negyvenkilencedik fejezet

317 42 20
                                    

𝑹𝒊𝒄𝒉𝒊𝒆

Ha most nem ismerném Eddiet, utána mennék. De tudom már jól, hogy ne tegyem, mert akkor csak jobban kiakadna. Meg aztán beteg vagyok, ha anyámék nem találnának itthon, azt hinnék megint cuccozom és újra ordítanának velem. Úgyhogy inkább maradok. Azzal biztos nem ártok senkinek. Ahhoz képest, hogy elhordtuk egymást mindennek, boldog vagyok. Szakított Maccel, így biztos, hogy töbet nem bántja és akár még vissza is kaphatom az én Eddiem. Nem teljesen azt, aki régen volt, mert a mostani jobban tetszik, de azért remélem megmaradtak még a fő vonásai, amiket úgy imádtam. Azt a fajta érzékenység és kedvesség, azt a gyönyörű mosolyt. Írok neki egy bocsánat kérő üzenetet. De nem, az olyan lélektelen. Mit tegyek? Most nem mehetek el, biztos nem látna szívesen. Főleg, hogy azt se tudom, hol lakik. Mert ahogy Eddiet ismerem, nem biztos, hogy az anyukájánál van. Lehet, hogy még mindig Maccel lakik, csak már nincsenek együtt. Az is lehet, hogy elment Benékhez. Hát majd megtudakolom és akkor majd oda megyek. Visszamegyek a szobámba és felhívom Maevet. Mostanába túl sokat hívom.
Elsőre nem veszi fel. Várok egy tíz percet és újra próbálom. Most felveszi, de nem Maeve, hanem az anyja Nicole. Meglepődve nézek rá, de örülök, hogy ő az. Nagyon régen beszéltem vele. – Richie! Atyám, de jól nézel ki! Te aztán nem öregedtél! – szólal meg.

– Te sem panaszkodhatsz, csodálatosan festesz! Hogy vagy? Régen beszéltünk. 

– Oh, tudod szívem itt minden rendben van. Maeve elment a kisbabával és Keith-vel valahova, már nem emlékszem mit mondott. – válaszolja. – Mi van veled? A kis barátoddal újra összejöttél? – kérdezi, miközben rágyújt egy cigarettára. – Remélem nem haragszol meg ezért, csak tudod a gyerek előtt nem lehet. Már leszokóba vagyok, de néha még jól esik egy. – jegyzi meg.

– Semmi baj, csak nyugodtan. És ami Eddiet illeti, lehet, hogy lassan megint lesz belőle valami. Már csak bocsánatot kell kérnem tőle. Meg aztán újra elnyerni a szívét. Tudod az ilyen nyálas módokon. – mesélem reménykedve. 

– Mivel bántottad meg?

– Bunkó voltam vele. Amíg nem voltam szerzett magának mást és én nem viseltem valami jól. Most meg szétmentek, de ezt csak azután tudtam meg, hogy sok hülyeséget a fejéhez vágtam.  – magyarázom. Nicole próbál ellátni jó ötletekkel, de az igazság az, hogy nem nagyon figyelek rá. Probálok egyedi ötletekkel előállni. Aztán eszembe jut egy nagyon jó. – Eszembe jutott valami, nagoyn szépen köszönöm a tanácsaid meg minden de most mennem kell. Majd később beszélünk. – nyomom ki, felteszek egy lemezt és tovább gondolkodom a tervemen. Ahogy fejben minden összeáll, nekiállok a megvalósításnak. Ráírok Benre, hátha ő tudja, hogy Eddie, hol van. Gyorsan visszaírja, hogy az anyjához költözött vissza. Ezaz, így már biztos, hogy egyszerűbb lesz az egész. Magamhoz veszek egy bögre meleg teát és beveszek egy lázcsillapítót, majd készen is állok mindenre. Egészen addig dolgozok, amíg anyáék haza nem jönnek. Megzavarnak a munkában, mikor becsukják az ajtót. 

