tizenhatodik fejezet

539 47 52
                                    

𝑬𝒅𝒅𝒊𝒆

Egész éjjel fent vagyok. El is vetem ezt az alvás témát. Aggódom anyám miatt. Talán jobban kellett volna erőlködnöm, hogy otthon maradjak. De nem csak miatta aggódok. Richie is fura. Persze a pár hetes ismeretemből nem biztos, hogy egy helyes jellemet tudok róla kiépíteni. De szedjük is össze, mit is tudok róla? Két anyjával él, sokat költöztek és költöznek, ha mondhatom így. Meg van egy legjobb barátja, Maeve, akivel biztos, hogy több is volt mint barátság. Engem nem tud átverni. Humoros, néha idegesítő, kedves és egyben figyelmes, tehetséges. Aztán ott van, hogy szemüveges, ami rohadt jól áll neki, meg a göndör sötét barna haja. Az a kedvencem. Mi? Miért gondolok ilyenre? Mi a baj velem? Ez már furább. Jóval furább... ez több mint a "több, mint barát" érzés. Nem, dehogy. Csak fáradt vagyok. Lehet jobban tenném, ha pihennék egy kicsit. De nem megy. Inkább folytatom, hogy mit tudok róla. Régen sokat drogozott. Drogozott. Néha még most is. Így fog visszaesni. Nem akarom azt átélni. Beszélek majd este a fejével. Jó most már ideje lenne aludni. Tényleg. Elkezdek számolni magamba, mire el is alszok.
Ahogy felkelek, látom, hogy ott kint, még csak most kel fel a nap. Nem sokat aludtam. Ránézek a telefonomra és látom, hogy még csak háromnegyed hét van. Ez a kevés alvás is sok volt. Nem akarom felkelteni Billt, így inkább csendben nézem a telefonomon a közösségi médiát. Gyorsan fel is húzom magam rajta így inkább keresek valakit aki elérhető és tudok vele beszélni. Richie nem, Stan sem, Beverly annál inkább nem, Ben meg még annak a közelébe sincs, hogy felkeljen. Megáll a szemem egy neven. Maeve Morgan. Ez lenne Maeve profilja? Rámegyek, majd az ismerős arc be is ugrik. Megnézem pár képet. Főként akkor posztol, mikor Richie vele van. Bejelölöm, hisz mit veszíthetek? Úgy is majd csak reggel fog válaszolni. Meglepődök, mikor látom, hogy már vissza is jelölt. Rám ír. Elmosolyodok és visszaírok neki. Ugyan olyan laza, mint mikor találkoztunk. Azt mondja nem tud aludni, mert az egyik haverja ott van nála, de éjjel annyira kiütötte magát, hogy még most is horkol. Mint kiderül azt a srácot Chrisnek hívják, de semmi sincs köztük, csak kellett neki egy szállás éjjelre, mert nem tudott volna máshol lenni. Jól elbeszélgetünk. Mire feleszmélek és leteszem a telefont, látom, hogy Bill már ébredezik. Ahogy lenéz hozzám felnézek rá. – Jó reggelt. – szólalok meg.

– Mióta vagy fent? – kérdezi álmosan és megdörzsöli a szemét. A haja tökéletesen egybemaradt, amitől újra irigy leszek rá. 

– Nem tudom. Olyan egy órája. Nagyjából. – ülök fel. Nem akarom bevallani, hogy több mint két órája fent virrasztok és, nem is aludtam túl sokat. Akkor aggódni kezd. Ismerem már ennyire, hogy tudjam. A fiú ránéz az órájára, majd visszadől az ágyára. 

– Kérdezhetek valamit? – fordul az oldalára és engem kezd el nézni. Ettől a kérdéstől ráz ki a hideg. Érzem, hogy valami komolyat akar kérdezni. Ő nem szokta ezt csak úgy megkérdezni.

– Persze. – feleltem.

– Te és Richie közt most akkor mi van? Csek, mert olyan sokat vagytok együtt. – mondja. Mit mondjak? Semmi képen sem az igazat. Nem, azt nem lehet. 

– Semmi. Csak barátok vagyunk. – válaszolom. Rossz volt kimondani. Nem tudom miért, csak rossz volt. – Te ma nem mész Beverlyvel a Kanális Napokra? – kérdezem, terelve a témát. 

– Nem. Azt mondta otthon kell maradnia. – válaszolta. Nem akarok bunkó lenni, hogy ő itthon marad egyedül amíg én este majd szórakozok. 

– Van kedved velünk jönni? Richie vinne minket aztán haza is hozna. Szívesen látunk. – mondtam. 

– Csak akkor megyek, ha nem terveztek randizni. – próbál viccelődni, de nekem nagyon nem tetszett ez a poénja, amit észre is vett. – Jó, értem szar poén volt. Bocs. – kér bocsánatot, de még így is elnézek. Látja, hogy bánt valami. Leül velem szembe és a szemembe néz, de én nem merek. Félek, hogy felfedné a dolgot. – Mi a baj? – kérdezi, de nem válaszolok. – Eddie, te is hallottad, amit még régebben mondott az orvos. Mondd el mi a baj és akkor jobb lesz. Nem fogsz újra kórházba kerülni. – magyarázza. Igaza van. Nem akarok újra a kórházban kikötni, mert nem mondtam el valakinek. Nem biztos, hogy a sok súlyt újra bírnám, így hát egytől jobb lenne megszabadulni. – Elmondod?

At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]Where stories live. Discover now