ötvenkettedik fejezet

237 26 9
                                    

𝑬𝒅𝒅𝒊𝒆

Richie minden este küld hangüzenetet, amiket mindig meghallgatok. Billnek mindent elmondtam és ő az javasolta, hogy szerinte gondoljam át ezt az egészet. És minden éjjel így teszek. Miután meghallgatom Richie üzenetét csak fekszek egy ideig és gondolkodom. Nappal azért nem rajta jár az eszem, próbálom élvezni az időt amit itt töltök. Eddig rohadt jól is megy, mert sikerül nem végig a fiúra gondolnom, de most egy percig sem tudom kiverni a fejemből, akár egy percre is. Folyton az jár a fejembe amit Bill mondott még. "Ne hamarkodd el! Lehet most tényleg jobb lenne egy kis szünet. De én nem vagyok senki, hogy megmondjam mit tegyél. Tedd azt amit jónak látsz. Ne engedd, hogy bárki, akár még én is megmondjam, hogy mit tegyél. A lényeg, amit ebből k-ki akarok hozni, hogy ne engedd, hogy bárki beleszóljon abba, amit csinálsz." Utolsó napom itt Los Angelesben. Bill arra gondolt, hogy ma csak egy számára "lazább" napot tartunk. Ami nála abból áll, hogy kora este elvisz valakit egy apró sétára, majd valami buliba megy a többi egyetemi barátaival, ahol lerészegednek és beszélgetnek. Én pedig már várom, hogy ne kelljen folyton a fiúra gondolnom. Így is folyton látom, ami nem baj, egyáltalán nem, nagyon is jó, de ilyenkor olyan rossz érzéssel tölt el. A nap első fele teljesen átlagosan telik, majd kora este Bill levisz Long Beachre.
Ilynekor mindig olyan szép a naplemente. Az egész olyan meseszerű és tökéletes. Bárcsak itt lenne Richie is. Már megint rá gondolok. Már kezdek borzasztóan idegesítő lenni, de nem bírom visszafogni magam. Ha itt lenne nyugodtabb lennék; minden jobb lenne. Megfognám a kezét, de csak óvatosan és alig észrevehetően. Finom lennék. Éjszaka biztos, hogy még egyszer lehoznám és a parton ülnénk, majd beszélnénk az életről majd annyi ideig nézem az arcát, hogy végül megcsókolnám és nem állnék le. Megint elkalandoztam. Egészen estig lent vagyunk a Long Beachen, majd elvisz egy közeli buliba a városba, pár haverjával. Sokra nem emlékszem belőle, teljesen kiütöttem magam, azt se tudom hogyan jutottunk haza. Billel tizeneggyig alszunk, majd borzalmas másnaposan próbáljuk összeszedni magunkat. Elvisz a reptérre ahol elköszön, én pedig hazamegyek.

Ahogy a szobámba felérek, bedőlök az ágyba és ki se akarok szállni onnan. Ki se pakolom a bőröndöm. Megnézem, hogy jött e értesítés vagy üzenet. Richie bombázott a különféle megjegyzésekkel. Nem értem mi történik, hisz nem beszéltem vele. Vagy de, csak részeg voltam? Mint kiderül az utóbbi történt. Éjjel írtam neki és még videót is küldtem, amire válaszolt is, de én már nem reagáltam rá. Mostanra meg már aggódni kezdett, hogy mi van velem. Visszaírok neki, hogy megnyugtassam nincs semmi baj, csak most értem haza. Erre befejezi és csak annyir ír, hogy:


Rich: ja, oké, akkor nem zavarlak.

De engem nem zavar, sőt inkább azt kívánom, hogy ő is itt legyen. Nem akarok önző lenni, de most mégis jobb lenne ha nem Maeve-vel meg a fiával lenne, hanem mellettem. Nyilván ezt nem írom meg neki, de magamban elképzelem, ahogy mellettem fekszik az ágyban, én birizgálhatom a göndör fürtjeit, ő pedig csak beszélne. Sztorikat mesélne arról, hogy milyen volt Las Vegasban még régen. Milyen hülyeségeket csináltak Maeve-vel. Kik voltak a szerelmei. Jó, az azért rosszul esne.
Vagy ha nem is akaran beszélni, mutatna egy filmet, amit még régen látott, utána pedig arról mesélne érdekességeket. Bárcsak ne lenne most ott. Hiányzik, akármennyire is próbálom elnyomni magamban. Az elmúlt napokban nagyon sokat gondoltam rá és gondolkodtam azon, hogy mi is legyen. Bill nem mondott semmi újat, egyetértek azzal amit mondott, nem kéne ilyen gyorsan történnie mindennek. Élvezem mikor lassabban mennek a dolgok köztünk. Mikor nem csókol meg azonnal, csak néz és mosolyog. Vagy mikor megérinti az egyik ujjával a kezem, vagy megsimítja az arcom. Mikor átölel, megpuszilja az arcom, ahogy a puha ajkai az arcomhoz vagy a számhoz érnek, újra és újra repkednek a pillangók a hasamban. Valami fantasztikus érzés vesz hatalmába mikor láthatom, mintha csak én és ő léteznénk. Megszűnik a világ, nincs se tér se idő, mikor vele vagyok. Túl sokat fantáziálok róla ilyenkor.
Nagy nehezen kipakolok, majd anyával vacsorázok, aztán beülök egy kád vízbe és a plafont bámulva gondolkodom. Milyen lenne ha Richie itt lenne? Itt velem, a kádba? Nem, ne is gondolj ilyenekre Eddie. De, mégis mi lenne. Bele se merek gondolni. Kurvára vörös lenne az arcom, nagyon zavarba lennék, de ugyanakkor meg izgatott is. Biztos megnyugtatna, ha látná mennyire zavarba vagyok. Vagy elkezdene flörtölni velem? Biztos, hogy összehúzódnék és minél kisebb helyet próbálnék elfoglalni. Folyamatosan nézném az arcát, a reakcióját, ahogyan mosolyog. Majd közelebb jönne, lábaval körbeölelne, annyira közel lenne, hogy szinte mindenünk összeér. Megfogná a térdeim, majd előrenyújtaná a karját és kezét végighúzná a nyakamon, majd a vállamon, végül a kulcscsontomon. Épp, hogy hozzámérne, de libabőrös lennék. Aztán megszólalna és azt mondaná, "olyan aranyos vagy." Én pedig még jobban elpirulnék és zavaromba azt se tudnám fiú vagyok e, vagy lány. Tényleg így lenne? Valószínűleg nem. Meg se engedném, hogy ez megtörténjen. De azért jó róla fantáziálni.
Beveszem a gógyszereim, majd ránézek a telefonomra. Kaptam egy új videót Richietől, amiben ő és Jake beszélnek valamiről, bár nem nagyon van értele annak amit a kisfiú mondd. Majd jön hozzá még egy videó, amiben Richie és Jake valamilyen játék asztallal játszanak, ami villog meg hangokat ad ki. – Nyomd meg. – bíztatja a fiú, mire Jake megnyomja a nagy piros gombot, ami elkezd zenélni. A fiú elkezd nevetni, majd odamegy a göndörhöz és megöleli. Annyira aranyos. Aztán észreveszi, hogy az anyja kezében van a telefon, amihez odamegy és kiveszi a kezéből. – Jake... Jake... – mondja neki a fiú, de ekkor a felvétel leáll. Richie ír még egy üzenetet is.

At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]Where stories live. Discover now