– Richie, hazajöttünk! – szólnak, én pedig lerohanok hozzájuk és átölelem őket. – Mi ez a nagy jó kedv? – kérdezi anya. Mindent elmondok nekik, amiről fontos tudniuk. A tervem meg sem említem, nem engednék meg, hogy éjszaka császkáljak Derry utcáin, betegen. – Hát akkor sok sikert. Ügyes leszel. – puszilja meg a fejem. Visszamegyek és befejezem amin dolgoztam. A cetliket és a hozzájuk tartozó apróságokat összekötözöm és mindegyiket különböző színekkel jelölöm. Ahogy az összessel végzek kikapcsolom a zenét, berakom a csomagokat egy táskába és egész este türelmetlenül várom, hogy anyámék végre lefeküdjenek. Nem tudok nyugton maradni, kattog az agyam megállás nélkül. Több kimenetelt is végigviszek a fejembe, miközben a plafont bámulom, nyakig betakarózva. Késő van már, ideje lenne, hogy aludnjanak. Kérlek, kérlek, kérlek menjenek el. Ajtó csukódás. Ez lenne az? Várok még pár percet, majd kidugom a fejem az ajtón. Sötét van a házban. Jó, ha még várok egy öt percet, biztos, hogy nem keltem fel őket.
Öt perccel később, felveszek egy pulcsit, a vállamra veszem a táskám, zsebembe rakom a fülhallgatóm és a telefonom, majd az ablakon keresztül kiszökök. Az első ajándélot a saját postaládánkba rejtem és a megfelelő színnel jelölöm a helyét. Ez a lila. Behelyezem a fülesem és elindítom a zenét. A kihalt utcákon sétálok, közben kellemesen szól a zene és Eddiere gondolok. Mi lesz majd a reakciója az egészre? Lehet, hogy nem is fogja érdekelni. Elérek  a Pusztához, ahol az egyik kőhoz rejtem a zölddel megjelölt cetlit és a tárgyat, majd a kőt is megjelölöm zölddel. Utána a mozi következik, ahova a citromsárgát helyezem. Majd be kell avatnom Ashleyt ebbe, hogy adja oda Eddienek az ajándékot, ha ideér. Onnan kiérve felpillantok az égre és a csillagokat figyelem egy ideig. Aztán megindulok a szeméttelep felé, ahol még régen az első randink volt. Ahhoz a vagonhoz erősítem a kék kis csomagot, amit Eddie tele graffitizet, és azt is megjelölöm egy kék zászlóval. Még elemegyek a Szerelmesek hídjához ahol a narancssárga ajándékot, kötöztem egy azonos színű szalaggal a hídhoz úgy, hogy csak a vége látszódjon. A többi részt elrakarta a mellette levő bokor. Már csak egy állomás volt vissza. Azt viszont nagyon halkan és óvatosan kell megközelítenem. Eddie-ék házához megyek és felmászok a fára, ahonnan a fiú szobáját tudom megközelíteni. Nyitva hagyta az ablakot. Be nézek rajta, és szemtanúja leszek a világ egyik legaranyosabb jelenségének. Eddie az ágyában alszik. Nem akarok ijesztő lenni, hogy nézem miközben álmodik, de ha tehetném egész éjjel figyelném. Előveszem az utolsó ajándékot is, és az ablakpárkányba helyezem; egy kicsi, piros hélimos lufit kötöttem rá; és már kész is vagyok. Csak két órámba telt, nem is volt sok idő. Ideje haza menni.
Visszalopódzok a házba, halkan elpakolok minden bizonyítékot, majd bedőlök az ágyamba és nyugodtan alszom el. Reggel első dolgom, hogy írok Ashleynek és tájékoztatom a dolgokról. Beszélünk egy ideig, majd mennie kell  munkálkodni, így egyedül maradok. Anya szintén dolgozik, de lehet, hogy Mad még itthon van. Lemegyek és megnézem. A kanapén ül és a telefonján néz valamit. Levetődök mellé és kipillantok az ablakon. Igazából nem tudom miért nézek ki, Eddie valószínűleg fel sem ébredt. Ha meg igen úton van, de valószínű, hogy el sem jön. Még dühös lehet rám, vagy nem vette észre, vagy kidobta, mert nem érdekli. Megint túl gondolom a dolgokat. – Mad?

At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]Where stories live. Discover now