Az idő végéig ✔

2.Fejezet

Nem azért rémültem meg, mert esetleg ijesztő lett volna vagy valami. Egyszerre több dologtól is féltem. 1. Féltem, hogy kárt teszek benne 2. Nem szoktam meg az emberek közelségét. -Neharagudj!-állt fel a srác és felém nézett.
-Robert vagyok-mutatkozott be. Vettem egy mély levegőt és kiléptem a fa alól.
-Én Zoé-néztem rá. Robert szeme az ájult apjára csúszott.
-Te voltál?- kérdezte halál nyugodtan.
-Sajnálom?-kérdeztem tőle cinikusan.
-Nem nem gond, amúgy is egy piás barom lett-gugolt le a férfi mellé.
-Robert, neharagudj, de mennem kéne. Tudok segíteni valamit?-aggódtam csak, hogy normál embernek tűnjek bár miután elfutottam... Mindegy.
-Nem nem kell-intett le.
-Akkor én megyek-indultam el sietősen.
-Várj!- rohant utánam.
-Vigyél magaddal!-kérte. Én meg ráztam a fejem, hogy biztos, hogy jól hallottam e.
-Tessék?-kérdeztem vissza pedig tökéletesen hallottam mit mondott... Tökéletesebben, mint gondolná...
-Vigyél magaddal!-ismételte meg.
-Nem Robert ne haragudj! Mennem kell!-és futó lépésben tovább mentem.
Robert nem kiáltott utánam... Nem rohant utánam... Nem is akartam.
Megkönnyebbülten pattantam be a kocsiba. Kicsit felidegesített ez a szituáció. Eldőltem az ülésben és hátra simítottam a hajam. Kinéztem az ablakon, hogy megnézzem mennyi az idő. (igen meg tudom állapítani mennyi az idő) Hajnali 2, 6 kor jön fel a nap. Az okosak kiszámolhatták, hogy ezáltal kb 4 órám van hazamenni. Na most Clevelandból az út Torontóba 5 és fél óra. Viszont ez vámpír tempóval a felére csökken. Most lehet azt nézni, hogy "Hát de rendőr így meg úgy", de olyan
gyorsan hajtok, hogy mire észrevenné addigra már el is tűntem. Na ja. Egy szempillantás és tádá! Torontó! Leparkoltam a ház elé. ~Végre itthon!~
Egy darabig még néztem a hullámokat és Roberten tűnődtem.
Mi lett volna ha elhozom?
Képes lettem volna nem megölni?
Már sose fogom meg tudni.
Kicsit furán éreztem magam. Hát ja. Már honvágyam volt. Elvettem a táskámat az anyósülésről és kiszálltam az autóból. Felnéztem az égre. Hajnali 5. Épp időben. Felmentem a kis úton ami a bejárathoz vezetett és elfordítottam a kulcsot a zárban. Bele szippantottam az otthon friss illatába, de ledermedtem. Valaki volt itt.
Körbenéztem lent. Sehol senki. Ebben az egészben az a szívás, hogy a tag bejárkálta az egész házat ezáltal nem tudom szag alapján merre ment. A szaga viszont ismerős nagyon, de nem biztos, hogy az akire én gondolok. Megnéztem az elmeletet. Dettó sehol senki. Visszamentem a nappaliba ahol a kanapén egy alak ült. Ez bebizonyította a sejtésemet.
-Hol voltál?-kérdezte Sam. Sam a környék "góréja". Ő az aki rettegésben tartja a többieket. Nem mellesleg szeretné ha a párja lennék, de igazán rühellem a gyereket.
-Semmi közöd hozzá!- vágtam rá.
-Naaaa nyugi már hajnal-becézett. Ezt is utálom ha így hív.
-Te nem hívhatsz így-akadtam ki teljesen.
Majd neki estem. Neki nyomtam a falnak a torkánál fogva. -Nem törhetsz be! Nem kérhetsz számon! Nincs semmi közöd hozzám!-vicsorítottam rá. Ha támadni akarunk akkor felső fogunkról visszahúzódik az íny és ezáltal láthatóvá vállnak a penge éles tépő "fenevadak". Ez történt most velem is. -Jó nyugalom csillag nincs para-próbált nyugtatni nem sok sikerrel. Majd végül csak fogta és farkasszemet nézett velem, én pedig egy idő után lassan elengedtem. Mikor már vagy egy lépésre eltávolodtam tőle akkor ő nyomott a falnak. -Velem te nem beszélhetsz így meg értetted? Nélkülem még ennél is senkibb senki lennél úgyhogy nem pofázol vissza! Ha pedig még egy ilyen alkalom lesz, megkereslek! Felfogtad?-fenyegetőzött. A lábam a levegőben lógott én pedig csak néztem Samet. Pár percig csönd volt majd elengedett és kihátrál az ajtón.
-Te döntesz hajnalcsillag-azzal eltűnt az ajtóban én pedig becsaptam a bejáratot.
