Titkok hálójában // H.S. /

Negyedik fejezet

Az a helyzet a családdal, hogy nem te válogatod meg a családtagjaidat. A barátaidnál már szerencsésebb a helyzet. Kiválaszthatod, hogy milyen emberekkel szeretnéd körülvenni magad. Talán a közös érdeklődési kör lesz a barátság alapja, talán a személyiség alapján tartasz meg valakit az életedben, egy a lényeg: te döntöd el, hogy akarod őket, vagy nem.

A családnál ez más. Amint világra jössz, köteles vagy elviselni azokat az embereket, akikkel egy fedél alatt élsz. Meg kell próbálnod a kedvükben járni, hiszen ők tesznek ételt eléd az asztalra, ők állják a hobbijaidat. Egészen tizennyolc éves korodig köteles vagy azt tenni, amit ők akarnak. Így talán boldogan tölthetitek együtt az időt, minimális veszekedéssel. Mikor kezdődnek a bajok? Ha szembeszegülsz az akaratukkal.

A szüleim Philadelphia egyik legelismertebb ügyvéd párosa. Anya, mint válóperes ügyvéd keresi a kenyerét, apa pedig védőügyvéd. Még az egyetemen ismerkedtek meg egymással, diplomaosztó után pedig nem sokkal megszülettem én. Anya kivárta a két éves koromat, majd szinte azonnal dajkát fogadott mellém, és visszatért az egyetlen szerelméhez: a munkájához. Innentől kezdve magától értetődő, hogy a szüleim távoli szemlélői voltak az életemnek. Nem is akartak másik gyereket, azonban véletlenül besikeredett az öcsém, Henry. Abszolút nem tervezett gyerek, mert anya szerintem a háta közepére nem kívánt magának még egy problémát, főleg negyven évesen. A terhessége alatt felléphettek volna komplikációk, azonban az öcsém erős gyerek, és makkegészségesen jött világra, megmutatva az orvostudománynak, hogy bármi lehetséges.

Ő az én hősöm. A korához képest sokkal érettebb. Szerintem ő már most látja, hogy milyenek a szüleink, és megértette, hogy szembeszálltam velük azért, hogy az álmaimat üldözzem. Ő is hasonlóképpen tesz. Egész fiatalon beíratták baseball-ozni, legfőképpen azért, hogy levezesse a benne lévő felgyülemlett energiát. Azonban szüleim legnagyobb bánatára beleszerelmesedett a sportba. Őt még talán megpróbálhatják formázni, de már most látszik, hogy az én természetemet örökölte.

A szüleimmel egy éves vitába telt, mire beleegyeztek abba, hogy irodalmat tanuljak. Ők annak örültek volna, ha a nyomdokaikba lépek, nekem pedig ez volt a legutolsó, amit valaha csinálnék. Nehéz év volt, aminek a nagy részében inkább a nagymamámnál laktam. Végül nem tudom, mitől gondolták meg magukat, de beleegyeztek. Fizetik a tandíjat, cserébe annyit kértek, hogy ritkán látogassam őket. Legnagyobb szégyenük, hogy a lányukból csak egy újságíró lesz, a Williams Ügyvédiroda örököse helyett. Az öcsém miatt sajnálom a megállapodásunkat, miszerint csak ünnepekre mehetek haza, és Henry születésnapjára. Havonta egyszer életjelet adok magamról, de ezen kívül semmit nem tudnak rólam. Ezért tartottam rémes ötletnek Soph elképzeléseit.

- Ne csináld már, April! Ha meghallják, hogy hol vagy gyakornok, valószínűleg hanyatt vágódnak! Ezt nektek hülye sznobok - mormogta az orra alatt, amikor tudomást szerzett arról, hogy még mindig nem kötöttem a szüleim orrára a Spectator-t.

- Igen, és amint megkérdezik, hogy mik a feladataim, ki is röhögnek. Ha elmondom nekik, mit csinálok valójában ott, akkor megint hallgathatom magam a kiselőadást arról, hogy miért nem ügyvédnek mentem - forgattam meg a szemem.

- Legalább a nagyidnak mondd el! Az öreglány azonnal az orrukra dörgölné - nevetett fel halkan, miközben a konyhában próbált egy muffint összehozni. Fintorogva figyeltem a túl híg masszát.

- Biztos vagy benne, hogy nem kell bele több liszt? Ezt inni lehet - kavartam bele, de rácsapott a kezemre.

- Tudjuk, hogy te bármit meg tudsz sütni tökéletesre, de most ezt egyedül csinálom. Ha ehetetlen lesz is mosolyogva fogod megenni - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Visszafojtott mosollyal dőltem hátra a székben, és hagytam, hogy egy maga oldja meg a süteményt. Összeráncolt szemöldökkel kémlelte az alkotását, majd hatalmas sóhajjal nézett mégis rám. - Jó, nyertél. Segíts ki.