harminchatodik fejezet

350 38 34
                                    

𝑬𝒅𝒅𝒊𝒆

Már két hete nem halottam a fiúról. Semmit sem. Több embert is felhívtam, de semmi. Az anyukái kétnaponta hívja a rendőrséget, a börtönöket a rehabokat, de semmi. Felszívódott, ami borzalmasan fáj. Hagytam neki több üzenetet is, de meg sem nézte. Félek, hogy baja esett. Aggódom érte. Holnap lesz a vizsga és ő még nincs itt. Nem fog elballagni, nem fog tudni elmenni dolgozni, újra kell járnia az egész évet. Nem baj. Nem baj, legalább biztonságban lesz. Már az sem érdekelne ha börtönbe lenne csak legyen biztonságban. Tudjam, hogy hol van. Egész éjjel forgolódom az ágyamban, nem tudok alundi és olyan zenéket hallgatok, ami Richiere emlékeztet. Lassan kezdek elálmosodni, erre megszólal a telefon. Richie az. Azonnal felveszem. – Rich...

– Szia. Öhm... bajban vagyok. Most közel vagyok, lehetne, hogy ma éjjel meghúzzam magam nálad? – kérdezi.

– Persze. – válaszolom habozás nélkül. Már nagyon szeretném látni. És itt legalább tudom, hogy biztonságban van. Felkelek az ágyból és előkészítek neki egy ruhát, ami nem kicsi rá. Kinyitom az ablakom, hogy fel tudjon mászni. És ahogy nem figyelek egy percre a fiú itt is van. Hozzáér a vállamhoz, amitől megijedtek. – Jézusom Richie. – fordulok felé. Szakadt ruhái vannak rajta, vörösek a szemei, vékony mint egy csontváz. Ettől függetlenül szorosan megölelem. Borzalmasan hiányzott.

– Sajnálom. Már... leszokóban vagyok. – mondja. Megörülök a hír hallatán. Le fog szokni. Nem fogja túl tolni. Minden rendben lesz.

– Ha akarsz lefürödhetsz. Anyám úgyse hallja meg. Ha meg igen falazok. – ajánlom fel neki.

– Kösz Eds. – mondja. A kezébe nyomom a ruhát és egy egy törülközőt majd elmegy. Most biztonságban van.  Ahogy visszajön a szobába rárakja a radiátorra a törölközőt a ruháit csak begyömöszöli a táskájába amit hozott magával, és rám néz. Nem szólok semmit csak az ágyra mutatok, hogy nyugodtan lefekhet és ő így is tesz. – Ne szólj az anyáimnak. Kérlek. Nem kell őket belerángatni. – mondja rekedt hangon. Leülök az ágy szélére és elkezdem nézni. Ő is engem figyel. – Sajnálom. Tényleg. – ül fel és fejét a vállamra helyezi. 

– Ne csináld többet. Nagyon megijesztettél. Ne tűnj el. – karolom át s vállát. Nem szól semmit csak megölel, majd megpuszilja az arcom. 

– Ha leszokom, elhívlak majd randizni. Hozzám. Ott együtt lehetünk. – motyogja és átkarolja a derekam. A rövid ujju miatt látom a tű nyomokat. Vénásan adta be magának. Elsírom magam a tudattól, hogy ezt csinálja. Leszokóba van. Ezzel nyugtatom magam. – Ne sírj. Kérlek. – csuklik el a hangja. – Szeretlek Eddie. – mondja. Felé fordulok egyenesen a szemeibe nézek. – Mi az? – kérdezi, de én nem válaszolok csak megcsókolom. Érzek egy kellemetlen ízt az ajkain meg valami ananászra emlékeztető ízt és egy kis vért is. A fiú elhúzódik és szomorúan néz rám. Kicsit elhamarkodtam. Nem tudom miért tettem. – Korán kell kellned. Jobb lenne ha aludnál. – javasolja, mire bólintok. Elfekszek az ágyon, aztán szorosan a falhoz húzódom és megvárom amíg Richie mellém fekszik. Hátunk épp, hogy összeér. Egy mély lélegzetet veszek és lekapcsolom a lámpát. A fiú mellettem azonnal el is alszik, majd ahogy megbizonyosodom arról, hogy nem fog felkelni én is nyugodtan hunyom le a szemeim. Leszokóban van. Meg fog gyógyulni. Jobban lesz. Reggel első dolgom az lesz, hoy ráveszem, hogy menjen be a rehabra, míg nem késő. Ahogy felkelek a fiú már nincs mellettem. Biztos, hogy lement. 

– Eddie! – hallom ahogy anyám felkiabál és szólít. Azonnal kiugrom az ágyból és lerohanok. Riadtan sietek a nappaliba. – Betörtek! – jelenti ki. Mi? Nem, az nem lehet. – Elloptak egy csomó pénzt. – mondja. Ne, ne, ne. Richie volt az. Nincs sehol. Lelépett és elvitt egy csomó pénzt. Hazudott nekem. 

At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]Where stories live. Discover now