harmincötödik fejezet

352 43 28
                                    

𝑹𝒊𝒄𝒉𝒊𝒆

Mióta Eddievel szakítottunk nem igazán szóltunk egymáshoz. Sőt, szinte egyáltalán nem. Köszöntünk egymásnak nagy ritkán, de kerültük egymást. Néha egymásra néztünk, de kerültük a beszédhelyzetet. Először napi huszonnégy órában csak rá tudtam gondolni. Így hát elkezdtem több cuccot használni. Methet, néha heroint, erős fájdalomcsillapítókat és rengeteg füvet. Volt hogy péntek esténként, mikor el akartam alundi olyan hajnali kettő és három között csak annyit csináltam, hogy meggyújtottam a bongot és szívtam, majd kifújtam, majd újra gyújtottam és szívtam, amíg kicsit ki nem ütöttem magam. Anyámék elől sikerült elrejtenem a kellékeket, a vörös szemem viszont nehezebben magyaráztam ki. Bár egész jól sikerült. Eddie helyett Bennel, Beverlyvel és Mike-kal lógok együtt. A lány kerüli Eddiet. Azt is elmondta miért. És ahogy megtudtam, neki is mentem Henrynek. Összevertük egymást. Pontosítok, ő erősebb volt, de azért én sem hagytam magam és pár jó helyen eltaláltam. Mindkettőnket felfüggesztették egy hétre, hogy tanuljunk belőle. És közben próbáltam Beverlyt rávenni, hogy szóljon a rendőrségnek róla, de félt, nem akar. Tiszteletben tartom, de azért még próbálkozom nála.
Mike-kal sokat járunk bulikba szerte a városban és ilyenkor az eki miatt is, meg úgy a természetem miatt is becsúszik pár egy éjszakás kaland lányokkal, fiúkkal vagy épp mindkettővel egyszerre. És mindenen pénteken délután Mike meccseire megyünk, aztán beültünk valahova. A csapat is sokszor csatlakozik hozzánk és bevallom jó kis társaságot alkotunk. Most érzem azt, hogy újra szabad vagyok és nem kell Eddie miatt aggódom. Apropó Eddie. Mi van vele? Mikor utoljára láttam nagyon maga alatt volt. Biztos, hogy vagdossa magát. Nem alszik. Basszus, ez miattam van. De nem! Ő miatta is! Ő csinálta ezt az egészet! Felejtsd el Richie!
Térjünk vissza a valóságba. El kell szívom egy cigit.
Fel kéne hívnom Maevet. Majd este. Most inkább nem zavarom. Ő nem tud arról, hogy újra visszaestem. Most olyan boldog, hogy lesz egy gyermeke. És én sem tudok várni, hogy láthassam már. Majd én leszek neki a fura, biszex bácsi vagy keresztapa aki vicces történeteket mesél majd.
Büszke vagyok rá. Nehéz lehet úgy gyereket vállalni, hogy közben tanulsz. De a barátai és az anyja is segítőkész. És Keith a gyerek apja, akivel nincs együtt, azt mondta, hogy ha bármi kell neki szívesen segít, hisz az ő gyereke is lesz. Ez kedves tőle. Nem is olyan seggfej a gyerek, mint amilyen volt.
A munkám a mozinál viszonylag egyhangú, már unalmas, de pénzt kapok érte, amiből egy kicsit félrerakok magamnak, a többit meg anyáméknak adom. A meg tartott részét pedig még több anyagra költöm.
És itt jön a képbe Ashley. A beosztásunk szerint minden kedden, szerdán és pénteken együtt vagyunk. És zárás után átmegyünk hozzá, néha iszunk egy kicsit, de az idő nagy részét szeretkezéssel töltjük. Ashley kedves, és nagyon szép lány. Minden alkalommal vagy százszor végignézem a teste minden pontját. De a merevedésen kívül más érzést nem igazán tud belőlem kiváltani. De lényegtelen. Nem kell nekem párkapcsolat. Megvagyok Eddie nélkül is. Most élem az egyik legjobb korszakom és én szeretem így. Nem kell Eddie miatt aggódnom.
Anyámék ezt máshogy ítélik meg. Nem nézik túl jó szemmel azt amit csinálok. A sok bulit, hogy szinte sose vagyok otthon, hogy néha iszok. Vagyis azt mondom nekik. Azt, hogy nem iszok sokat, csak egy picit. De ez hazugság. Sokat iszok és a legtöbbször részeg vagyok. Tudom, megint elbaszhatom az életem, de most úgy érzem egyenesbe vagyok. Egyenesen haladok az év vége felé ami alig egy hónap múlva lezajlik. Addig tartanom kell a normát, nem eshetek át a ló túl oldalára, amíg nem érettségiztem le. Az a nap után Mike és én elmegyünk egy hatalmas buliba. Persze ha azt megélem egyáltalán és nem halok bele a túladagolásba. Mindegy is.
Chris lelépett a városból, így az egyik haverja, ez a bizonyos Jerome vette át a helyét. És az őszintét megvallva jóba lettünk, mert hát elég sokat, gyakran veszek, elég sok mindent és néha ott maradok nála és beszélgetünk amíg füvet szívunk vagy heroint lövünk be magunknak. Ő is tolja néha ezeket a dolgokat.
De ennyit az összefoglalásról. Apám ma jön értem, hogy egy hétvégét együtt töltsünk. Bár semmi kedvem hozzá. Nem akarom azt hallgatni mindig, hogy mekkora egy hiba, és egy semmirekellő szar alak vagyok, egy buzi. Persze néha tud kedves lenni, de az csak akkor van, mikor túl jól érzi magát. Azaz ha szexelt. Kicsit szexmániás. Talán ezért is mentek szét anyámmal.
Összepakolom a ruháim, elrakom az összes pénzem. A drogokat otthon hagyom, attól tartok apám átkutatja a táskám, hisz anyám biztos mondta neki, hogy nagy ritkán iszok egy picit meg, hogy a szexuális életem aktív és társaik, amiktől ő kitér a nemlétező hitéből.
Felveszem a napszemüvegem és minden holmimmal együtt lépek ki az ajtón. Apám és a barátnője Max is rám várnak. Ha ő itt van, akkor nem is lesz olyan gázos az út. Elköszönök anyáméktól és beülök a hátra. Ahogy elindulunk Max megkínál egy cigarettával, amit elfogadok. Lehúzom az ablakot és rágyújtok, aztán apám is belekezd a mondandójába, amivel tudom, hogy az a célja, hogy teljesen kikészítsen.

At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]Where stories live. Discover now