negyvenedik fejezet

362 50 33
                                    

𝑬𝒅𝒅𝒊𝒆

Kicsit ideges vagyok. Úgy érzem ez normális. Normális ha izgulok ilyenkor? Lehet nem kéne elmennem. Lehet itthon kéne maradnom. Nem, nem itthon maradok. De nem, megígértem neki. Nem akarok csalódást okozni. Nem akarom, hogy úgy érezze átvertem. És akkor talán visszaesne, azt meg annál inkább nem akarom. Vele akarok lenni.
Már majdnem két hónap eltelt azóta, hogy elment. Pontosan másfél hónapja. És én nekem már nagyon hiányzik. Tátong bennem egy hatalmas nagy lyuk, amit semmi és senki sem tud betömni csak ő. Csakis ő volt képes erre és senki más. Csakis ő tudott belőlem olyan érzéseket előhozni, ami eddig másnak nem ment. Amikor vele vagyok jól éreztem magam. Egy teljesen másik világba voltam vele. Olyanba ahol nem volt idő és tért csak mi ketten és a vágyaink. Először fel sem tűntek az apró kis jelek. De miután először megcsókolt minden apró rezzenést észrevettem. És várom, hogy újra észrevegyem őket. Ebben a másfél hónapban borzalmasan sokat gondoltam rá. Már az átlagnál is többet. Szinte minden éjjel vele álmodtam. Voltak gyönyörű és borzalmas álmai vele. A legtöbbre nem emlékszem tisztán. Csak emlékfoltok vannak meg belőle. És a legtöbb ugyanaz. Az ágyamon, vagy az ő ágyán ülünk és felfalja az ajkaimat. Vadul csókol és egyre közelebb húz magához. Átöleli a derekam, egyre szaporább a légzésem, a szívem dübörgését hallom hangosan. Ahogy ajkaimtól elhúzodik belecsókol a nyakamba utána a kulcscsontom puszilja végig és így halad egyre lejjebb, amíg el nem odáig. Lefekszem és élveztem ahogy puha ajkai érintik a testem minden egyes pontját. A nadrágom szélénél mégis megáll. Felnéz rám és újra ajkaimmal kezd el foglalkozni, amíg kezével megragadja a nadrágom és lassan elkezdi lehúzni. És ahogy az lekerül rólam, én fel is kelek és arra leszek figyelmes, hogy megint erekcióm van. És ez elég sokszor előfordul. Már nagyon akarom látni, de mégis félek. Van bennem egy kis bizonytalanság. Bizonytalan vagyok, mert tudom, hogy milyen gyorsan változik meg a hangulata. De legyen bármi is én ott leszek melette, hisz ő vezetett el oda. A mi szivárványunk végére.
Reggel azonnal kipattan a szemem. Még csak reggel hat van. Négy órát kell várnom. Négy hosszú órát amíg elindulunk. Leülök az asztalomhoz, felteszem a fejhallgatóm, elkezdek zenét hallgatni és rajzolni. Valamit szeretnék adni Richienek. Ha már nem lehetek ott vele, akkor így támogatom. És így legalább kizárom a külvilágot. Kicsit megfeletkezek az itthoni gondokról. Bár már kezd helyre jönni a helyzet.
Ez alatt a másfél hónap alatt sok minden történt. Főleg megnyugtató dolgok. Újra pszichológushoz járok. Ahhoz akihez régen. Dr. Reznickhez, aki a világ legédesebb nője.
Anyám elkezdte azzal fenyíteni apám, hogy ha még egyszer valamelyikünkhöz hozzá ér, feljelenti. Ebből persze újra nagy vita kerekedett. És én elbújtam a nagy gardróbba és nem jöttem elő. Összekuporodtam amilyen picire csak tudtam, befogtam a füleim, összeszorítottam a fogaim és lehunytam a szemeim. És amíg anyám nem keresett meg, elő sem jöttem. Aztán feljelentette. Utána apám mindent megtett, hogy anyám visszavonja, de már késő volt. Engem próbált meg rávenni, hogy ne valljak ellene, de nem hatott meg. Ettől fügettlenül rettegtem, amikor a rendőrségen ültem és el kellett mondanom mindent. Remegtek a kezeim a lábaim, a gyomrom, utána hánytam is, annyira rosszul voltam. Ahogy eszembe jut újra rám jön a hányinger.
A helyzetem javulásához nagyban hozzájárultak Billék is. Mike szezonja lassan véget ér. Minden meccsén ott ülünk és szurkolunk neki. Bill, Stanley, Emily, Ben, Beverly és én. Eljárok velük szórakozni, bulizni. Néha még iszok is, de tényleg csak egy kicsit. Moziba megyünk, eljárunk biciklizni és hasonlók. Néha Mike, én és Bill elmegyünk egy éjszakai kocsikázásra. Olyankor mindig azt kívánom, hogy Richie is velem legyen. Folyton a csillagokat nézem és meg is feledkezem arról, hogy még ketten ott vannak elől.
A suliban minden a legnagyobb rendben megy. Henryéktől néha kapok egy-egy beszólást, de semmi többet. Nem tudom mi változott azóta. De nem is érdekel. Csak örülök neki, hogy végre abbahagyta. Talán megjött az esze.
