At the end of the rainbow, where you killed me [Reddie ff.]

huszonkettedik fejezet

𝑹𝒊𝒄𝒉𝒊𝒆

A másnap reggel mindig a legrosszabb. Nem azért, mert reggel, hanem, mert másnap. És egy drogosnak anyag nélkül elég nehezéz egy átlagos reggel. Az ébresztőmre először fel sem kelek, majd a másodikat és a harmadikat is kinyomom. Úgy érzem nincs elég erőm arra, hogy kikeljek az ágyból. Valaki benyit és leül az ágyamra.

- Rich. - simítja meg a vállam Mad. - Rich fel kell kelned, el fogsz késni. - mondja kedvesen.

- Csak még öt perc. - motyogom. Olyan kényelmes az ágyam, minek kell innen kikelni. Eddie úgy sincs itt, minek?

- De nem hagyhatom, hogy elkéss. Tegnap így sem mentél. Na, gyere. - hajol közel az arcomhoz és megpuszilja. Átfordulok a másik oldalamra, hogy tisztán lássan Madelint. - Holt sápadt vagy. Jól érzed magad? - kérdezi. Rögtön rávágnám, hogy nem, had maradjak itthon, de akkor biztos, hogy holnap nem mehetnék el meglátogatni Eddiet és az fájna.

- Ja, ja, jól vagyok. Máris megyek. - motyogom. Ahogy kimegy a szobámból, lassan felülök és próbálom kitalálni, ma mivel kezdjem. Túl halott vagyok hozzá. Kikelek az ágyamból és lemegyek a konyhába.

- Kérsz kávét? - kérdezi, mire bólintok. - Milyet?

- Valami erőset. - válaszolom és a konyhapultra könyökölök, közben pedig megpróbálok nem elaludni. Kell valami ami most életet lehel a testembe, mielőtt belövöm magam. Csak csöndbe állok és várom a kávém. Semmi kedvem sincs csevegni bárkivel is ilyenkor. Az órára pillantok. Még van fél órám bejutni a suliba. Madelin elém rakja a pohár kávém, amit megfogok és egyenesen a szobámba indulok.

- Elvigyelek?

- Nem kell. Bringával megyek. - válaszoltam és felsietek. Beleiszok a kávémba, miközben bezárom az ajtóm. Tíz perc alatt ki kell választanom mit vegyek be. Előveszem az összes drogom és azonnal félrerakom ami biztos, hogy nem jó döntés. Kokain vagy a testvére a crack, marihuána vagy a kristályos metamfetamin? Melyik legyen. Jó a kristályos methet félre is rakhatom, azt máskorra tartogatom. A fű nem olyan. Maradunk a cracknél. Abból sok van és nem túl feltűnő, ha viszem magammal. Bár abból nagyon sok kell, ha az egész napot ki akarom birní. Majd út közbe elszívok egyet. Akkor kicserélem a cigikkel és máris jól leszek.

Megfogom a cigarettás dobozom és kiszórom belőle az összes cigarettát, helyére pedig a crackes cigit rakom. Kettő simát is berakok, hátha valakinek kell. Gyorsan mindent visszarakok a helyére és felöltözöm. Felveszem a szemüvegem, elpakolom a táskám és megiszom a maradék kávém. Fogat mosok és kicsit megigazítom a hajam, majd már rohannék is, hogy el tudjam szívni a cracket. Felkaptam az asztalomról a telefonom a cigis dobozom, az öngyújtóm és a bicikli záram kulcsát is, majd megindulok lefelé.

- Legyen szép napod. - ölel meg Mad. - Légy jó.

- Ja, az leszek, de nekem rohannom kell. Szia. - köszönök el és elsietek. Felszállok a bringámra, aminek a kosarába rakom a telefonom és a kulcsot, majd gyorsan meggyújtom a cigim és elindulok. Máris jobban érzem magam. Azonnal a szokásos eufórikus állapotomba kerülök és örülök a világnak. Pedig gyűlölöm. Nem is értem a többi ember, hogy bírja ki drogok nélkül az életet. Olyan unalmas azok nélkül.

A sulinál kikötöm a biciklim és besietek az épületbe, ahol azonnal beleütközök Henry Bowersbe. Nem akarok vele beszéni, de ahogy elnézem nem fogom elkerülni a beszélgetést.