Titkok hálójában // H.S. /

Hetedik fejezet

Azt követően, hogy David rám támadt, szebbre fordultak az események az életemben. Amikor Mr. Styles hazaküldött pihenni, sok mindent alaposan át tudtam gondolni. Egyetlen dologgal nem jutottam dűlőre, az pedig a kapott telefonszám volt. Nem voltam biztos abban, hogy professzionális segítségre lett volna szükségem, így mélyen a fiókomba süllyesztettem a névjegykártyát.

Azon a héten minden egyes percemet az iskola kötötte le. Nehéz volt a munka mellett készülnöm néhány vizsgára, de sikerült összehoznom. A munkahelyen továbbra is minden egyes nap kaptam egy fehér rózsákból álló csokrot, olyan apró üzenetekkel, amik feldobták a napomat. Már biztos voltam abban, hogy nem David-től érkeznek, hiszen ő soha nem bókolt nekem. Kíváncsisággal töltött el az ismeretlen hódolóm, pláne úgy, hogy még a főnököm sem tett megjegyzéseket a csokrokra. Elsétált az ajtóm előtt, egy pillanatra elidőzött a tekintete a vázán, majd apró biccentéssel tovább sétált. Nem szívta a vérem, nem adott elvégezhetetlen mennyiségű feladatot, és nem is kereste a társaságom. Minden kezdett jóra fordulni.

Az a baj az élettel, hogy a pozitív eseményeket mindig valami negatív követi. Mintha ez egy íratlan szabály lenne az élet körforgásában. Vannak hosszabb boldog időszakok, vannak rendkívül rövidek, és soha nem tudhatjuk, mikor fordul a kocka. Mikor következik be majd valami olyasmi, amitől egy pillanat alatt lehervad a mosoly az arcunkról, és a könnyek újra visszakúsznak.

Számomra ez a pillanat a hálaadás előtti hét keddjén következett be. Reggel komótosan felkeltem, egy gyors zuhany után pedig valami elegánsabbhoz volt kedvem. Egy kötött harisnyát vettem fel egy bőrszoknyával, és egy kötött fehér pulcsival, amit betűrtem a szoknyába. Kivételesen még egy magasabb sarkú bokacsizmát is felhúztam, valamint a sminkemmel is többet bajlódtam, mint általában. Egy vöröses rúzs is rám került, és elégedetten bólintottam a tükörképemet látva.

Az úton a kedvenc zenéimet hallgattam, majd a szokásos helyemen leparkoltam az egyetem előtt. Az első három órán annyira unalmasan telt, hogy többször is majdnem elaludtam rajta. Sajnos az évek során nem sikerült senkivel kialakítanom olyan szoros kapcsolatot, hogy két előadás között legyen kihez szólnom. Így a Dr. Kolt féle irodalmat megelőzően a terem előtt álltam, miközben a fülhallgatómból a Sweater Weather üvöltött. Amint lassan szállingózni kezdett a többi csoporttársam, unottan vetettem egy pillantást Hannah-ra és a kíséretére, akik minden áron fel akarták hívni magukra a figyelmet. Olyan hangosan vihogtak mindenen, hogy a diákok automatikusan feléjük kapták a fejüket, majd a szemüket forgatva konstatálták a feltűnési viszketegséget. Én sem fordítottam rájuk különösebb figyelmet, majd amikor kitárult az előadó ajtaja, komótos léptekkel sétáltam be. Elfoglaltam a szokásos helyemet leghátul, és eltettem a telefonom. Elővettem a táskámból a mára feladott kötelezőnket, az Üvöltő szeleket, és elhelyezkedtem kényelmesen a székemen. Az óra kezdése előtt Colin is bevágódott, majd egy pillanatra végig nézett az előadón. Amikor megállapodott rajtam a tekintete, széles mosollyal ment el a szokásos helye mellett, és hatalmas léptekkel közelített meg. Zavartan fészkelődni kezdtem, de ha jól láttam, senki sem tulajdonított nagyobb figyelmet neki. Ahogy mellém érkezett, még mindig széles mosollyal nézett le rám.

- Szabad ez a hely? - kérdezte, a mellettem lévő székre mutatva. Tanácstalanul megvontam a vállam.

- Az egész sor szabad, Colin. Soha nem akar senki mellém ütni - mondtam, ő pedig nevetve bólintott, majd kihámozta magát a kabátjából.

- Azért ha nem haragszol, nem ülök a másik szélre. Nekem nincs bajom azzal, ha melletted ülök - mosolygott továbbra is szélesen. Beharaptam az ajkam, hogy visszafojtsam a mosolyomat, és szigorúan magam elé meredtem. A szemem sarkából azért végignéztem, amint ráérősen elhelyezkedik, kiszedi a cuccait a táskájából, és megigazítja a sötétkék pulcsiját. - Tudod, egy kis beszélgetésbe senki sem halt még bele. Talán az idő is gyorsabban repülne, ameddig Kolt-ra várunk - jegyezte meg halkan, én pedig rázkódó vállal fordultam felé.