Az idő végéig ✔

29.Fejezet

Pár nappal később a csapat újra összegyűlt egy közös vadászatra. Ezúttal viszont úgy döntöttünk, nem a szokásos helyünkre megyünk, hanem egy másik városba. Egy nagyobb szórakozóhelyet néztünk ki magunknak és szétszéledtünk a tomboló tömegben. Pia és izzadtságszag terjengett a levegőben. A basszus olyan erővel tombolt, hogy érezni lehetett a padlón és látszott, ahogy a poharakban hullámzik az ital. A félhomályt lézercsíkok darabolták föl amiket kiemelt a műfüst. Nem kellett sokat várnom, egy srác lépett mellém és megkérdezte, hogy akarok-e táncolni.
[Robert szemszöge]
Egy csaj egyedül ücsörgött a bár púltnál és iszogatta a koktélját. Nem tűnt úgy, mintha valakivel jött volna. Inkább csak magára próbált erőltetni egy kis szórakozást. Körülbelül annyi idős lehetett, mint én. A mellette lévő szék épp felszabadult, úgyhogy fel is pattantam rá. Úgy tettem, mintha nem tudnám eldönteni mit igyak.
-Bocsi. Te mit iszol? - fordultam a lány felé. Rámemelte a tekintetét és egy kedves mosollyal válaszolt.
-Pina colada - mondta.
-És finom? - kérdeztem, mire kortyolt az italból egyett és bólogatni kezdett. -Bocs. Kérnék két pina coladat - mondtam a pultosnak aki egy biccentéssel jelezte, hogy értette. -Nem kellett volna - rázta a fejét rosszallóan a lány.
-Már mindegy - húztam pimasz mosolyra a szám. Láthatólag hatásos is volt a dolog, mert a csaj elpirult. Nem sokára meg is kaptuk a koktélokat. -Hogy hívnak? - kérdeztem, mielőtt még belekortyoltam volna az italba. -Olivia - mondta egy rövid szünet után.
-Téged? - húzta fel fél szemöldökét.
-Robert - feleltem.
-Örülök, hogy megismerhetlek - mosolyogtam. Tovább beszélgettünk és Olivia pár koktél után átállt valami erősebb cuccra. Abból nem kellett sok. Pár kör után már olyan messze járhatott fejben, mint Colombus Indiától.

[Robert szemszöge]
Eléggé bevolt csiccsenve a csaj. Hülyén nevetett. Néha azt hittem, hogy le fog esni a székről. -Olivia egyébként miért vagy itt? - kérdeztem.
-A pasim megcsalt - vonta meg a vállát.
-De bunkó volt, úgyhogy nem érdekelt - húzott a piáján egy hatalmasat. -Aha - dünnyögtem. Nem igazán értettem, hogy mért csalna meg valaki egy ilyen csajt. Láthatólag Olivia teljesen rendben volt. Szép, kedves és okos... amikor nem részeg. Na mindegy. Láttam, mintha egy könnycsepp esett volna ki a lány szeméből.
-Na Olivia nyugi! Biztosan találni fogsz magadnak valakit! - próbáltam nyugatatni. Megrázta a fejét, megtörölte az arcát és sóhajtott egyett. -Igazad van, nincsen semmi baj - mondta és egy mosolyt varázsolt az arcára. -Megyünk táncolni? - kérdezte homályos tekintettel. -Aha, persze. Ha van kedved... - bólintottam rá. Nem is kellett több. Olivia egyből felpattant a helyéről és majd nem elvesztette az egyensúlyát, amitől orra esett volna, ha el nem kapom. -Köszi - vigyorgott miközben felnézett rám. A nyaka tökéletesen látszódott. Éreztem ahogy a szemfogakról kezd visszahúzódni az íny. Nem tehettem róla. Éhes voltam. Az agyam egy hátsó szeglete viszont folyamatosan mondogatta, hogy ne most, ne most. Épp csak hallottam, de olyan határozottnak tűnt, hogy minden erőmmel arra koncentráltam, mire sikerült lenyugodnom. Mély levegőt vettem.
