At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]

negyvenegyedik fejezet

𝑹𝒊𝒄𝒉𝒊𝒆

Több nap telt el azóta, hogy láttam Eddiet. Ebbe a pár napban annyi fejlemény volt, hogy új telefont vettem magamnak és éjjel-nappal Eddievel beszélek. Vagyis amikor csak tudok, mert a munka és a sok hülyeség miatt kevesebb időm van rá. A mai napomon nem fogok sok mindent csinálni. Bemegyek dolgozni aztán ha nem cseszi el valami a kedvem felhívom az apám. Utána pedig beszélek Eddievel és elmegyek Randyvel a szokásos utunkra. A munkába kivételesen korán beérve, James egy kávét nyom a kezembe és kedvesen rám mosolyog. Megkérdezi, hogy van e kedvem ma vele lógni. Na, jó akkor ezt most át kell gondolnom. Nem lehet... nem fér be az időkeretbe. Nemet mondok neki, de azt is hozzá teszem, ha esetleg felszabadul egy kis időm akkor szívesen találkozom vele. Olyan nagy szerencse, hogy délelőtt senki se jár nagyon moziba, így pár idős emberen kívül senkit sem kell kiszolgálnom. Aztán van egy jó órás szünetem amíg elmegyek az Anonim Alkoholisták találkozóra. Onnan utána rohanok vissza, hogy befejezzem a műszakot Jamesszel. Ilyenkor azért már növekszik a látogatók létszáma, de még a nagy tumultos előtt vége a műszakomnak. Eltekerek a dombra ahol utoljára Randyvel voltam. Lelülök a fűbe és elkezdem nézni a napraforgókat. Aztán a kezembe veszem a telefonom és felhívom az apám. Csak nagy nehezen veszi fel. Elkezd megint lekezelően beszélni velem, ami borzalmasan fáj, bár nem tudom mi mást vártam tőle. Az orrom alá dörgöli, hogy mennyire jól halad az élete, hogy megkérte Max kezét és, hogy a nő gyermeket vár. Erre már kiakadok és én sem maradok tovább kedved. Miért kéne annak lennem, ha ő lekezel? – Olyan jó, hogy az élet adott neked egy második esélyt. Remélem ezt nem baszod el.

– Ne beszélj így velem.

– Hogy? Ez még egy normális megszólalás volt. Te bánsz velem úgy mint egy űrlénnyel!

– Nem, erről van szó. Csak azt hiszed miattam vagy ilyen. Nem én rontottam el a nevelésed...

– Persze, hogy nem te, te ott sem voltál.

– Na, így te nem beszélhetsz velem! Túlságosan el voltál kényeztetve, ezért jutottál ide! Azért vagy még most is egy senki fiam! Anyád baszta el a nevelésed! Nem én! Én sokkal szigorúbban neveltek volna. Nem engedtelek volna el ennyire. Akkor talán nem lettél volna olyan mint Mad... egy buzi.

– Baszd meg, jó? Ez nem így működik... én ezzel születtem bassza meg!

– Fogd be! Ez faszság! Szégyellem, hogy egy ilyen undorító ember lett belőled és azt is, hogy a fiam vagy, hogy a nevem viseled. – mondja. Itt már majdnem sírok. Ökölbe szorul a kezem, annyira erősen fogom a telefont, hogy úgy érzem mindjárt eltöröm.

– Akkor változtasd meg a retkes neved! És tudod mit! Kurvára sajnálom a jövőbeli gyermeked! – nyomom ki. Idegesen a hajamba túrok és próbálom nem elsírni magam. Elkezdem keresni Randy számát, hogy felhívjam. Újabb késztetést érzek arra, hogy kiüssem magam. Első hívás nem veszi fel, másodikat se. A harmadiknál már igen. De a telefonba nem Randy szól hanem a lánya Daisy.

– Szia. – köszön bele. Daisyvel puszipajtások vagyunk, ő áll a legközelebb hozzám korban. Ő tizenhárom éves.

– Apád ott van?

– Nincs, elment valahova. Már nem tudom, mit mondott, de még egy ideig nem jön haza. Mi kéne? – kérdezi.

– Semmi, csak... – itt eszembe jut egy ötlet. – mondd meg neki, hogy ma nem tudok vele találkozni. Nem vagyok valami jól. – hazudok. Megint belekezdek a hazudozásba, de nem baj. Egy este, csak nem gáz?