At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]

harmincadik fejezet

𝑬𝒅𝒅𝒊𝒆

Hosszú napokon vagyok túl. Nem Richie volt a rossz része, mellette és a barátaim mellett jól éreztem magam. De amikor egyedül voltam csak szomorú voltam. Skyera gondoltam folyamatosan, de ez most sem múlik el. Éjszakákat vagyok fent és játszom és írok neki, ami lehet kicsit beteges, de csak így tudok túl lenni rajta, és gondolkodom és a képeit nézem és olyan szavakat mondok ki magamban, amiket neki is elmondtam volna. Nagyon hiányzik. Jobban mint bárki eddig. Le kéne festenem vagy rajzolnom. Meg kéne örökítenem egy közös képünk vagy egy képet amin ő van rajta. Hisz lehet egy olyan pillanatomban csak kitörlöm az összeset vagy letiltom a számát és örökké el akarom majd felejteni. Szerintem ez mondható gyásznak. És ez így megy minden nap. Mindig gondolok rá és arra, hogy ma bizony neki állok, lelülök és megrajzolom, de valahogy sosem jött el a pillanat. És talán ez is egy baj volt.
És baj is. Pedig azt mondtam ha a többiekkel vagyok akkor jól érzem magam, de hiába ül melettem most Richie az ágyon, nem érzem magam jól. Kint már sötétség honol, a legtöbb ember alszik, anyám is valószínű már lefeküdt. Mi vagyunk fent és játszunk Skye kedvenc játékával. Rá tudtam venni, nagy ellenkezése ellenére is.
És ahogy kilép a szobából már megint Skyera gondolok és egyik pillanatról a másikra történik minden. Elkezdem kapkodni a levegőt, szédülni és fulladozni kezdek, meg mozdulni sem tudok és teljesen bepánikolok és nem tudom mi történik.
Meg kéne nyugodnom, így a frászt fogom hozni Richiere. De talán tud segíteni. El kéne neki mondanom, de akkor féltékenykedne, de túl sok minden van bennem. Ennél jobban már úgy sem utálhatja szegény lányt. Mármint szegény halott lányt. Halott. Halott, nem él. Nem lélegzik. Skye halott. Skye meghalt. Igen, ezt tudom mégsem értem. Meghalt? Mi? Meghalt? Miért? Nem csinálta a kezelést normálisan, nem bírta a tüdeje. Az egész az én hibám. Figyelnem kellett volna. De előttem vette be mindig a gyógyszert. Meghalt és most én is meg fogok halni, ha nem nyugszom meg. Túl fogom terhelni a testem és meghalok. Leáll a légzésem, mint neki. Meg fogok halni. Mi lesz utána? Mi lesz velem? Mi lesz a többiekkel? Látni fogom még őket? Vajon látni fogom még Skyet miután meghalok? Mi ütött belém? Miért gondolok ilyenekre? Hol vam Richie? Mi van ha belőtte magát? Megint be van nyomva? Valamit bevett, magába szúrt, felszívott. Azonnal meghalt. Mi van? Mi a fasz van velem? Ki tudja, lehet a földön fekszik és nem fog felkelni. Nem fog segíteni. Meghalt, meghalt, meghalt. Nincs többé a tudatánál. Meghalt. Skye meghalt. Richie meghalt. Mindenki meghalt. Most én jövök. Én haldoklom. Mindjárt meghalok. A mellkasam úgy szorítja össze a tüdőm, hogy úgy érzem mindjárt belehalok. Meg fogok halni. Csak úgy mint mindenki. Meghalok és nem leszek többé és nem láthatom Richiet. Soha többé. Hisz meghalok. Meghalok és eltemetnek. És ezt nem fogom tudni visszacsinálni. Nem fogok harmadnap feltámadni és alá szállni a poklokra, nem vagyok Jézus. Nem vagyok senki.
Homályosan kezdem el látni Richie arcát, ki meg fogja a kezeim. Nem hallom tisztán mit mond. Olyan mintha a víz alatt lennék és úgy beszélne hozzám. Próbálok keresni egy pontot, de a fiú kezei közé fogja az arcom és magára irányítja. A szemüvegére mutat. Oda kéne figyelnem tán? Nem kéne mindenfelé nézelődnöm? Lehet jobb lenne. Lassan megtisztul a látásom és a hallásom kiélesedik. Már hallom a fiút, de nem nyugszom meg ennyitől. Újra megfogja a kezem, majd a jobb karom megemeli és szívemhez rakja. Érzem ahogy gyors tempóban pupmálja a vért az ereimbe. Úgy érzem kiszakad a szívem a helyéről. Ebbe fogok belehalni. A fiú nem engedi el a kezem. Türelmes, megvárja. Ő ráér nem kell sehova rohannia, itt van mellettem, nem fog elmenni. A hosszú hallgatása után végre megszólal. - Itt vagyok. Látod? Itt vagyunk. Ketten, az agyádon. Nem haltunk meg. És biztosíthatlak, hogy te nem fogsz meghalni. - suttogja. - Tudom, hogy most meg vagy ijedve, de én itt fogok ülni addig amíg meg nem nyuszol. Rendben? - kérdezi. Nem tudok válaszolni, se megmozdulni. Richie ezzel tisztában is van, ezért nem is várja el, hogy válaszoljak. Aztán újra elhallgat. Ne, ne legyen csöndbe, attól csak rosszabbul leszek. Megszorítom a kezét, hátha így szóra bírom. És így is van. Újra megered a nyelve, mint aki most vett volna be valamit. Próbál nyugtatni, egyre több sikerrel. Már nem érzem, hogy fuldokolnél vagy, hogy meghalnék. Csak a szívem ver még hevesen és a könnyeim is lefolynak az arcomon, amiket Richie a egyik kezével, amivel nem a kezem fogja, letörli őket. Egy jó húsz perc múlva sikerül kellő képen lenyugodnom. A fiú abbahagyja a beszédet és nem csinál semmit. Nem ölel meg vagy valami, ugyanúgy fogja a kezem és engem néz. Én pedig őt. Nem a szemeit figyelem, hanem az ajkait. Majd egy pillantást vetek a szemeire, de újra az ajkaira téved a tekintetem. Aztán lassan közelebb hajolok hozzá és megölelem. Szorosan magához von. Nem akart először megölelni, attól tartott, hogy újra rohamban törnék ki. Megvárta amíg adok egy jelet. És lehet kellett is, de erre nem fogok rájönni. - Jobban vagy?