-Nincs mit. Gyere táncoljunk - mosolyogtam rá és a parkett felé kezdtem húzni vigyázva, hogy csak
a ruhájához érjek. Ahogy egyre beljebb kerültünk a tömegben, egyre rosszabbá vállt a vérszomj. Minden erőm kellett hozzá, hogy megtudjam állni a dolgot. Hirtelen megpillantottam Zoét, aki úgy tűnt magában táncol, de aztán láttam, hogy egy srác is van vele, de sokkal aktívabban tolja, mint a lány. A tekintetünk egymásba fonódott. Zoé arca kicsit aggódóvá vált ahogy meglátott engem. A száján levegőt vett, majd befogta az orrát. Aha! Ez eszembe sem jutott. Én is vettem egy levegőt és onnantól betartottam az este konkrétan hátralevő részében.
Olivia megállt a tömeg egy neki tetsző részénél és kezét a vállamra tette. Egy lassabb szám szólalt meg a dübörgő hangfalakból. A kezeimet a derekára helyeztem. Lassan ringatni kezdte a csípőjét és az ütemre dülöngéltünk. Nyugodtnak tűnt az arca, amikor ránéztem, de elég nehéz volt elterelni a figyelmet a nyakáról. Milyen mámorító, édes lehet a vére... A gondolataimat a zeneváltás szakította félbe. Az ütembe beleremegett az egész épület, melyet elősször a dob, utána a basszus erőtelljes hangja okozott. Olivia rám mosolygott és nem is kellett neki több, ugyanis a zene magával ragadta a lányt, teljes egészében táncra perdítette. Nevetve csatlakoztam hozzá és ugrálni kezdtünk a zenére, ahogy a többi rengeteg ember is körülöttünk. Mentek a számok, mi pedig még egy jó darabig roptuk. Egyszer csak Olivia viszont közelhajolt hozzám, hogy mondhasson valamit.
-Eléggé elfáradtam. Nem ülünk le egy picit? - kérdezte túlordítva a zenét, ám erre semmi szüksége nem lett volna, anélkül is tökéletesen hallottam. -De, persze! - mosolyogtam rá és visszatolongtunk a bárpulthoz. Olivia fáradtan huppant a magasított székre miközben kifújta a levegőt.
-Hú. Ez durva volt - nevetett és közben a kezével legyezte magát. -Az. Kérsz valamit inni? - kérdeztem. -Még? Biztos, hogy jó ötlet? - vihogott, mire csak megvontam a vállam és én is kuncogni kezdtem.
-Na jó, de csak ha te is - nógatott. -Áll az alku - bólintottam és máris rendeltem a két koktélt.
Nem tudom, meddig ülhettünk ott beszélgetve, de arra eszméltem, hogy lassan már 6 üres pohár gyülekezik a lány mellett. -... szóval ez történt - fejezte be a történetét arról, hogyan csalta meg a pasija. -Sajnálom - feleltem.
-Ne tedd. Nem éri meg az a mocsok - rázta a fejét, és tényleg úgy tűnt, mintha nem érdekelné, de éreztem rajta, hogy azért eléggé össze van törve. Eleve idejött, hogy leigya magát. Egy darabig szótlanul ültünk. Úgy gondoltam itt az ideje akcióba lendülni. Nagyon éhes voltam már, ennek ellenére mégis valami rossz érzés fogott el. Ki tudja, mi lesz itt?
-Figyi Olivia! Khm... nincs kedved elhúzni innen? - kérdeztem kedves mosollyal. Olivia szája halvány mosolyra húzódott, kiiatta az utolsó kortyot a poharából.
-De. Persze - nevetett. -Mindjárt jövök - mondta.
