At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]

ötvenhetedik fejezet

𝑹𝒊𝒄𝒉𝒊𝒆

Akkora egy barom vagyok. Próbálom magam rendbe szedni, erre Eddievel megy rá a kapcsolatom. Ezt minél előbb rendbe kell hoznom, nehogy túl késő legyen. Nem szeretném ha úgy menne el, hogy nem lennénk jóba. Azt sosem bocsátanám meg magamnak. Ezer üzenettel bombázom, de egyikre sem válaszol. Attól tartok, hogy valami hülyeséget fog csinálni, eléggé dühös volt, mikor elváltunk. Egyre csak feszültebb leszek, a lábam rángatózik, nem tudok másra gondolni csakis rá, meg arra, hogy mekkora egy idióta voltam. Felhívom Jeromot, hogy adjon valamit. Kell a cucc, bármennyire is leszoktam róla, kell méghozzá most azonnal. Nem akar adni. Teljesen kiakadok rá, mi az, hogy nem ad semmit? – Rich figyelj, ki vagy bukva ami teljesen érthető, de had emlékeztesselek, mi történt a legutóbbi ilyen eset után. Kishíján túltoltad. Ha egyszer elkezded nem tudod abbahagyni, nem hagyhatom, hogy túladagold magad, mert azt akkor biztos nem élnéd túl és valószínűleg én sem, ha kiderülne, hogy adtam neked bármit is.

– Jerome, nagyon szépen kérlek ne húzz fel jobban, oké? Kell ez a kurva szer, méghozzá most! – kezdek el kiabálni vele.

– Nem és nem is fogsz tudni meggyőzni arról, hogy kapj.

– De nem érted, hogy szükségem van rá? Eddie nincs itt Jerome, teljesen rosszul vagyok, kell valami anyag, mert teljesen kikészülök. Kérlek, az ég szerelmére adj valamit, bármit, az a lényeg, hogy ne érezzek semmit se. – esek össze a földön, annyira elkezd fájni a testem. Eddie nélkül olyan mintha egy részem teljesen elveszett volna, mintha beteg lennék. – Kérlek adj valamit, nagyon is szükségem van rá. – akad el a hangom. – Kérlek. – suttogom. Nagyon rosszul vagyok, szét akar hasadni a fejem, tele van rosszabbnál-rosszabb gondolatokkal.

– Nem lehet. Tudom, hogy most ez szarul esett, de...

– Milyen de a kurva életbe! Jerome baszki, fizikai fájdalmaim vannak ez miatt, adj már valamit a rohadt életbe, ezt én így nem fogom kibírni! Fizetek bármennyit, de kérek is érte cuccot! – ordibálok vele. Izzadok, fáj a testem, nem tudok kiigazodni az elmémben, nem vagyok képes tovább élni.

– Beszélj egy pszichológussal, jó, mert ez így kurvára nem pálya. – nyomja ki.

– Jerome! Jerome ne tedd le! Jerome! – emelem el a fülemtől a telefont. – A rohadt életbe! – kuporodom össze. Úgy érzem, hogy hányni fogok.
Anya ahogy belép a szobába, megriadva letérdel hozzám és rögtön segíteni probál. Felsegít és törölgetni kezdi az arcom és probál kikérdezni arról, hogy mi a bajom. Végül arra jut, hogy jobb lenne ha adna valami gyógyszert, hogy megnyugodjak. Ahogy beveszem a fehér bogyót, elkezdem érezni a hatását. Szinte azonnal jobb lesz, majd elfekszem az ágyamon. Anya leül mellém és megkérdezi, hogy történt e valami, ami ezt kiváltotta. Nem akarom neki elmondani, de valószínűleg tudja, hogy drogot akartam szerezni. Azt még akkor is hallotta volna, ha nem állt szándékában. Végül rá is kérdez, mire bólintok. Próbál minél nyugodabb maradni, látom rajta, hogy nem feletébb örül neki, sőt. – Felhívhatom Maevet? – kérdezem.

– Hívd. – válaszolja és kiviharzik. Bevágja maga után az ajtót és magamra hagy. Tudom, hogy elment sírni a szobájába, mindig ez van. Mikor rájött, hogy drogozom egész nap sírt, alig tudta abbahagyni. Újra csalódott bennem és ez egy borzalmas érzés.
Fel akarom hívni Maevet, de hangpostára kapcsol. Most neki is jobb dolga van, mint velem foglalkozni, de ez így pont jó. A gyógyszer egyre erősebben hat, én pedig egyre jobban ki vagyok ütve tőle.
Mi lehet Eddievel, hol lehet? Biztos, otthon van, ott kell lennie, hova máshova ment volna? Írnom kéne neki? Jó, egy üzenet még nem árthat. Újra megnyitom a beszélgetésünk és írok még neki. Az előzőeket megnézte, de nem válaszolt rá. Aggódni kazdek érte, azt hiszem történt vele valami. Pihennem kéne és akkor valószínűleg elmennek ezek a gondolatok.
  Eltelik pár nap, de még mindig nem válaszolt egyetlen egy üzenetemre se. Minden nap írok neki, de már meg sem nézi, ami nagyon rosszul esik. Ebben az eltelt időben, nem csináltam mást csak aludtam vagy feküdtem. Az elején még megpróbálkoztam enni, de nem volt étvágyam hozzá. Erre az egész rossz időszakomra rátette még egy lapáttal ez a konfliktus Eddievel. Szükségem lenne rá, de teljesen megértem, hogy haragszik amiért teljesen ok nélkül akadtam ki. – Rich készülődj. – lép be a szobámba anya. Meglátja, hogy még mindig az ágyban fekszek és prbálom magam újabb alvásra erőszakolni. – Tudom, hogy ez most megvisel, de muszáj lesz kimozdulnod innen. – dől háttal a falnak. – Nem lesz olyan rossz.