At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]

huszonnyolcadik fejezet

𝑬𝒅𝒅𝒊𝒆

Mindent hallottam. Nem tudtam elaludni, amíg nem voltam biztos abban, hogy Richie nem lép le. Hiába mondtam azt, hogy menjen haza, azt akartam, hogy mellettem maradjon. És maradt, mint egy kiskutya.
A fejem hasogat, szédülök még most is. Borzalmasan érzem magam és ez az érzés nem is múlik el. Lehet Richienek igaza van. Agyrázkódásom lehet és én meg makacs vagyok bemenni a kórházba. De nem vagyok hajlandó belátni, hogy igaza van. Hiába is van így. És amit mondott, teljesen arcon vágott.
'- Bárcsak tudnád mennyire szeretlek.'
Ez mit akar jelenteni? Nem tudom, hogy értette. Nem akarom elronatni ezzel a kapcsolatomat vele. De előtte valami puszi szerűséget adott. Nem éreztem, hogy megtette volna. Alig ért hozzám, ami kicsit elszomorít, de azzal áltatom magam, hogy csak nem akart felkelteni.
Elém rak egy nagy bögre kávét és leül mellém az asztalhoz. Síri csönd ül közénk. Nem az a kellemes fajta. Kínosan érzem magam. A fiúra nézek aki nagyban issza a kávéját és közben az asztallal szemezik. - Richie. - szólalok meg. Azonnal rámnéz és aggódva mér végig. El kéne mondanom, hogy mit érzek. - Öhm, lehet igazad lesz. Talán agyrázkódásom van. - fogom a fejem.

- Bemenjünk a kórházba? - kérdezi. - De az is lehet, hogy drog miatt is vagy ilyen szarul. - mondja. Nem tudom. Bemenjek? Ne? Felesleges. Mindegy. Miért is mondtam?

- Nem. Nem is értem miért mondtam. Felejtsd el. - legyintek és beleiszok a keserű italba. Általában csak ritkán iszok kávét, mert annyira nem szeretem és túlságosan is megpörget, ami nálam nem túl szeremcsés, de most mégis jól esik a keserű ízt érezni a nyelvemen. - Felejtsd el.

- Hát jól van. - áll fel. - Akkor talán vissza kéne feküdnöd az ágyba. Higgy nekem. Ilyenkor az a legjobb. - fogja meg a karom, ami még mindig fáj és felhúz.

- Jó visszafekszek. - nevetem el magam. Annyira fáradt vagyok, hogy a legapróbb dolgon is elnevetem magam és semmit sem tudok ilyenkor komolyan venni.

- Nem Eddie, a lépcső erre van. - húz vissza a nappaliból és hátulról tol fel a lépcsőn. Ahogy beesünk a szobámba, megfogom a kezét, felé fordulok és egy másodpercre megállok. Mit tegyek? Megcsókoljam vagy csak öleljem meg. Megölelem. Szorosan magamhoz vonom. Olyan jól esik érezni. Magamba szívom a bagó, kölnis szagát. Nem tudom mit fújt magára, de keserű volt. De mégis egy kellemes, Richies illat volt. - Eddie... - szólalt volna meg, de egyik ujjamat ajkai elé rakom. Már nagyon fáradt vagyok. Jobb lenne ha itt állnék le mielőtt valami olyat teszek amit végül megbánok, de nem megy. Visznek előre az ösztöneim.

- Hallottam mindent amit éjjel mondtál. - motyogom. Richie meglepődve néz rám. - És, meg akarom kérdezni, hogy akkor ez most mi is volt?

- Szerintem feküdj...

- Nem! - lépek egyet hátra. - Tudni akarom! - emelem meg a hangom.

-Miért, te érzel valamit irántam? - kérdezi. Őszintén meglepődök ezen a kérdésen.

- Én kérdeztem először. Igen vagy nem? Egyszerű. - mondom. Megigazítja a szemüvegét, majd vörös arccal néz ide-oda.

- Lépnem kell. - hadarja és kimegy a szobámból. Megijedt. Lépnem kéne? Legyek olyan, mintha egy filmben lennénk? De ha hagyom, hogy elmenjen válasz nélkül, lehet újra a drogokhoz nyúl. Azt nem engedhetem. Utána megyek. Még az ajtóban elérem.

- Várj egy percet. - kérem meg, mire becsukja az ajtót. - Szeretnék valamit mondani.

- Gyorsan. Nem akarom, hogy sokáig taglald azt, hogy egy mocskos buzi vagyok. - pillant rám, majd a cipőjét vizslatja.