Még mielőtt teljesen bezárkóztam volna más napra, úgy gondoltam még sétálok eggyet. Megnézem a csillagos eget meg hasonlók. Imádom a zenét. Tudok órákat úgy ülni, hogy csak zenét hallgatok. Bedugtam a fülesemet a fülembe és elindítottam egy Green day számot. Elindultam a parton. Órákon át csak barangoltam és gondolkoztam. Miről? Mindig más van a fejemben. Egy idő után leültem a homokba. Néztem a tengert. Egy darabig ezt csináltam. Egy vámpír mit csináljon? Nem siet el soha semmit. Mindig van ideje mindenre. A gondolkodásomból egy igen jól szórakozó gimis banda zökkentett ki hangos nevetésével. A bandában vegyesen voltak fiúk lányok olyan 7 en voltak kb. Leültek tőlem sokkal messzebb ezálltal ők nem láttak, de én láttam őket. 2-3 pár biztos volt köztük. Boldognak tűntek. Most elősször jutott eszembe az, hogy talán jobb lenne nekem másokkal. Lehet boldogabb lennék ha lenne valakim. Ki tudja?
Mikor eljött a reggel bezárkóztam. Elhúztam a függönyöket, hasonlók. Nem nagyon csináltam semmi különöset, mint általában. Olvastam, zenét hallgattam, festettem. Ilyenek. Viszont mikor eljött az éj. Éhes voltam úgyhogy elindultam vadászni. Nem Torontóban szoktam ezt elvégezni. Van egy kis város Oakville a közelben. Pár kilóméterrel arrébb. Itt szoktam "mókázni". Nem szoktam gyakran embert ölni, de sajnos minden vámpír önző és ez bennem is meg maradt egy kicsit. Ezért csinálom úgy, hogy próbálok minél kevesebbszer enni, de hát nincs végtelen energiám nekem sem. Aludnom nem kell és ez a "végtelen energia" nem is abban nyilvánul meg, hogy esetleg elfáradok egy futástól. Csak egyszerűen mind fizikailag, mind pedig lelkileg is gyengébb leszek.
Felvettem egy fekete pólót meg nadrágot és kiléptem az éjszakába. Elindultam Okaville-be, természetesen futva. Oakville és Torontó között csak egy város van Mississauga. 5 perc alatt kb oda értem. Este azért is jó vadászni, mert sokan vannak a bárokban meg ilyenekben. Könnyű beleolvadni a környezetbe. A város szélénél jártam még amikor egy ismerős illat csapta meg az orromat. Nem tudom kié lehetett, de biztos, hogy nem emberé volt ez 100%.
Viszont egyre erősödött ami azt jelenti, hogy közeledett felém.
Visszafojtottam a lélegzetemet és felkészültem hátha támadnom kell. Hangokat hallotam az egyik sikátor végén. Nagyon óvatos, halk lépéseket. Oda kaptam a fejem mire a lépések megálltak és egy kisebb mocorgást lehetett csak érzékelni. Emberi fül biztos nem veszi észre, de én nem vagyok ember. -Ki vagy?-morogtam. Ekkor előlépett egy alak. Barna haj volt és kék szeme. Adam!
-Szia!-köszönt, mire megkönnyebülten felegyenesedtem. -A frászt hoztad rám!-szúrtam le egy kicsit.
-Mért mit hittél ki az?-kérdezte nevetve. Nem feletem csak vágtam neki egy grimaszt.
-Egyébként mit keresel itt?-kérdeztem.
-Vadászok-kaptam a választ.
-Te?-nézett rám.
-Dettó vadászok-
-Csúcs akkor vadászunk együtt?-lelkesedett.
-Rendben-sóhajtottam egy idő után. Végül is mindegy nem?
-Remek! Hol szoktál enni?-érdeklődött.
-Gyere megmutatom-húztam magammal.
A város szélén van egy nagyon menőnek számító diszkó. Esténként ott mindig sokan vannak függetlenül a naptól. Amikor megérkeztünk már akkor is javában ment a buli. Elvegyültünk a tömegben.
-Sok sikert!- kiáltottam még oda Adamnak. Bementem a tánctér közepére és elkezdtem táncolni. Nem sokkal később egy fiú állt oda mellém és együtt táncoltunk. -Jól táncolsz!-bókolt.
-Köszi! Te sem vagy semmi!-kiáltottam vissza. Hangos volt a zene úgyhogy csak így tudtunk kommunikálni. -Meghívhatlak egy italra?-kérdezte.
-Igen köszönöm-fogadtam el illedelmesen, tök mindegy, hogy nem
fogom meg inni.
-Mit kérsz?-kérdezte a pultnál.
-Egy mojitot-mondtam.
-Két mojitot kérnénk-rendelte a srác.
-Egyébként, hogy hívnak?-fordult felém.
-Zoé. Téged?-érdeklődtem én is.