-Rendben, addig fizetek - bólintottam. Szóltam a pultosnak, aki a kezembe nyomta a számlát.
-Ennyi lesz - mondta, és miközben a pénztárcámból előkotortam a pénzt, egy poharat kezdett törölgetni.
-Szép csajt fogtál ki - mosolygott. -Na ja. Tényleg nem csúnya - nevettem. -Tessék. Nem kérem a visszajárót - veregettem meg a vállát. Olivia is visszatért. -Mehetünk? - kérdeztem. -Aha - vette fel a válltáskáját és a tömegen keresztül kinyomultunk az épületből. -Merre? - fordult felém ahogy kiértünk az utcára. Gyorsan felmértem az új területet. Mivel a szórakozóhely a főúton volt, ezért valami csendesebb környéket kellett keresnem. Végül meg is állapodott a tekintetem egy homályba vesző kisutcán. -Erre... - fogtam meg a csuklóját és húzni kezdtem. Sötét volt. Csak a főútról szűrődött át némi fény. Kamerákat se láttam, úgyhogy egy tökéletes helyet találtam. -Ömm... Biztos, hogy erre? - kérdezte a lány kicsit remegő hangon. -Nem bízol bennem? - kérdeztem egy megnyerő félmosollyal az arcomon. -De! - és ismét nevetett, bár már kissé bátortalanabbul.... Kár, gondoltam.
Hirtelen megfordultam és az ajkamat az övéhez tapasztottam. A szaga ellenállhatatlan volt, és a fogaimról kezdett visszahúzódni az íny. De ezt még nem engedhettem. A lány visszacsókolt. Nekitámasztottam a falnak és a szájról a nyakára tértem. Csókokkal árasztottam el. Döbbentem ismertem fel, hogy mégsem tudom megtenni. Egyszerűen megsajnáltam őt, és nem akartam megölni, bármennyire is szomjas voltam. Legutóbb könnyedén vettem el egy ember életét, most viszont nem voltam rá képes. Az érzéseim fokozatos visszatérése megakadályozott ebben, miközben a vadászat féktelen izgalma tombolt bennem, és szükségem lett volna a friss vér adta energiára is. Az egész testem remegett, ahogyan próbáltam ellenállni a vámpírösztönöknek.
-Mi baj? - kérdezte Olivia aggódva. Óvatosan távolabb toltam magamtól.
-Ne haragudj, de mennem kell - mondtam.
-Vigyázz magadra rendben? - ígértettem meg vele, mire kicsit értetlenül, zavartan bólintott. Végképp nem értett semmit. Sarkon fordultam és elmentem.

[Zoé szemszöge]
Már egy ideje vártunk a megbeszélt helyen a többeikkel, amikor Robert megjelent. Épp jókor, mert már arra készültem, hogy megyek megkeresni. Enyhén fájdalmas arccal jelent meg a régi parkolóháznál. Villámgyorsan eléléptem és aggodalmas ábrázattal átöleltem a nyakát. Nem történthetett semmi jó. Körbefonta a derekamat és az arcát a vállamba temette. Nyugtatóan simogattam a hátát, még jobban magához húzott. -Mi történt? - kérdeztem halkan. Robert sóhajtott egyett, majd felegyenesedett és együtt a többiekhez sétáltunk. -Hol voltál haver? - kérdezte Nick is. Robert száját újabb sóhajtás hagyta el és belevágott a történetbe. Miközben hallgattuk, volt pár fájdalmas, rosszat sejtő szisszenés. Mikor befejezte, csend telepedett ránk.
-Hát ezt megszívtad haver - jelentette ki Adam megszakítva a gondolkodásunkat.
