Titkok hálójában // H.S. /

Hatodik fejezet

Sóhajtva léptem ki a liftből, majd sebes léptekkel indultam meg az irodám felé. Mindenki nagy munkában volt, így egy-két embernek köszöntem. Még Frankie-t sem láttam, Dakotáról pedig ilyen korán még álmodni sem lehet, így nem kezdtem ismerős arcokkal a reggelem. Szinte ledobtam magamról a kabátom, majd értetlenül meredtem az üzenetre, amit a szokásos mappák helyett találtam. Remegő kézzel nyúltam a papír után, amire kacskaringós kézírással írták a következőt: "Ha beértél várlak az irodámban. - H"

Hirtelen gombócnyira szűkült a gyomrom, hiszen ma volt az első munkanapom a David-del történtek után. Amikor hazaértem pénteken Sophie azonnal észrevette rajtam a zaklatottság jeleit. Gyorsan az ölelésébe volt, miközben azonnal faggatni kezdett.

- Mi történt, April? Jézusom, hiszen te remegsz. Nem taxival jöttél? Vagy csak lusta volt fűtést kapcsolni? - tette fel aggódva a kérdéseit. Sebesen megráztam a fejem, majd kihámoztam magam a kabátomból.

- David történt - sütöttem le a szemem. A barátnőm elkerekedett szemmel nézett rám, közben pedig leült mellém a kanapéra.

- Ezt nem teljesen értem - vakarta meg a fejét zavartan. - Ki vagy akadva az évforduló miatt?

- Nem. Szó szerint David történt. Túlóráznom kellett, és amint kiértem az épületből bele botlottam. Természetesen ivott - forgattam meg a szemem. A barátnőm tátott szájjal figyelt, és kivételesen hagyott szóhoz jutni.

- Mit művelt?

- Először elkezdett olyanokat mondani, hogy újra meg akarja próbálni velem. Természetesen tudtára adtam, hogy ez nem opció - csóváltam meg a fejem, majd nyeltem egy hatalmasat. Sophie aggódva temette a kezébe az arcát.

- És utána mi történt? - kérdezte előre félve a választól. Hatalmas sóhaj hagyta el a számat.

- Felidegesítette, hogy visszautasítottam. Megragadott a karomnál fogva, és elkezdett ráncigálni, miközben lekurvázott. Ha Mr. Styles nem avatkozik közbe, biztos vagyok benne, hogy nem hagyta volna annyiban a dolgot - ismertem be. Sophie pislogás nélkül meredt rám, majd feltartotta az ujját, jelezve, hogy szüksége van egy időre, ameddig felfogja a dolgokat. Nem hibáztattam. Még nekem is túl friss volt az élmény ahhoz, hogy teljesen eljusson a tudatomig.

- April, tennünk kell valamit. Komolyan aggódom a testi és lelki épségedért. Még azt is tudja, hogy hol laksz. Bármikor berúghat és idejöhet, én pedig nem mindig vagyok itthon, hogy megvédjelek - csóválta a fejét bosszúsan. Azonnal elhúztam a számat, ugyanis a költözés nem jöhetett szóba. Ugyanis akkor magyarázkodhattam volna a szüleimnek, amihez a legkevésbé sem volt kedvem. Úgysem értettek volna meg.

- Már lecseréltük a zárat, Soph. Nem tud bejönni - emlékeztettem lehajtott fejjel. Hatalmas sóhaj hagyta el a száját, majd végigsimított a kezemen.

- És mit is mondtál? Mr. Styles megmentett? - ráncolta össze a szemöldökét ismét.

- Konkrétan ott termett a semmiből, és úgy beverte David orrát, hogy vérzett neki. Aztán felajánlotta, hogy hazahozat a sofőrjével, de nekem sétálásra volt szükségem. Elkísért - vontam meg a vállam, mintha semmiség lett volna. Megint tátott szájjal nézett rám.

- Az a Mr. Styles, aki folyamatosan szívja a véred és megkeseríti az életed a szerkesztőségben? - értetlenkedett tovább.

- Igen.

- Ez érdekes. Nem gondoltam volna, hogy pont ő lesz a megmentőd - mosolyodott el sejtelmesen.

- Bárki megtette volna - vontam meg a vállam.