Az idő végéig ✔

6.Fejezet

{Robert szemszöge}
Mikor megérkeztünk ahhoz a másik vámpírhoz (asszem valami Suleen a neve), már akkor is nagyon álmos voltam. Nem mertem szólni Zoénak, mert teljesen idegbeteg volt szegény lány (vámpír), úgyhogy csak csendben ültem és próbáltam nem sokat ásítani. Hosszú volt már eddig is ez a nap. Durva dolgok történtek és nem akartam, hogy Zoé rosszul érezze magát, mert nem figyelt mindenre. Így is szörnyen hálás vagyok neki amiért megmentett. Nem is értem egyébként miért csinálta. Csak egy ember vagyok. Nem vámpír, nem varázsló, nem vérfarkas vagy tudja a franc milyen varázslény, unikornis... vagy nem tudom. Zoé elsorolta a gondokat Suleennak, aki egész végig csak bólogatott. Már egy jó ideje nem aludtam, úgyhogy egy sunyi ásitást pont észrevett Zoé.
-Tényleg! Neked aludnod kéne - jutott eszébe. Na, lebuktam...
-Suleen megkaphatnánk a vendég szobát? - kérdezte. Csak forgattam a szemem. Pont ezt nem akartam! Hogy ekkora felhajtás legyen ebből. Áh, mindegy.
-Persze - intett Suleen. Zoé felpattant és felráncigált magával. Még az ajtóból meg mutatta mi micsoda. A helység a közepén volt egy hatalmas ágy, amire elősször csak leültem, de olyan kényelmes volt, hogy azonnal el is feküdtem. Nem akartam egyedül maradni. Nem szeretem a magányt, pedig lassan meg kéne szoknom azok után, hogy anyáék kiraktak.
-Maradj Zoé! - kértem amikor már az ajtóban állt. Visszajött mellém és legugolt. Végigsimította a kezét az arcomon, mire megborzongtam, de nem vette észre. -Nem lehet! Suleenal kell még megbeszélnem a dolgokat - suttogta. Kicsit lehangoltan, de bólintottam egyet.
-De amint végzek feljövök. Jó? - húzta félmosolyra a száját. Elnevettem magam.
-Jó - majd mivel elképesztően fáradt voltam, lehunytam a szemem és készültem aludni. Még hallottam, hogy Zoé kimegy...
Arré ébredtem, hogy Adam berontott a szobába és felemelt a nyakamnál fogva. Pár másodpercig úgy tartott, majd mint egy kis könnyű babát, elhajított a sarokba. Nem volt erőm segítségért kiáltani, de szerencsére Jane szinte azonnal ott volt. Nem tudta lefékezni barátját, aki a falba verte a fejemet, majd megint eldobott jó messzire. Összegörnyedve próbáltam eggyenletesen lélegezni. Egy dobbanást hallottam magam előtt. Felpillantottam. Zoé állt előttem védelmezően.
-Állj arrébb! - hallottam Adam vérszomjas hangját. Hatalmas csattanás és egy puffanás. Megint megpróbáltam felnézni, hogy mi történhetett. Jane aggódva nézett, Adam könyörtelenül közeledett felém, Zoé pedig rémülten rám pillantott. Mért félt ennyire? Nem is szeret. Nem vagyok neki semmi. Gyenge vagyok... Mihaszna... Hitvány... Ember vagyok. Semmi különleges képességem nincs. Nem vagyok ügyes és jó semmiben. Nem is tudom, hogy gondoltam, hogy Zoénál lenne esélyem. Milyen gyönyörű az a lány! Különleges, szép, egyedi, erős, törődő. Idősebb is szerintem. Én 20 vagyok ő meg évszázadokkal idősebb nálam, de kb. 24 nek néz ki. Milyen jól tartják magukat a vámpírok. Ha az ő helyében lennék akkor én se foglalkoznék "gyerkőcökkel". Adam újból megragadt és eldobott. Most természetesen egy rosszabb helyre kellett neki dobnia. Egy vázára. Az összetört szilánkok hasított pár vágást az alkaromra. Kicsordult belőle a vörös vér, mire három vámpírral néztem farkas szemet.