-Ted. Örülök, hogy megismertelek... Zoé-csókolt kezet úri embert játszva. Megkaptuk az italokat és elkezdtünk beszélgetni. Ez gondolom tök abszurd nektek, hogy egy vámpír emberek közt egy sráccal beszélget és még nem ölt meg senkit, de ez olyan, mint amikor ti elmentek mondjuk bevásárolni. A lényeg, hogy ezt meg kell szokni.
Elfogyasztottuk az italokat és abban a pillanatban megszólalt az egy kedvenc számom. -Ez a kedvencem-mosolyodtam el és elkezdtem az ütemre a lábammal dobbantani és énekelni a szöveget.
-Akarsz táncolni?-kérdezte nevetve.
-Persze-azzal felpattantam és behúztam a tánctérre.
-"You spoke a word and life began
Told oceans where to stars and where to end! You set in motion time and space"-énekeltem teli torokból. Vámpír kedvenc na!
-"But still you come and you call to me by name!"- énekelték körülöttünk is a Skillet-től a Starst.
-"If you can hold the stars in place you can hold my heart the same whenever I fall away whenever I stars to break"-táncoltam. Életem kedvence ez a szám. A tömeg körülöttünk az ütemre ugrált. Elképesztően boldog voltam. Nem tudom mért. Valószínűleg, mert ez olyan pillanat volt amit még sose élhettem meg. Mikor vége lett fáradságot tettetve vissza rogytam a bárszékre Teddel. -Te tényleg szereted ezt a számot-mosolygott részegen.
-Az biztos-merengtem.
-Mi lenne ha szusszannál egyet utána még egy tánc?-kérdezte reménykedve.
-Benne vagyok-mosolyogtam. Ted kért még egy mojitot én pedig csak, hogy ne legyek gyanús ittam egy keveset. Nem éreztem semmit úgyhogy mindegy.
-Itt laksz Oakvilleben?-kérdezte hirtelen.
-Igen-hazudtam. Elővigyázatosság tudjátok.
-Tényleg? Még sose láttalak itt-csacsogott tovább.
-Most költöztünk ide-vontam vállat.
-De mesélj te! Van barátnőd?-hajoltam hozzá kicsit közelebb mire hülyén felröhögött.
-Fogalmam sincs! Túl részeg vagyok ehhez, de ha gondolod lehet most egy-nézett a szemembe. Tökéletesen ki volt ütve. Már csak annyi dolgom volt, hogy ki hívjam. -Jössz táncolni?-mosolyogtam rá csábítóan.
-Veled cica? Bármikor-mire felpattant, de azzal a lendülettel majdnem el is dőlt.
Épp egy lassú szám ment. Ted össze fonta a kezeit a derekamon én pedig átöleltem a nyakát. Így kezdtünk lassúzni.
-Zoé-
-Hm?
-Asszem szerelmes vagyok-mondta ki.
Ezen csak elmosolyodtam.
-Mit szólnál ha megmutatnám a házam?-néztem a szemébe. Ő csak felnevetett, de a nevetése átment csuklásba.
-Jó ötleteid vannak szivi-kacsintott, kimentünk a hely elé ahol Adammel és egy csajjal taliztunk.
-Adam-örültem meg.
-Ő ki?-kérdezte Ted.
-Tesók vagyunk-vette át a szót Adam.
-Ja... Tesók-néztem kérdőn Adamra mire csak vállat vont.
-Akkor megyünk?-kérdezte sipákolva a kiscsaj akit Adam összeszedett. -Ugye nem együtt laktok-kérdezte gyanakvóan Ted.
-Nem!- vágtam rá egyből.
-Adam arra én meg arra-mutattam két különböző irányba.
-Á nagyszerű-csillant meg Ted szeme.
-Akkor sziasztok-intett Adam és elhúzta a csajt abba az irányba amit mutattam. Egy darabig még utánuk néztem aztán amikor Ted felé fordultam ő mohón a falnak nyomva megcsókolt. Közben gyorsan körbe néztem, hogy van e kamera vagy ember a közelben és amikor Ted vette egy levegőt abban a pillanatban a nyakára vándorolt az ajkam és 3...2...1...
Volt Ted nincs Ted. Elfutottam, hogy senki se vehessen észre, de útközben neki futottam Adamnak figyelmetlenség miatt. Lepattantunk egymásról és mindketten a földön kötöttünk ki egymással szemben ülve. Adam megnyalta azt a maradék kis vért ami még a szája szélén maradt ebből tudtam, hogy kész van.
-Végeztél?-kérdezte.
-Aha, innen messze laksz?-érdeklődtem tőle.
-2-3 város-felelte. -Nincs kedved holnap éjszakáig nálam lenni?-kérdeztem reménykedve. Jelenleg nem volt kedvem egyedül lenni.
-De, persze-majd feltápászkodott és engem is felsegített. Elindultunk haza.