmenőbb! Mert a szeme lézert lő!" Nagy volt a boldogságunk. Hisz megkaptuk a főnyereményeket! Mivel kint még mindig esett, így kénytelenek voltunk letelepedni a folyosón amíg nem kezdődik az eredmény hirdetés. Nick és Briana jelent meg egyszercsak a folyósó kereszteződés sarkában. Integettek nekem, hogy menjek oda.
-Bocsi srácok egy pillanat és jövök - álltam fel egy picit bizonytalanul, mert nem tudtam mit szeretnének barátaim.
-Jó, de nehogy lekésd a győzelmünket - szólt még utánam Robert magabiztos mosollyal. Visszamosolyogtam, majd eltűntem a sarkon Brianaékkal.
-Mi az? Gond van? - néztem felváltva rájuk egyből a legrosszabbra gondolva.
-Nem nincs, de tudjuk ki a vámpír! - villant Nick szemébe az izgatottság szikrája. Bennem is fellobant valami.
-Ki?! - kiáltottam.
-Beszéltem Spencerrel és azt mondta, hogy a vörös hajú barátnődnek adott el egy gyűrűt! - magyarázta Briana. Végre! Most megvagy Loren! -Ez szuper hír! Végre megvan! - ugrándoztam. Ma valami szerencsenapom van vagy nem tudom. Már csak az a kérdés, hogy mikor állítsuk meg Lorent.
Visszatértem a csapatomhoz. Még mindig beszélgettek. Leültem Robert mellé az ablakhoz. Végigmértem Lorent. Fehér, selymesnek tűnő bőr és a gyűrű az ujján. Összehasonlítottam az ennyémmel úgy, hogy ne vegye észre. Semmi kétség, nagyon hasonlít. Letakartam a kezemmel a sajátomat és megpróbáltam bekapcsolódni a beszélgetésbe. -Szóval ez így ugye mindenkinek megfelel? - kérdezte Robert a többiektől végignézve rajtuk. Mind bólintottak. -Senki nem akar mást? - faggatózott tovább. Erre a csapat most megrázta a fejét.
-Tuti? - biztoskodott. Na erre már megszólaltak. Szépen egyszerre.
-Tuti - hallatszott tőlük.
-Tényleg nyugi Robert. Zoéval megérdemlitek azt a 2 éjszakát. Nekünk meg ez így mindannyiunknak jó - mutatott körbe magukon Conor. Á szóval a nyereményekről volt szó. "Figyelem, figyelem! Az eredményhirdetésre kérem fáradjanak be a tornaterembe!" Ez a hang már szinte ismerősünké vált, bár nem volt hozzá arc. Boldog és izgatott csendben körbenéztünk egymáson. Mindenki büszke volt a mai telljesítményére. -Na! Hát itt az idő! - tápászkodott fel Robert. Mi is felálltunk és beléptünk a tornaterembe. A lelátókra gyülekeztek a csapatok. A terem közepén a dobogó foglalt helyet, attól nem messze pedig egy asztal amin a nyeremények voltak. A terem megtelt a csapatok izgatott susorgásával így a halknak indult beszélgetésből egy hatalmas ordibálás lett. Leültünk mi is kicsit előrébb, mert csak ott volt hely. Pár perc múlva kezdődött is. Egy fekete pólós, farmer nadrágot viselő harmincas férfi lépett a mikrofonhoz. -Megkezdjük az eredményhirdetést! - jelentette be. Ilyen nincs! Ez a bemondós alak! -3.. helyezést ért el... - dobpergés.
-A Team UOT - kiáltotta diadalmasan. A UOT (University of Toronto) lement a dobogóhoz. A nyereménykiosztós lányok a csapat kezébe nyomtak egy kupát és egy ajándék csomagot, meg pár oklevelet.
Isaék csapatára néztem. Magabiztosan állt Isa középen, a csapata pedig körbevette. Nem tudtam, hogy nem érdekli-e vagy nem, tudja-e, hogy mindegyik versenyszámban másodikak lettek.
Mindegy. A lényeg, hogy mi mit értünk el. Ja meg a részvétel. Khm... Az is nagyon fontos! -2.helyezést ért el... - hatásszünet.
-A Diva csapat! - kiáltotta. Mindannyian Isára pillantottunk. Először elfehéredett, majd elvörösödött és csapkodni kezdett. Olyan volt, mint egy kaméleon. Nem viccelek. Isa toporzékolva ment le a lépcsőn, állt fel a dobogóra, kapta meg az oklevelet, de még így is fotózkodott. A bemondó srác megvárta a csendet.
-És a győztes pedig... - dobpergés. -Robert, Min-Seo, Conor, Loren és Zoé. Az az a Winners csapata nyerte! - kiáltotta. Mind felugrottunk és ujjongva mentünk le. A képen Robert átölel és mosolyogva nézünk a kamerába. (...)
A kapu előtt állunk. Mindenki indulni készül. Kiosztottuk a nyereményeket és szétváltunk. Brianaéktól elköszöntem. Nick is velük tartott most, úgyhogy Roberttel ketten szálltunk be a kocsimba. Az út szótlanul telt, mert Robert nagyon elfáradt és végül bekapcsoltam a rádiót. Green Day -Too Dumb to die. A kormányon doboltam az ütemet az ujjaimmal. Hazaértünk. Felmentünk a kis ösvényen, ami a házikómhoz vezetett. Robert ledobta a cuccokat majd magát is a kanapéra és bekapcsolta a tévét. Én elkezdtem kipakolni a dolgokat.
-Te. Még jó hogy nem volt box! - szólaltam meg hiretelen. Robert kérdőn nézett rám.
-Isa abban tuti levert volna minket - mosolyogtam, Robert pedig nevetni kezdett.