Titkok hálójában // H.S. /

Huszadik fejezet

*Harry szemszöge*

- Üdv - intettem az asszisztensnek, miközben a szokásos ajtó előtt álltam meg.

A baleset óta kéthetente egyszer eljárok terápiára. Katie rengeteget segített nekem feldolgozni a történteket, azonban most bosszús voltam az időpont miatt. Amikor April közölte velem, hogy egyedül lesz otthon hétvégén, legszívesebben azonnal mondtam volna, hogy induljunk. Nem tudom, mit művelt velem, de teljesen az ujja köré csavart.

A gondolataim ötven százalékát már ő kötötte le, ami egész jó aránynak számított. A közelsége néha aggasztott, ugyanis a nyugodtság, amit éreztem, nem lehetett végleges. Tudtam, hogy valami elrontja rontani az idilli pillanatainkat, és rettegtem attól, hogy ez mi hamarabb be fog következni.

- Bemehet, Mr. Styles - cincogta mögöttem a szőke asszisztens. Valahányszor eljöttem, mindig alaposan végigmért. Egy éjszakát eltölt az ember valakivel, és máris többet akarnak. Én nem.

Óvatosan kinyitottam az üvegajtót, és mosolyogva néztem Katie-re, aki az asztalán rendezgetett papírokat. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nőtt a szívemhez az utóbbi években. Bár nehézkesen indult a kapcsolatunk, át tudta törni a gátakat. Értett a dolgához, én pedig szépen lassan megnyíltam neki. Ő az egyetlen ember, aki tudja minden gondolatom, mégsem élt vissza velük soha.

- Rég láttalak, Harry. Ha nem rólad lenne szó, akkor azt hittem volna, hogy direkt hagyod ki az alkalmakat - üdvözölt Katie széles mosollyal. A barna haját egy kontyba fogta fel, a szemüvegét pedig gyorsan feltolta az orrán.

- Üzleti dolgom volt - legyintettem. Körbenéztem az irodájában, és csodálkozva vettem észre, hogy újabb darabbal bővült a botanikus kert. - Nem gondolod, hogy ez egy kicsit sok lesz? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel. A helyiségben lassan már egy szabad centi sem volt, ahol ne virágok hevertek volna.

- A zöld megnyugtató szín - nézett rám rosszallóan, majd összecsapta a dossziéját, és szembe helyet foglalt velem. - Helyezkedj el kényelmesen. Kéred a stresszlabdát? - kérdezte monoton hangon. Mivel nem válaszoltam, csak lefeküdtem a kanapéra, megvonta a vállát. - Ha nem, hát nem.

- Gondjaim vannak - ismertem be, miközben mereven bámultan a plafont. Még mindig nehéz volt az érzéseimről beszélnem.

- Mint mindenkinek, aki terápiára jár. Természetesen elbeszélgethetünk a munkám céljáról, de én szívesebben hallanék arról, hogy mi van veled mostanában - mondta, és hallottam a hangján, hogy egy mosoly terült szét az arcán.

- A munka kicsit stresszes. Senki nem mondta, hogy ennyi feladattal jár egy újságot üzemeltetni - morogtam fáradt sóhajjal.

- Hogy alszol mostanában? Talán azért érzed magad túlhajszoltnak, mert a szokásnál is kevesebbet tudsz aludni? - kezdte el kutatni a problémáim okát.

- Az alvás rendben van. Egy ideje nem gyötörnek minden éjszaka rémálmok - vallottam be enyhe bűntudattal.

- A rémálmok még mindig a régik?

- Igen. A balesetet álmodom meg újra és újra, minden lehetséges módon, ahogy azt el tudom képzelni - csóváltam meg a fejem csalódottan.

- Heti hányszor térnek vissza? - kérdezősködött tovább. Megnyugtató volt a hangja, így nem éreztem magam úgy, mintha kihallgatáson lennék.

- Attól függ - vontam meg a vállam. - Találkoztam egy lánnyal - böktem ki a valódi problémáim okát.

- Rengeteg lánnyal találkoztál már, Harry - utalt visszafojtott nevetéssel ez egyéjszakás kalandjaimra.