At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]

tizedik fejezet

𝑬𝒅𝒅𝒊𝒆

Két nap alatt meggyógyultam. Hamarosan húsvét lesz, ilyenkor pedig sajnos az apám is hazajön. De előtte anya még meghívta egy vacsorára Richie-éket. Kedves tőle és szerencse, hogy nem akkora hívta meg őket, amikor apa itthon lesz, így elkerülhetem a kínos beszélgetések egyik nagy részét. De így sem az egészet. Anyám mindig kínos helyzetbe tud hozni, ha azon múlik. Nagyon remélem, hogy estére egy kicsit moderálja magát és sikerül a vacsorán normálisan túlesnem. Egész délelőtt chateltem Rich-csel, hogy anyámat ne hozza zavarba este, mert akkor nagyon gázul kezd el viselkedni. Megígérte, hogy nem fogja. A nap többi része egészen estig ugyanilyen unalmasan telt. Olvastam, felvettem egy normális göncöt, lekentem a hegeket a csuklómon, hogy Richienek ne tűnjön fel nagyon, hogy nem hagytam abba. Egyszerűen csak nem megy. Nem tudom miért. Nem tudok leállni. Szeretek ennyire ártani magamban. Ezek nem is fájnak már. Csak egy kicsit, de elviselhető. Elérkezett az este. Már teljesen készen állok mindenre. Beveszek egy nyugtató, hogy biztos minden rendben legyen, és szépen lemegyek a konyhába, ahol anyának segítek megteríteni. – Várod már szívem?

– Azt hiszem. Oh, igen. Lehetne, hogy ne hozz kínos helyzetbe? Kérlek anya. Most az egyszer. – lépek mellé. Megértően bólint, majd elmegy.
Hat órakor érkeznek meg Richieék. Szinte hajszál pontosan. Legalább már tudom kitől örökölte ezt a pontosságot. Az anyukái kedvesek és figyelmesnek tűnnek, az enyém is visszafogta magát. Kellemesen telik a vacsora nagy része. Inkább a szülők beszélnek egymáshoz, minket csak ritkán kérdeznek. Richie anyukái, anyám kérésére elmesélik, hogy is találkoztak aztán, hogy jöttek össze. Aztán anyám mesél apáról. Látom, hogy Richie közben végig engem figyel. Gondolom figyeli, hogy reagálok rá. Aztán meg régi történeteket mesélnek rólunk kiskorunkból. Mint például mikor eltörtem a karom, mikor nyolc éves voltam. Vagy amikor Richie biciklizés közben eltörte a szemüvegét, vagy amikor kétszer megbukott a KRESZ-en. Mi is jól érezzük magunkat. Furcsán jó hangulatom van. Az elmúlt hetek sőt évek óta. Olyan öröm amit már régen nem éreztem. Majd gyorsan el is száll, mikor a suliról kérdeznek. Nem hibáztatom őket, nem tudnak ők semmit.

– Milyen a suli Eddie? Richie azt mondta te jól ismered már. – kérdezi Richie igazi anyja. A kérdés szíven üt. A fiú újra rám néz, próbál támogatni a tekintetével, de semmire nem megyek vele. Színlelek mint mindig.

– Jó suli. Persze itt is vannak hülyék, de kevés. És nem lehet őket észrevenni. A tanárok közül is sokan kedvesek és támogatóak, a társaság is jó. És jó is a tanítás. Szerintem. – válaszolom feszülten. Probálok normálisan viselkedni, de nehezemre esik úgy, hogy hazudok mellé. Nem túl sokat, csak egy keveset, de nekem mégis sok. Újra eszembe jut a sok rossz amit velem tettek. – Bocsássanak meg. – állok fel és felsietek a fürdőbe. Magamra zárom az ajtót és fél-alá kezdek járni. Nem tudom miért, de lelkiismeret furdalásom lesz. Újra előveszem a pengét amit még tegnap használtam és megint magamba vágok, de annyira dühös vagyok és szomorú is, hogy nagyon mélyen belevágok a csuklómba a vér pedig átfolyik a másik kezemre és lefolyik a csapra is. – Baszki. – suttogom és a másik kezemmel kinyitom a csap alatti szekrényt és kiveszem onnan a kötszereket, megtörlöm és lekötöm a vágást. Mivel tudom, hogy anya hamarosan úgy is megkersene így ráírok Richiere, hogy ha lehet ő keressen engem, mert kell a segítsége. Én addig ültem a földön és gondolkodtam, meg vártam, hogy Richie végre felérjen. Egyszer csak meghallom, hogy halkan kopog.

– Eds, itt vagyok. – suttogja. Kinyitom az ajtót és behúzom a helyiségbe. – Szerencséd, hogy a szüleink jól el vannak. Nem tűnt fel senkinek semmi. Mi a baj? – kérdezi én pedig letekerem a pólyát a kezemről. – Baszki Eds, – fogja meg a karom és alaposan megnézi a vágást. – ezt durván magadba vágtad. Mondtam, hogy állj le! – suttogja dühösen. A csap fölé helyezem a kezem, Richie megfog egy vattakorongot, bevizezte és óvatosan letörölte a vágásról a vért, majd egy mullapra tesz rá, és leköti. Én csak figyelem őt, ahogyan gondoskodik arról, hogy nekem ne fájjon. – Kész is. – engedi el a karom.