-Ott a pont - biccentett Nick. -El se tudom képzelni, hogy lehetsz ilyen... - motyogta Jennifer hitetlenkedve, már.már mintha egy kicsit féltékeny is lett volna. -Ez hihetetlen. Én nem tudtam volna megállni - értetlenkedett Jane. Látszólag egyikünk se tudta igazán feldolgozni a dolgot. -Baromi erős vagy - súgtam és tökéletesen tisztában voltam vele, hogy a többiek hallják. Mindenki újra gondolkodóba esett. Valószínűleg magukat képzelték el, hogy mit tettek volna ugyan ilyen helyzetben. Ahogy újabb hitetlenkedő fejrázás érkezett tőlük, mind egyetértettünk abban, hogy ha mi vagyunk ott, a csaj már nem élne. -Állatvéren nem tudsz örökké élni - tértem át a másik problémára.
-Miért nem? - szomorodott el. Nick felhorkant.
-Hidd el, nem fogod akarni! - egyetértően bólogattam.
-Mért? Mi van akkor? - kérdezgetett tovább.
-Addig jó az állatvér, amíg muszáj. Ez körülbelül egy-két alkalom. Utána nem csak, hogy rosszabbnak fogod érezni az ízét, de érezhetően sokkal, de sokkal gyengébb leszel - magyaráztam a személyes tapasztalataimat. -És amikor azt mondjuk, hogy sokkal, akkor azt úgy értjük, hogy sokkal, de sokkal, de sokkal! - erősített meg Nick.
Robert megdörzsölte a homlokát és ő is csatlakozott a "gondolkodjunk együtt" klubhoz.
-Akkor mi legyen? - törte meg a csendet a fiú. Nick, Adam és én összenéztünk. És akkor beugrott, de mind hármunknak egyszerre. Mintha mind a hármunk felett kigyuladt volna egy égő. -Miza és Ziza! - kiáltottuk egyszerre. -Tényleg! - csapott a homlokára Jane. Az eddigi feszültség négyünk körében megszűnt. -Nekünk is elmonjátok, hogy mi van? - kérdezte végül Robert, aki Jenniferrel együtt értetlenül bámult ránk. -Van egy bolt... - kezdte Adam.
-Ami melett van egy kocsma! (Ez fontos!) - szakította félbe Nick.
-Igen egy kocsma és egy bolt, ahol vérrel szolgálnak ki - fejezte be végül a mondatot. -Miza és Ziza a "kocsmárosok"- mondtam. -Szuper! Mikor indulunk? - kérdezte Rob. -Ho-ho-hó! Csigavér haver! Menjünk haza először! - lassította le Nick a kicsit túlbuzgó fiút. Meg is fogadtuk ezt a tanácsot. Beszálltunk a kocsikba és hazahajtottunk.
-Apropó! Ha már úgy is megyünk, hívjuk meg Brianat és Spencert is - ötletelt Jennifer út közben. Kint még mindig az éjszaka sötétje honolt. A rádióból halkan szólt a zene és az egyetlen fényforrás a műszerfal volt. -Nekem jó - biccentettem, de a tekintetemet nem vettem le az útról. Szálguldottunk, mint mindig. A tipikus vámpír vezetési tempó. Az emberek azt gondolják, őrültek vagyunk, de 1. baromi jók a reflekszeink, tehát kicsi az esélye a balesetnek 2. ha baleset történik semmi bajunk nem lesz, sőt kézben hazavisszük a kocsit.
-Akkor hívhatnánk Suleen-t is - dobott fel egy új ötletet Robert. -Vámpír vakáció? - nevettem. -Mért ne? 2 napos kiruccanás Mizáékhoz! - mosolygott Nick a hátsó ülésről Jennifer vállát átkarolva. A lány csak bólogatott kinyilvánítva a tetszését. -Ez jó ötlet - lelkesedett Robert is enyhén hátrafordulva az ülésben Nickék felé.
-Zoé! Mit mondasz? - kérdezte a haverom. Mindenki felémfordult a kocsiban a válaszomra várva. -Nekem jó, Adaméknek is bele kell egyeznie! - mondtam mosolyogva.