Titkok hálójában // H.S. /

Huszonkettedik fejezet

Utálok kimozdulni.

És azalatt, hogy utálok kimozdulni nem csak egy gyerekes hisztit értek. Nekem tényleg gyomorgörcsöm van már magától a gondolattól is.

Ameddig másnak a készülődés öröm, nekem a legrosszabb rémálmom. Sophie délelőtt hazautazott az ünnepekre a családjához, így magamra maradtam a ruhák kiválasztásával. Végül is nem akartam senkire jó benyomást tenni, egyedül azért tettem ki magamért, mert Harry is ott lesz.

Délelőtt volt egy számára kellemetlen beszélgetésünk. Mivel megbeszéltük, hogy egyelőre megtartjuk magunk között azt, ami elkezdődött köztünk, így a ma estén úgy kell viselkednünk egymással, mintha nem töltenénk egymással minden szabad időnket. Ez is hozzájárult a kedvtelenségemhez. Nem voltam túl magamutogató ember, sosem néztem jó szemmel azokat, akik nyilvánosan nyalják-falják egymást, mégis bosszantott, hogy nem lehetek vele olyan, mint szeretnék.

Dakota egész nap a fülemet rágta a mai estével kapcsolatban. Izgatott volt, hiszen ez volt az első olyan alkalom miatt, amikor egy párként mozdulnak ki a társasággal. Így, hogy Harry nővére és a férje is csatlakozott hozzánk, még jobb kedve lett.

Sóhajtva néztem az órámra, ugyanis egy fél óra múlva el kellett volna indulnom. Kétségbeesetten kaptam fel a telefonom, majd nyomtam rá a hívás gombra, mielőtt meggondoltam volna magam. Kicsit sokáig csörgött, így nem voltam biztos benne, hogy fel fogja venni, de amikor meghallottam a jól ismert brit akcentust, megkönnyebbülten felsóhajtottam.

- April? Minden rendben? - kérdezte enyhe aggodalommal a hangjában.

- Kiakadtam - vallottam be, miközben a szabad kezembe temettem az arcom.

- Jól vagy? - Hallottam, hogy a háttérben bezárul egy ajtó. - Hé, mondd el, hogy mi történik - noszogatott tovább.

- Besokaltam. Nem tudom, mit vegyek fel, a hajam nem akar megszáradni, a sminkem már most elkenődött. Úgy nézek ki, mint egy őrült, Harry és fél óra múlva indulnom kell - hadartam el az összes problémámat egy szuszra. Halk nevetést hallottam a vonal végéről.

- Lefogadom, hogy most is gyönyörű vagy, April. Mi az igazi problémád? - kérdezte. Néha úgy éreztem, hogy az a szupereje, hogy átlát rajtam. Valamiért mindig tudta, hogy mikor merre kell a beszélgetésünket ahhoz, hogy megnyíljak előtte.

- Nem tudom - sóhajtottam fel. - Fáradt vagyok és most még annyi kedvem sincsen menni, mint máskor - ismertem be. Utólag átgondolva a mondandómat elég hisztisnek tűnhettem, de már mindegy volt.

- Megértem. Gemma letámadott, és kihúzta belőlem, hogy mi miatt készülődök ennyit - sóhajtott fel.

- Mi miatt? - értetlenkedtem. Hangos nevetésben tört ki a vonal végén.

- Miattad. Jól akarok kinézni - felelt egyszerűen. Automatikusan mosolyra húzódott a szám, és a rossz kedvem szinte elpárolgott.

- Szerintem mindig jóképű vagy, Harry. Mindegy, hogy mi van rajtad. Néha már azon gondolkozok, hogy az élet túl igazságtalan, mert lehetetlen, hogy téged ilyen külsővel áldjon meg úgy, hogy hozzá még kedves is vagy - csevegtem hosszasan. Értelmetlen dolgok hagyták el a számat, amikkel az idegességemet próbáltam leplezni.

-Annyira imádni való vagy - nevetett fel édesen. - Alig várom, hogy a holnapot veled töltsem - vallotta be halkan.

- Nehéz lesz távol tartanom ma magam tőled - húztam el a számat. - Most először nem tűnik jó ötletnek a titkolózás.

- Gemma rájött. Megígértettem vele, hogy nem fogja elmondani senkinek és azt is, hogy normálisan fog viselkedni. Sokszor hajlamos az ember agyára menni, de mondtam neki, hogy ne szálljon túlságosan rád és ne legyen túl izgatott - vallotta be.