Belemártom az ecsetem a vizes tálkába, majd körkörös mozdulatokkal veszem fel a vízfestéket. Ahogy elég festék kerül rá meghúzom az első kék vonást. Valami varázslatos érzés fog el, ahogy tovább csinálom. A színek összefolynak, mintha háborút vívnának egymással. A sárga összefolyik a zölddel, a piros a kékkel, amiből lila lesz. Beteríti az egész lapot ez a színkavalkád. Ahogy végzek a festéssel, elpakolok mindent. Próbálom anyát nem felkelteni, mert még csak hét óra van. És általában nyolckor szokott felkelni. Visszamentem a szobámba és kiraktam az ablakhoz az ecseteim száradni. Ahogy a kép is készen lett, aláírtam, aprón ráfirkantottam a dátumot és a lap aljára egy rébuszt. Nem vehetsz meg, de egy pillantással ellophatsz. Egynek értéktelen, de kettőnek minden vagyok. Mi vagyok? Az asztalon hagyom és a fürdőbe megyek. Beveszem a gyógyszereim, majd ránézek a karomra. Már több mint egy hete nem vagdostam magam, ami jó érzéssel tölt el. Képes vagyok arra, hogy ne bántsam magam. De a legtöbb heg még ott van és lesz is ami örökre rajtam marad. Ne gondolj rá Eddie.
Két és fél óra és elindulunk. Türelmetlen vagyok már. Olyan mintha hat kévát megittam volna. Egész reggel pörgök, nem tudok leülni egy percre sem, folyamatosan csinálnom kell valamit.
Kilenc óra húsz perckor állok neki a pakolásnak. Egészen eddig pizsamában ültem. Kiválasztok egy ruhát ami tudtam, hogy a fiúnak is tetszeni fog. Még mikor az anyukáinál voltam és felmentem a fiú szobájába megkerestem azt a nadrágot amit ott vettem fel. A bordó, oldalán csíkos, pamut rövidnadrágot; fogtam és elhoztam. Talán nem bánja. Pólónak pedig egy szokásos pulcsit vettem fel. Azt amelyikben Richie először csókolt meg. Az elkészült festményem gondosan beraktam egy borítékba, majd a levelekkel együtt egy nagyobba. Beraktam a tátizsákomba, ami mellé még betettem pár apróságot, mint például a gógyszereim, ha kellenének. Az első zsebbe pedig az asztma spraymet. Egy pici zsákba minden belefér. Lerohanok a lépcsőn, iszok még egy pohár vizet és elkezdem húzni a cipőm. Kilenc óra ötvenkettő van. Annyira izgulok, hogy csak negyedik nekiugrásra sikerül bekötnöm a cipőfűzőt. Elköszönök anyától és kimegyek a házból. Kilenc óra ötvennyolckor Richie anyukái meg is érkeznek. Beülök hátra és elkezdek a térdemen dobolni. Reflexből jön ez nálam. Elkezdenek kérdezgetni. Hogy érzem magam, hogy aludtam meg ezek. De engem egyedül az izgat, hogy találkozzak vele. Elmondják, hogy Richie a legútóbbi találkozáson nem volt valami jól, azóta meg nem tudják, hogy változott az állapota, úgyhogy nem kell magamra venni, ha nem lesz életvidám. A leszokással jár a depressziós korszak is, ami mindenkinél máshogy jön ki. Richie anyukája azt mondta a fiú ilyenkor agresszívabb és türelmetlen, néha elég bunkó. Az elmúlt időszakban sokat olvastam a drogosokról. Meg akarom érteni Richiet, meg akarom érteni miért. Egyelőre nem találtam rá választ. Lehet erre nincs is válasz, nem tudja egy átlagos ember felfogni, hogy miért teszi azt amit. Lehet erre nincsenek válaszok. Csak arra, hogy vajon miért kezdhette el, hogy hat ez az agyára, mi lesz vele később. Borzalmas dolgokat is olvastam. Richie legtöbbször speedet, kokaint és füvet használt. És a világ egyik legrosszabb, legkegyetlenebb drogját. Kristályos methet. Elrettentő és borzalmas dolgokat találtam róla a neten. Ha valaki a függője lesz, kevés esélye van a felépülésre. Az agyat annyira roncsolja, hogy a felépülési idő minimum három év, de van akiket már annyira leépített, hogy soha nem fognak felépülni. A jó hír az, hogy Richienek van lehetősége a felépülésre.
Egy órás autó út után megérkezünk. A szívem egyre gyorsabban ver, szaporábban kezdem el venni a levegőt és úgy érzem, mintha egy álomba lennék. Ahogy belépünk az épületbe, a gyomrom összerándul. Hallom ahogy valaki hangosan rohan le a falépcsőn. És az nem más, mint Richie. Eláll a lélegzetem is. Haja hosszabb lett, kócosabb, arca kicsit beesettebb, még vékonyabb. Egy fekete melegítőt és egy szürke pulcsit visel. Az összehatás így is varázslatos. – Szia. – köszönök neki. Mindenki csöndbe marad. Még azok az idegenek is akik ezt az egész jelenetet végig nézik. Gondolom Richie mesélt rólam, mert mindenki úgy nézett, mintha már a barátjuk lennék. Richie nem köszön vissza, hanem szorosan magához ölel. Először picit meglepődök, de én is visszaölelem. Hallom a gyors szívverését. Olyan erősen ölel, hogy egy pillanatig olyan érzésem támad, hogy meg akar ölni. Aztán elenged és benéz a helyiségbe, ami mellettünk van. Mindenki elkapja a tekintetét rólunk.

At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]Where stories live. Discover now